Levéltári Szemle, 41. (1991)
Levéltári Szemle, 41. (1991) 2. szám - KILÁTÓ - Blazovich László: A temesvári és szabadkai levéltár életéből, 1990 / 73–75. o.
A temesvári és a szabadkai levéltár életéből (1990) Az 1989 decemberi romániai forradalom eredményeinek hatására, a Temes Megyei Tanácsnak a Csongrád Megyei Tanáccsal felvett kapcsolata nyomán, 1990. április 12-én a Temes megyeiek kulturális küldöttsége látogatásának viszonzásaképpen a megyéből közművelődési szakemberek csoportja járt Temesváron, hogy a kulturális kapcsolatok felvételéről tárgyaljon. A magyar fél küldöttségének tagjaként részt vettem azon a tanácskozáson, amelyen létrejött az akkor teljesen megvalósíthatónak látszó együttműködési megállapodás. Ezt dr. Kovács Miklósné és Claudiu Jordache, a két küldöttség vezetője írta alá. Néhány művelődési intézmény és szerv között valóban létrejött az együttműködés, a kezdeti lendület azonban alábbhagyott, jóllehet a Délvilág és a Vásárhelyi Tükör temesvári és aradi oldalt azóta is rendszeresen megjelentet. A tárgyalásokat követően a magyar küldöttség tagjai meglátogatták a helybeli intézményeket, majd a Bánáti Magyarok Demokratikus Szövetségének székházában találkozó volt a szövetség (elnöke: dr. Bárányi Ferenc) vezető személyiségeivel. Mind a megállapodás, mind pedig a személyes beszélgetések arra irányultak, hogy az oktatási és közművelődési intézmények, illetve a bánáti magyar és a hazai kistelepülések között közvetlen, élő kapcsolatok alakuljanak ki. A megállapodás 8. pontja kifejti: Mindkét részről kezdeményezik a múzeumok, levéltárak, könyvtárak kapcsolatfelvételét, a szakemberek kölcsönös tapasztalatcseréjét és a könyvcserét. Ezen elvárások jegyében tárgyaltam Gheorghe Mudura úrral, a Román Állami Levéltár Temes Megyei Levéltárának igazgatójával, aki mindössze néhány hónapja állt a levéltár élén. Tőle a levéltár mai állapotára vonatkozóan tudtam meg néhány adatot, míg a levéltár történetére vonatkozóan a Filiala Arhivelor Statului Judetul Timis című, a szerző, valamint a kiadás helyének és idejének feltüntetése nélkül kiadott népszerűsítő könyvecskéből tájékozódhattam. Az egységes romániai levéltári hálózat 'megszervezésére Constantin Moisil az állami levéltárak akkori igazgatója tett kísérletet. Ennék során 1936-ban létrehozták a Temes Megyei Levéltárat, 1937. május 18-án pedig jóváhagyták a Bánát Tartomány Levéltárának megalakulását a bánáti múzeum igazgatójának vezetése alatt. E tartományi levéltárat fióklevéltárakra osztották fel, így jött létre a Temes-Torontál, a Caras (Krassó) és Szeverin megyei levéltár, amelyek anyagát azonban Temesváron tárolták a várnak a levéltár rendelkezésére bocsátott tizenhárom föld alatti kazamatájában. Dr. Joahim Miloia múzeumigazgató halála (1940) után a levéltár megszüntette működését. A munka 1947-ben indult újra egy igazgatóval és néhány tisztviselővel. 1951-ben a karánsebesi, lugosi és oravicai levéltárat fióklevéltárként kapcsolták a temesvárihoz, 1956-ban pedig az aradi levéltárat is ide csatolták. 1968-ban újabb szervezeti átalakulás következett be, amelynek során az aradi, karánsebesi és oravicai levéltárakat le73