Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 3. szám - Kiss József Mihály: A Pázmány Péter Tudományegyetem felvidéki birtokai visszaszerzéséért indított perek / 31–42. o.

visszahívja, meghiúsítván ezzel az eljárás befejezését, amit azt egyszer Románia rossz példájával már megtette. Az egyetem — tartván ingóságainak ellenérték nélkül való elvesztésétől — az egyezkedés útjára lépett. Alperes állandóan hangoztatta a természetbeni visszaadás nehézségeit, emiatt elfogadták a 17 millió koronás összeget. Az elidegenítésre semmilyen alakszerű okiratot nem állítottak ki. Az összeg kiutalása után az egyetem képviselői a Centralna Sprava igazgatójának átadtak egy jogcím nélküli bekebelezési engedélyt, melyben a szerző fél nevét üresen hagyták. Később Csehszlovákia egy 1936-ban megjelent rendelettel kimondta, hogy a magyar egyetemi alap szlovenszkói vagyona önálló jogi személy és új elnevezése csehszlovák egyetemi alap, s ezt a módosítást a telekkönyvekbe is bevezették. Az egyetem kérte a bíróságot, hogy mondja ki a Budapesten, 1935. április 12-én aláírt jogügylet érvénytelenségét a vágsellyei uradalom esetében, s töröljék az ezután végrehajtott telekkönyvi bejegyzéseket. Az alperesnek ugyan vissza kellene fizetni a 17 millió koronának erre a birtokra eső részét, ám az elmaradt hasznok ezt az összeget kiegyenlítik, mivel a felperes időközben semmivel sem gyarapodott. Az alperes előkészítő irata szerint tisztázni kellett volna a felperes személyét. Véleménye szerint ugyanis az egyetem és az egyetemi alap két külön jogi személy. (Ezzel olyan kérdésben provokáltak volna vitát, melyet nemzetközi bíróságok merőben ellentétesen már eldöntötték.) Arra a jogszabályra is hivatkoztak, hogy egységes jogügylet csak teljes egészében támadható meg. Ezért kérték, hogy a bíróság utasítsa el a keresetet. Az egyetem álláspontja szerint az egész jogügylet érvénytelen volt, de annak következményeit a znióváraljai uradalomra nézve nem lehetett levonni, mert az nem tartozott Magyarországhoz. Az alperes bizonyítást ajánlott, hogy az egyezségi tárgyalások minden kényszer nélkül folytak le.

49 A komáromi törvényszéken az első tárgyalást 1940. december 4-én tartották meg.

50 1941. elején bizonyos kérdések nemzetközi rendezésére Körper Károly pozsonyi prelátus-kanonok vezetésével szlovák delegáció érkezett Magyarországra. A tárgyalásokon kijelentették, hogy a vágsellyei birtokok ügyében a pert egyezséggel óhajtják befejezni. Az Egyetemi Tanács el is készíttetett egy részleteiben nem ismert egyezség-tervezetet.

51 Az 1941. április 19-i komáromi tárgyaláson a felek egybehangzóan kérték, hogy a bíróság a bizonyítást a jogalap kérdésére korlátozza, „mert remény van arra, hogy addig a peres felek között már folyamatban levő tárgyalások sikerrel járnak.

52 Ezek a megbeszélések még augusztusban is folytak, ám eredmény nem született.

53 A per tanúkihallgatásokkal folytatódott. Magyar részéről azt kívánták bizonyítani, hogy fennállt a kényszerhelyzet, s hogy az alperes a marasztaló ítéletnek nem tett eleget.

54 Tanúként a per vitelében és az egyezségkötésben szerepet játszott személyeket hallgatták meg. A Közalapítványi Ügyigazgatóság 1944. január 10-én kelt átiratában közölte az egyetemmel, hogy két fontos csehszlovák tanút nem tudott kihallgatni a bíróság, mert a hivatali titoktartás alól nem kaptak felmentést.

55 Ezután lényegeses megváltozott a helyzet. Szlovákia megszűnt, s a győztes hatalmak érvénytelenítették az első bécsi döntést, így a vágsellyei uradalom újra csehszlovák impérium alá esett. Az a magyar kormányrendelet, amely a megkötött egyezség megtámadásának jogalapjául szolgált, a csehszlovák bíróságokra nem bírt kötelező erővel, mert a békeszerződés nem csak a bécsi döntés, hanem az annak alapján hozott jogszabályokat is érvénytelennek nyilvá40