Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 3. szám - Kiss József Mihály: A Pázmány Péter Tudományegyetem felvidéki birtokai visszaszerzéséért indított perek / 31–42. o.

Az 1939. évi 3730. M. E. számú rendelet szerint a Felvidéken fekvő ingatlanok elidegenítésére vagy megterhelésére vonatkozóan az 1918. október 28. és 1938. november 2. között kötött jogügyleteket meg lehetett támadni. Az ilyen jogügyleten alapuló telekkönyvi bejegyzés törlését kezdeményezni lehetett azon az alapon is, hogy az ügyletet súlyos anyagi vagy más károsodással fenyegető hatósági intézkedés, vagy más hatósági közvetett vagy közvetlen kényszer hatása alatt kötötték meg.

44 E rendelet alapján indított 1939-ben az egyetem a területileg illetékes komáromi törvényszék előtt pert a Közalapítványi Ügyigazgatóság útján az 1935ös peren kívüli egyezség érvénytelenségének kimondására és tulajdonjogának telekkönyvi visszaállítására. Mivel a csehszlovák állam megszűnt létezni, el kellett dönteni azt a nem egyszerű kérdést, hogy kit nevezzenek meg alperesként. 1939. májusában elterjedt az a hír, hogy pozsonyi „Centralna Sprava"-t, amely a csehszlovák egyetemi alapot képviselte, felszámolják, ami kétségessé tette azt, hogy mely szerv útján lehet perbe vonni az alapot.

45 A probléma megoldására több értekezletet tartottak a Külügy- és az Igazságügyminisztériumban. A pozsonyi magyar követ útján próbálták megtudni a szlovák kormánytól azt, hogy mely szerv hivatott az alap képviseletére. Az alperes képviselője egy alkalommal vissza is akarta adni a keresetlevelet amiatt, hogy „megbízója annak átvételére nincs jogosítva.

46 A keresetlevélben — melyet Gajzágó László „szokás szerint" véleményezett —• alperesként a Csehszlovák Egyetemi Alapot (Ceskoslovens'ky Uroiverzitny fond) jelölték meg.

47 Később az alperest „szlovák egyetemi alap"-nak nevezték.

48 A keresetlevélben foglaltak szerint Csehszlovákia a hágai Állandó Nemzetközi Bíróság döntése után sem teljesítette azt a követelést, hogy az ingatlanokat a felperes birtokába és kezelésébe bocsássa vissza. Arra hivatkoztak, hogy nem rendezték a visszaadás közelebbi módját, az időközi hasznok megtérítésének és a perköltség viselésének kérdését. Ezeket a kérdéseket a vegyes döntőbíróság előtt kellett volna tisztázni, melyre nézve a tárgyalások meg is indultak. Ekkor az alperes a földbirtokreform és egyéb hatósági intézkedések kíméletlen végrehajtásával fenyegette meg az egyetemet. Egy 1934. szeptemberi periratban kifejezetten fenntartották a csehszlovák államnak azt a jogát, hogy a f öldbirtokref ormot végrehajthassa, s azokat, a vagyon váltsággal és vagyondézsmával megterhelhesse. Ennek következményeként az egyetem csupán elenyésző vagyonérték birtokába jutott volna. Ezen felül 1934. március 23-án a csehszlovák kormány kiegészítő rendeletet bocsátott ki a vegyes döntőbíróságok ítéleteinek végrehajtásáról. Eszerint az ítéleteket csak akkor hajtják végre, ha a csehszlovák állam egy nemzetközi alapból (melyet a. szövetséges főhatalmak a kisantant országainak a segélyezésére hoztak létre) kártalanítást kap. Nyilvánvalóvá vált, hogy az egyetem az ítélet birtokában sem érhet el semmit, a jogellenes csehszlovák eljárás kényszerhelyzetbe hozta a felperest, Ezt növelte az 1932-es lausanne-i moratórium, amely a jóvátételi és békeszerződési terhekre vonatkozott volna — s később kiterjesztették A és B pénzalapokba járó befizetésekkel is. Ám a B alapban — amit Csehszlovákia jogellenesen mint a vegyes döntőbíróság ítélete végrehajtásának előfeltételét állította oda — már nem lehetett pénz. Ezzel csehszlovák területen lehetetlenné vált az ítélet végrehajtása. Ezután alperes a B alapban előállított pénzhiányra hivatkozva a lausanne-i moratórium méltányossági hatását vitatta úgy, hogy annak tartalma alatt a vegyes döntőbíróság ellenük újabb ítéletet ne hozhasson. Ilyen körülmények között a jogsérelem orvoslása bizonytalanná vált. Az a veszély is fennállott, hogy Csehszlovákia a vegyes döntőbíróságba delegált tagját i 39