Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Gerics József–Ladányi Erzsébet: A magyarországi birtokjog kérdései a középkorban / 3–19. o.

nül bírja és birtokolja mind maga (Ruh comes), mind örökösei, mint ahogyan Szlavónia valódi, ősi és született nemesei birtokolják birtokaikat... Hogy pedig Ruh comes és utódai a korábbi kötelezettségektől mentesített (a priori debito exemptas) említett birtokokat az ország más nemeseinek szabadsága szerint bírják és birtokolhassák mindörökre, és soha ne lehessen őket ezeknek a prédiumoknak a címén az említett várak akármiféle szolgálatával terhelni (nec ... aliquibus servicüs castrorum predictorum . .. agravari valeant) kiadtuk neki jelen oklevelet".

25 Fontos bírói ítéletek szólnak amellett, hogy I. Lajos kora nemcsak nem tartotta magától értetődőnek a várjobbágyok, királyi jobbágyfiak, s hasonló elemek természetes felemelkedését a nemességbe, hanem szigorúan feltételekhez kötötte a nemesítő aktusok jogszerűségét. A nádor 1358. évi ítélete szerini királyi megerősítés nélkül a herceg által való nemesítés is érvénytelen!

26 1348-ban liptói jobbágyfiúk földjéről folyó perben mondotta ki a nádor: bírótársainak, „az ország báróinak és nemeseinek érett megfontolása úgy döntött, hogy a királyok a királyi jobbágyfiak földjeit és birtokait örökre odaadhatják érdemszerző szolgálataikért híveiknek."

27 Az ítéletből két dolog világlik ki: sem a királyi jobbágy fiúkból nem lett észrevétlenül, fokozatosan nemes, sem birtok joguk nem lett azonos a nemesekével. Egy 1359. évi per abban a tekintetben nagyon tanulságos, hogy még a szakirodalom szerint a nemességszerzés szempontjából sarkalatos érdemszerzésért: a fegyverforgatásért nyert kiváltságolás sem emelt a nemességbe, ha nem adott kifejezetten nemességet, s a „nemesi" életmód is kevés volt ehhez. 1265-ben ui. Mária királyné, IV. Béla felesége, kohári szakácsait hadi érdemeikért a szakácsok jobbágyai közé emelte. A kiváltságoltak leszármazottai nemeseknek gondolták magukat, ebben a hiszemben birtokoltak majdnem egy évszázadig, s vesztükre ők maguk kezdték szorgalmazni földjük elhatárolását. Ügyük 1359-ben került a nádor elé. Az ítélet szerint Mária királyné „a kohári szakácsok őseit és elődeit a királynéi szakácsok jobbágyainak sorába vitte át, de ... nem nemesítette... és ezért ez a Kohár birtok királyi volt", Kohár pedig „Mária királyné ... oklevele ... értelmében semmiképpen sem illette meg a kohári szakácsokat". Ezért velük szemben majdnem százévnyi birtoklás ellenére is a nádor Kohárt egy devecseri nemesnek ítélte, megelőző királyi adomány alapján.

28 Az Árpád- és Anjou-korban azonban nemcsak a királyi udvar és bíróságai nem ismerték el a várjobbágyok észrevétlen, fokozatos nemessé válását, hanem ugyanígy a helyi nemesség sem. Erre vall az az 1355. évi adat, hogy a peres föld színére a birtokba iktatáskor „számos nemest, de nem várjobbágyokat, hanem ... valódi nemesítéssel nemesítetteket (quamplurimos nobiles viros, non tamen jobagiones castri,... sed vera nobilitate nobilitatos)" hívtak.

29 A várföldek és királyi conditionariusok utáni rendszeres kutatás a megyei közgyűlésen adott jó alkalmat a helyi nemességnek arra, hogy tanúsítsa: kiket tud nem sorai közé tartozó, nem nemes jogállású elemeknek. Ilyesmiről ad számot I. Lajosnak 1358. évi oklevele. Eszerint Bor fői János fiát Jánost, valamint Lőrinc fiait: Mihályt, Istvánt és Miklóst Hont vármegye közgyűlésén az esküdt ülnökök „mint várnépeket vádolva adták át a nádornak (ipsos nomine populorum castrensium eidem palatino incusando assignassent)". Az érintetteket azután kérésükre, érdemeikért „bármilyen néven nevezett földjeikkel és birtokaikkal együtt, amelyeket igaz címen szereztek és birtokolnak, Hont várunk conditionariusi szolgálatától... mentesítve és kivéve (a predicta conditionaria servitute castri nostri Hontensis ... eximentes et absolventes) országunk tiszta és született nemeseinek és a királyi servienseknek a társaságába, 13