Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 3. szám - MÉRLEG - Thomas, Christiane: Decreta Regni Hungariae – Gesetze und Verordnungen Ungarns 1458–1490. Bp., 1989. / 74–76. o.

és az eredetiéket a fogadó hatóság vagy személy levéltára Őrizte meg. Ha nem maradt fenn eredeti, akkor a megbízható másolatokig nyúltak vissza. (Itt hasznos lenne folyamatosan minden kéziratos törvénygyűjtemény keletkezési idejét megadni.) Sok esetben más forrástípusok — meghívólevelek, mandátumok a megyékhez és városokhoz, az országgyűlésen résztvevők levelezése — segítségül hívásával példamutatóan rekonstruálták az országgyűlések határozatait. (Miért mondtak le viszont az 1476 októberében megnyitott országgyűlésnél — szemben a bevett gyakorlattal — arról, hogy a „pótforrást" bemutassák a főszövegben, s nemcsak a jegyzetben?) A kiadvány az első kötet sémáját követi, azaz a dekrétumot egy német nyelvű bevezető előzi meg, amely kettős célt szolgál: egyrészt megismertet az országgyűlés egybehívásának előtörténetével, másrészt egy bővített regeszta formájában a római számokkal tagolt törvénycikk tartalmával. A nagyobb áttekinthetőség érdekében a szövegvariánsokat és a kimerítő tartalmú szakkommentárt ugyancsak római számokkal tagolták. Nem kétséges, hogy a szerkesztők: Döry Ferenc, Bónis György, Érszegi Géza és Teke Zsuzsa értik a mesterségüket —, s ez a megfogalmazás egy rendkívül komplikált anyag kézbentartását illetően bizonyára érthető is. Egy csekélyke hiba említése (92. old. IV. 3. „Johannes Wytkowecz" nevét antikvával kellett volna szedni, mivel ez az idézett oklevél névformáját, és nem a szerkesztők névhasználatát jelenti.) csupán azt a figyelmet mutatja, amellyel a recenzens a munkát olvasta. A német anyanyelvű kutató számára viszont csak fáradsággal és nehezen érthető az a módszer, amelyet az egyes forrásközléseknél alkalmaztak. Mi megszoktuk, hogy a források sorrendjében kifejezésre juttatják az irat minőségének értékelését. Miért jelölték viszont itt pl. a koronázási dekrétumot Ai és A2 sziglákkal nyilvánvalóan két azonos értékű eredetinek, amikor a „dekrétum maius" két eredetijét A és S betűkkel illették? Az 1466. február 23-i dekrétumra vonatkozóan ismét az A, B, C, D betűket használták különböző forrásokra vetítve, habár valamennyi eredetit takar. Azt, hogy a betűhasználat nem is mindig az illető levéltár kezdőbetűjét jelenti (mint az 1489. június 11-i dekrétumnál (B — Bártfát) a legjobban az 1485. január 25. körül keltezett dekrétumnál látszik, ahol az A a Hadilevéltárat szimbolizálja. Az 1476. február 19. körüli dekrétum esetében A és B tűnik fel, míg a szövegközlésben B helyett 5 jelet használnak. A mutatót bizonyára nem a szerkesztők készítették, mert míg a 8. jegyzet (267. old.) helyes, addig a névmutató nem ismeri III. Frigyest, a császárt (358. old.) csupán a „dux Austriae"-t (1439—1444!) és az „archidux Austriae"-t (1463!—1493). Testvére, VI. Albrecht hasonlóképpen hibásan szerepel: ő (343. old.) csak az 1444—1446 és az 1457—1463 közötti években „archidux Austriae"! Valamennyi dekrétum ismert volt már régi kiadványokból. A tudományos-kritikai, minden kérdést megvilágító kiadás, amely átfogó képet nyújt a királyi hatalomgyakorlás elméletéről és gyakorlatáról, most kiváló minőségű végleges formában áll rendelkezésünkre. Christiane Thomas 76