Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Gerics József–Ladányi Erzsébet: A magyarországi birtokjog kérdései a középkorban / 3–19. o.

azon a címen illetné meg, „hogy az említett János nagyapjának, a néhai Csukár ispánnak a nemzetségéből valók (quod ipsi de generatione quondam comitis Chukar avi pref ati Johannis essent.. ,)".

40 Eddigi vizsgálódásunk szempontjából a lényeges körülmény az, hogy nemes várjobbágynak olyan nemes rokonai vannak, akik a nemes várjobbágy nagyapjának nemzetségéből valók, s ezen az alapon a nemes várjobbágy hagyatékában való ági öröklésüket emlegetek. Mi lehet erre a rendkívül érdekes jelenségre a magyarázat? Vagylagosan kettőt említhetünk. Az egyik az, hogy eredetileg az egész atyafiság nemes várjobbágy volt, s belőle a király csak Csukárt és leszármazóit nem vette fel a királyi serviensek közé. Ez azzal mutatna rokonságot, hogy 1267-ben IV. Béla Sebestyén szolgagyőri castrensist és örököseit „a csakis Sebestyént és nem más atyafiait illető földdel (cum terra eundem Sebastianum et non alios fratres suos contingente)" emelte fel az öt pondust adó várnépek közül a királyi serviensek közé.

41 A másik lehetőség: eredetileg vagyonos közszabad, királyi serviens volt az egész atyafiság, s belőle Csukár nemes várjobbágynak állt be.

42 A délvidéken a nemes várjobbágy conditionarius minőségének és ilyen birtoklásának figyelemre méltó Zsigmond-kori példája Mária királynő 1391. évi ítélete. Eszerint a királynő Rojcsa várának prediális és nemes jobbágyai (prediales et nobiles iobagiones castri nostri) panaszt emeltek, hogy őket Prodauiz-i István mester „minden prédiumukkal és birtokrészükkel, amely Rojcsa várunk tartományában van nekik, a maga javára kisajátította (occupasset)... és az örökölt birtokain levő többi nemtelen jobbágyának módjára (more aliorum iobagionum suorum ignobilium) tartotta és tartja", pedig — a Zsigmond-kori Oklevéltár szavai szerint — „ők birtokaikkal együtt a Béla királytól nyert és Lajos király által megerősített szabadság szerint éltek, amint erről a bemutatott oklevelek alapján (a királynő) meg is győződött". Prodaviz-i István nem tudta eljárását igazolni, hogy ti. erre Zsigmond király hatalmazta őt fel, ezért a királynő a prédiumokba és birtokrészekbe beiktatta a panaszosokat „az előbbi conditio-k szerint (sub premissis conditionibus)".

43 Az oklevélben rögzített eset a rojcsai várjobbágyok Árpád-kortól meglevő conditionarius-mivoltának megszakítatlanságára, folyamatosságára is bizonyíték. A kifejtettek összefoglalásaként elmondhatjuk, hogy a 13. században szemmel láthatóan legalább kisúri, azonos életmódot folytatott, hasonlóan gazdálkodott és katonáskodott, de eltérő jogállást élvezett a jómódú közszabadoknak, azaz a királyi servienseknek a kategóriája és a királyi, vagy királynéi propriusoknák bizonyos vezető csoportjai, pl. a várjobbágyok. Merőben társadalmigazdasági szempontból nehéz lenne különbséget tenni köztük. Az azonos, vagy hasonló életmód azonban a föld más-más jogcímű birtoklásán alapult! S ez akár így is maradhatott volna. Az már a királyi hatalmon múlt, meghagyj a-e a kisúri birtoklás jogcímeinek ezt az egymás mellett fennálló többféleségét, vagy valamelyiket kiemeli és kiváltságossá teszi. Magyarországon ez utóbbi történt: a királyság a királyi serviensek, vagyis a jómódú közszabadok jogállását és a hozzá fűződő birtoklási jogcímet fejlesztette országos nemesivé, a másik, vagy a többi rovására. Országos tekintetben a helyi (partikuláris) nemesség szintén ignobilitas volt. Ebbe az országos nemességbe királyi propriusok „automatikusan", a társadalmi fejlődés következtében legfeljebb kivételként juthattak be. A királyi propriusok nemessé válásához az alapot társadalmi-gazdasági helyzetük adta, de ennél többet nem. A kedvező feltételekből a konzekvenciát levonni, a nemesítő aktust megtenni a királyi hatalom dolga volt és maradt. A király nemesítő cselekménye nélkül az ehhez még oly kedvező társadalmigazdasági helyzet sem tette a propriust nemessé, olyannyira nem, hogy Zsig16