Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Zsoldos Attila: Adalékok a királyi várszervezet udvarispáni tisztségének történetéhez / 20–31. o.

határozza meg. Ennek során a törvény a lehetséges jövőbeli elkövetőket négy csoportra osztja: külön intézkedik a püspökök, az ispánok, a száznagyok és a milesek megítéléséről.

8 Kálmán király I. törvényének 79. cikkelye a szabadok dénárainak beszedési rendjét szabályozva az ispánok kötelességévé teszi, hogy a száznagyi kerületekből beszedett összegeket a pontos elszámolással együtt elküldjék Esztergomba, s előírja, hogy a pénzből sem az ispán, sem a száznagy ne vegye ki előre a maga részét.

9 Az idézett törvényhelyek mindenekelőtt kétségtelenné teszik a tizes és százas szervezet, s ezzel együtt a tíznagyi és a száznagyi tisztségek 11. századi létét. Feltűnő ugyanakkor, hogy a törvényekben nyomát sem találjuk a többi, a 13. századból ismert várszervezeti tisztségnek. Különösen a Szent László nevéhez 'kapcsolt III. decretum 15. cikkelyének hallgatása elgondolkodtató. A püspökök, az ispánok és a száznagyok mint egyházi és világi méltóságok szereplése a kérdéses törvénycikkely felsorolásában magától értetődő. A meghatározott tisztséget nem viselő milesek is kerülhettek alkalmi megbízatások teljesítése során olyan helyzetbe, hogy tevékenységük ellentétessé vált a. király akaratával. Arra azonban, hogy az ispánnak a bírói ügyekben segédkező, illetve az ispánt általában is helyettesítő udvarispánnal kapcsolatban miért nem merült fel még a lehetősége sem a királyi határozatok esetleges megsértésének, nehéz megnyugtató magyarázatot találni. Csupán a tény rögzíthető: a 11. századi törvények mit sem tudnak az udvarispáni tisztségről. Ám mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le a törvények szövegének az udvarispáni tisztséggel kapcsolatos hallgatásából, indokolt a kérdést egy más szempontból is megvizsgálni. Annak a feltételezésnek ugyanis, amely az ispán gyakori távolléte miatt előálló helyzettel magyarázza az ispán állandó bírói helyettesének korai megjelenését, csak abban az esetben lehetne lég jogosultsága, ha a 11. században a vidéki bíráskodás kizárólag az ispán ítélkezésén nyugodott volna. Kormányzat- és jogtörténeti kutatások azonban igazolták, hogy már legkorábbi időktől kezdve működött a királyi vármegyében egy, az ispán bírói székétől független igazságszolgáltatási fórum: a királybírák (iudices regis) ítélkezése. A királybírák tevékenységére vonatkozóan viszonylag bőségesnek mondható ismeretekkel rendelkezünk a 11. századi törvényeknek köszönhetően, s nem hiányoznak az okleveles adatok sem. Vármegyénként feltehetően két-két királybíró szolgáltatott igazságot,

10 akik egy-egy elkülönülő bírói kerületben fejtették ki tevékenységüket.

11 Joghatóságuk kezdetben igen széles volt: az ispánok és az egyházi személyek kivételével bárki felett, s bármely ügyben ítélkezhettek.

12 Hatáskörüket elsőízben Kálmán király törvénye szűkítette le, elrendelvén, hogy a királyi és a hercegi tisztségviselők j élesebbjeinek ügyeit csak az ispánnal közösen intézhessék el.

13 A királybírák joghatósága azonban eredetileg független volt az ispánétól; a király bírói közegei voltak, nem az ispán valamiféle helyettesei. Az ispáni hatalom megnövekedésének következményeként a 13. századra jelentősen módosult az ispáni és az akkor már billogosnak (bilochi, biloti) nevezett királybírói intézmény viszonya. A 13. század első negyedében a billogos már az ispán alárendeltjeként tűnik fel, s mint ilyen az „ispán lábainál" ítélkezik a tolvajok és a rablók felett.

14 A királybírói intézmény eredeti jellemzői jelentős mértékben módosítják a 11. századi várszerkezet és vármegye egymáshoz való viszonyáról alkotható képet. A királybírák ugyanis a királyi vármegye területén, de a királyi várszervezettől függetlenül fejtették ki tevékenységüket, s ennek következtében személyükben rámutathatunk egy korai, kifejezetten a vármegyéhez kapcsolódó intézményre. Jellemző e tekintetben, hogy Kálmán király törvénye „megyei 21