Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 3. szám - DOKUMENTUM - Molnár András: Széchenyi és Zala: a Zala Megyei Levéltár Széchenyi-levelei / 53–64. o.

Antal zalai alispán 1829. június 4-én Kehidán kelt levelében tudatta Széchenyivel, hogy június 22-ére Zalaapátiba sikerült végre az összes, a Zala folyó szabályozásában érdekelt birtokost tanácskozásra összehívni, és kérte, hogy az uradalmat is képviselje valaki a tanácskozáson.

22 Ezen az összejövetelen született meg a Zala szabályozásának tervezete, alapokmánya, amelyet Széchenyi képviseletében „a tisztelt gróf úr őnagyságának helyben hagyásáig" Szabó János „fiskális" írt alá.

23 A Válicka-patak szabályozásával — amely Széchenyi pölöskei uradalmát érintette — Zala megye Palini Inkey János cs. kir. kamarást bízta meg, azt az Inkey „Mukit", akit Széchenyi személyesen is ismert, sőt kétszer meg is látogatott uradalmi központjában, a Kanizsa melletti Palinban. Először 1823. május 2-án — útban csokonyai uradalmára

24 —, másodszor pedig 1828. augusztus 13-án — a fiumei „kirándulás "-ról hazatérőben. Zala legnagyobb vagyonú köznemesi családja a megyében nagy népszerűségnek örvendett, az Inkey-kastélyban viszonylag élénk társadalmi élet folyt

25 — ebből azonban Széchenyi ottjártakor mit sem láthatott, hosszúnak érezte azt az egy napot, amit itt töltött. „Borzalmas ez az embertípus, mely az ilyen nemes-udvarokban uralkodik, mint Palin" — jegyezte be naplójába 1828. augusztus 13-án, érkezése napján. —" Valóban elmondható, hogy „se hal, se hús". Miféle idiómát használnak? Tulajdonképpen egy nemzethez sem tartoznak. Életmódjuktól annyira undorodom, hogy valósággal belebetegszem."

26 Inkey János a Válicka szabályozásával foglalkozó választmány elnökségét 1838 nyaráig látta el, ekkor kerültek a megye levéltárába „A Váliczka vize, s Bükk allai patak regulisatioját tárgyazó irományok", köztük két Lunkányi, valamint egy Széchenyi-levél.

27 Lunkányi az 1834. janáur 28-án, Cenken kelt levelében arra hívta fel a kamarást, hogy az eddigi szakaszos szabályozást egybe kellene kapcsolni, és a Válicka egészének összefüggő rendezése érdekében valamennyi érdekelt birtokost „egy közös társaságba" kellene tömöríteni, (lásd levelek 3. sz.) Ehhez az ügyhöz kapcsolódik Széchenyi rövid levele is, amelyet 1834. május 6-án írt Inkey Jánoshoz. A levél alig több egy gesztusnál — gyakorlatilag csak azt jelzi, hogy tudomása van a Válicka szabályozásáról, azt támogatja, és sürgeti a kamarást, hogy a szervezés alatt álló „Köz-Társaság" minél előbb összeüljön, (lásd levelek 4. sz.) Zala 1836. június 20-i közgyűlése — amely a főispán, gróf Batthyány Imre beiktatásáról, és Deák Ferenc követ jelentésének előadásáról nevezetes — megadta Széchenyinek a legnagyobb megtiszteltetést, amit csak egy megye adhat: a megye táblabírajává nevezték ki.

28 Nyilván Széchenyi példaadásának is szerepe volt abban, hogy a megye egy, a legtekintélyesebb szabadelvű birtokosokból álló választmányt „küldött ki" a zalai lótenyésztés helyzetének értékelésére, és a teendők megtervezésére. A „lótenyésztési választmány" az 1838. január 15-i közgyűlésén mutatta be javaslatainak terjedelmes jegyzőkönyvét. A megyegyűlés ezt részletesen megtárgyalta, véleményezte, feliratot intézett ez ügyben az uralkodóhoz, a helytartótanácshoz, és körlevelet írt a megye főnemeseinek. Felhívásukban azt kérték (a tudomásuk szerint nagyobb ménesekkel rendelkező) arisztokratáktól, így Széchenyi Istvántól is, hogy a megyének „tenyésztésre alkalmas méneket" ajándékozni kegyeskedjenek.

20 Széchenyi 1838. október 23-án válaszolt a megyének. Addigi hallgatását gyengélkedésével mentegette, és ígéretet tett arra, hogy amint lesz egy alkalmas ménlova, azonnal cselekedni fog. (lásd levelek 5. sz.)

20 Széchenyi levelét a megye 1838. november 5-i közgyűlésén olvasták fel (és minden megjegyzés nélkül a levéltárba tették.)

31 Széchenyi ebben az ügyben viszonylag gyorsan intézkedett: 1839. február 56