Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Zsoldos Attila: Adalékok a királyi várszervezet udvarispáni tisztségének történetéhez / 20–31. o.

ZSOLDOS ATTILA: Adalékok a királyi várszervezet udvarispáni tisztségének történetéhez Godefridus zobori apát 1113-ban összeírta egyházának birtokait, s az oklevelet Kálmán király pecsétjével erősíttette meg. Az összeírás elkészítését az indokolta, hogy a Magyarország északnyugati részét érő 1108. és 1109. évi cseh támadások megbolygatták az apátság birtokviszonyait, s a háborús zűrzavart kihasználva az egyház népeinek egy része önkényesen el akart szakadni az apátság szolgálatától. A birtokviszonyok rendezésére Kozma és Mózes ispánok tanúságtétele mellett került sor, poroszlóként pedig Ceva-t, Mózes ispán udvarispánját (Ceuam curialem comitem comitis Moysi) és egy bizonyos Bathona-t rendelték ki.

1 Az oklevélben említett Mózes nyitrai ispán volt,

2 s az udvarispánjaként szereplő Cevaban a királyi várszervezet azon— ez alkalommal elsőízben feltűnő

3 — curialis comesi tisztségnek a betöltőjét láthatjuk, amely tisztség későbbi, főként 13. századi forrásaink tanúsága szerint az ispán helyettesítésére szolgált, elsősorban bírói, de más jellegű ügyekben is. Az udvarispáni tisztséggel történetírásunk már behatóan foglalkozott.

4 Az alábbiakban az intézmény történetének olyan kérdéseit tesszük vizsgálatunk tárgyává, amelyekben az eddigi szakirodalom megállapításai — megítélésünk szerint — helyesbítésre, illetve kiegészítésre szorulnak. A királyi várszervezet tisztségviselőivel foglalkozó szakirodalom túlnyomó többsége nem kételkedik abban, hogy ezek a tisztségviselők, köztük az udvarispán is, már a királyi várszervezet megszervezésének idején, de legalábbis nem sokkal azt követően az ispán mellett álltak és segítségére voltak a rábízott két intézmény, a királyi várszervezet és a királyi vármegye igazgatásában. Az ezt az álláspontot alátámasztani hivatott, jószerével egyetlen megfontolás alapjául az szolgál, hogy az ispáni méltóságok betöltői a királyok mindenkori bizalmas hívei közül kerültek ki, akik nyilvánvalóan gyakran tartózkodhattak megyéjüktől távol, a királyi udvarban. Ebben a helyzetben pedig — így a közkeletű magyarázat — bizonyára már a legkorábbi időkben szükségessé vált az ispán állandó jellegű helyettesítése.

5 Bár az iménti vélekedés tagadhatatlanul valóságos jelenségre, az ispánok gyakori távollétére támaszkodik, mégis kételyeket ébreszt igazával szemben, hogy a koraközépkori magyar állam helyi igazgatásában a későbbi korok hivatali ügyintézésének folyamatos működését tételezi fel kimondatlanul, s alighanem akaratlanul is. A kételyek pontosabb megfogalmazásához a királyi várszervezet belső viszonyairól tudósító legkorábbi forrásaink, a 11. századi törvények nyújtanak segítséget.

6 A Szent László neve alatt fennmaradt ún. III. decretum 1. cikkelye úgy rendelkezik, hogy a király küldötte (nuncius regis) a száznagyok és a tíznagyok közreműködésével kutasson a megyékben a tolvajok után.

7 Ugyanezen törvény 15. cikkelye a király és előkelői határozatainak megszegőire váró büntetéseket 20