Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 1. szám - Galambos Sándor: Alapítványi célok a dualizmus korában Nyíregyházán / 19–27. o.

nulók közül a szegény sorsúak s ilyenek között is az árvák előnyben részesülnek." Az 1916-toan alapított Haas Etelka-ösztöndíj elnyerésének feltételei szinte szóról szóra megegyeznek a Klár Vera-ösztöndíjjal. Az azonosság nem a véletlen műve, hiszen mindkét alapítványt özvegy Haas Mórné, Steiner Emma tette, hogy korán elhunyt unokáinak emlékét megörökítse. Ugyanis mind Etelka, mind Vera özv. Haas Mórné unokája volt. A két ösztöndíj között különbség is van: az 1916-os szerint előnyt kell adni a hősi halált halt vagy rokkanttá vált katona édes gyermekének. E külön feltétellel próbált meg segíteni az érző szívű nagymama a két alapítvány kelte közt kirobbant világháború áldozatain, kárvallottjain. A nagy világégés idején a polgári leányiskola növendékei is többször derekasan kitettek magukért. Gyűjtésük eredményeként három olyan alapítványt hozták létre, amely a szegény, jó tanulókat segítette. A törzstőkét pedig hadikölcsönkötvényekbe fektették, s ezzel nemcsak iskolájuk arra érdemes és rászorult tagjain segítettek, hanem a tágabb közösség, a nemzet nehéz helyzetén is megpróbáltak könnyíteni. A rengeteg iskolai alapítványból a Kossuth Lajos-emlékalapítványt még feltétlenül érdemes bemutatni. A keletkezés történetét szemléletesen írta le a gimnázium értesítője.

24 1889-ben a március 15-i ünnepélyen Benos László polgármester azt indítványozta, hogy a polgárság Kossuth Lajos emlékére tegyen ezerforintos alapítványt, melynek kamatait egy olyan nyolcadikos tanuló kapja, aki a magyar történelemben a legjobb, jeles rendű, tiszta erkölcsű, és a legkiválóbb magyar történelmi tárgyú írásbeli dolgozatot készíti. A fellelkesült közönség negyedóra alatt több mint 300 forintot gyűjtött össze, majd megalakította az alapkezelő bizottságot a város hét ismert személyisége részvételével. A bizottság a gyűjtést 1891. március 15-re befejezte. Az összeg meghaladta az 1000 forintot. 1890 augusztusában a bizottság levelet intézett Kossuth Lajoshoz, amelyben kérik a nagy férfiú beleegyezését, hogy az alapítvány az ő nevét viselje. A turini remete megköszönte a megtiszteltetést. Azt kérte viszont, hogy az alapítvány neve Kossuth Lajos-emlékalapítvány legyen, mert nem Ő adta az adományt, hanem csupán róla neveznék el. Ezután az alapkezelő bizottság felkérte a gimnázium kormányzó tanácsát és tanári karát, hogy jelöljék ki a jutalomra érdemes ifjút. Ez meg is történt, és 1891. március 15-én Adamovics András átvette az alapítvány első 50 forintját. A kezelőbizottság írásban fejezte ki köszönetét a tetemesebb összegek adományozóinak, megalkotta az alapítólevelet, majd az 1024 forintnyi tőkét átadta kezelés céljából a gimnáziumi tanácsnak. Ezzel a bizottság befejezte tevékenységét, de munkájának eredménye, az alapítvány tovább élt. (Az alapítványozás helye a társadálomban) Az alapítványok nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is átfogták a társadalmat. Az adományozók a leggazdagabbak, legtekintélyesebbek közül kerültek ki, a kezelői feladatot többnyire a hierarchia közepén lévők látták el, az adományozottak zöme pedig a szegényekhez tartozott. Az alapítványozás intézményének egyik legpozitívabb hatása az volt, hogy mentális összekötő kapcsot képezett a különböző rétegek között. Az alapítványok a polgári társadalom tagjainak önállóságát, függetlenségét bizonyítják. Az alapító önállóan, senki által nem kényszerítve hozta meg döntését. A kuratórium tagjai átérezhették saját fontosságukat a felelősségteljes döntésben, amellyel emberek sorsát befolyásolhatták. Az adományozottak is a szuverenitás talaján álltak. A teljesítményorientáló alapítványok ju25