Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 2. szám - Lőrincz Zsuzsa: Magyar honos munkások Németországban: adatok a berlini követség munkásgondozó hivatalának működéséhez / 3–12. o.

Központhoz akarták eljuttatni. A felmérés eredménye szánalmas volt. A. 16 munkás közül egynek sem volt alsónadrágja és inge, kalapja egynek volt. Ezért kérte a hivatal a miniszterelnököt, hogy elutazás előtt ellenőrizzék az ipari munkások ruházatát, és ha az nem megfelelő, ne engedjék ki őket dolgozni. 1944. március 19. után A gondoskodás, törődés kiolvasható a jelentésekből, mérsékelten a tárgyalá­soknál is érezhető volt, de más a hang Magyarország német megszállása után. Volt egy megbeszélés 1944. május 11—15. között, az illetékes magyar és né­met hatóságok között a magyar munkások németországi foglalkoztatásáról. 14 A jegyzőkönyvben a következő olvasható: „A hagyományos fegyverbarátság szellemétől áthatva a magyar fél kész magyarországi munkaerők toborzását a Német Birodalomba való bevetés céljából minden fennálló lehetőséghez képest elősegíteni. Megegyeztek a mezőgazdasági munkaerők toborzásával kapcsolat­ban is. A Mura-vidéken csak németek toboroznak, Szolnok-Dobok a megyében június l-jétől korra való tekintet nélkül toboroznak, amennyiben a munkások még magyar üzemekbe nem szerződtek el. Ha a toborzás a két területen nem érné el a kívánt eredményt, akkor a határos megyéket is felkereshetik a né­metek. (Arról nem esett szó, hogy mennyi a kívánt mérték.) Bácskával kapcsolatban nem született megállapodás, de a magyar megbí­zottak ígéretet tettek arra, hogy '•negvizsgálják, erről a területről munkaerők, különösen asszonyok felszabadíthatók-e. Kilátásba helyezték, hogy az aratás befejezése után újra tárgyalnák és a magyar munkások Magyarországon élel­met szerezhetnek be. Pl. kenyérgabonát hivatalos piaci áron, ugyanannyit, amennyit a magyar földmunkások itthon kaptak. Elszerződés esetén utalványt ajánlottak fel, amelynek felmutatásával négy személyre egy süldőt és szemé­lyenként 1 q takarmánygabonát szerezhettek be. A német megbízottak ígére­tet tettek arra, hogy hatheti, megfelelően minősített munka után lehetővé te­szik munkaruha beszerzését. A németországi katonai, gazdasági helyzet további romlásával még az ad­digiaknál is nehezebbé vált az ott dolgozó munkások helyzete. 1944. november 14-én a követségen tartott megbeszélésen 15 Porzezinszky György köv. tanácsos mondta, hogy mindazokkal a magyar munkásokkal, akik erődítményt építő munkával foglalkoznak, valamint a Volkssturmba való besorolásuk miatt pa­naszkodnak és támogatásért fordulnak a Munkásgondozó Hivatalhoz, közölni kell, hogy ez ellen ne tiltakozzanak, hanem örüljenek annak, hogy katonai ki­képzésben részesülhetnek." Porzezinszky feltehetőleg a fenti megbeszélésen je­lentette ki, hogy ,,... mindazokat, kik a jelenlegi kormány intézkedéseit sza­botálják és a kormánnyal együttműködni hajlandóknak nem mutatkoznak, in­ternáltatni fogják, esetleg agyonlövik." 16 A hazautazást a körülményekre való hivatkozással még inkább nem engedélyezték, mint korábban. A Munkásgon­dozó Hivatal egy munkás kérdésére adott válaszában kifejtette, hogy végleg Magyarországba csak abban az esetben térhet vissza, ha szerződéssel vállalt munkaidejét az illető gyárnál kitöltötte. Az Állami Munkaközvetítő Hivatal által kiközvetített munkások általá­ban meghatározott időre szóló írásos szerződést kötöttek. A németországi tör­vények szerint a szerződéses munkaviszony abban az esetben is fennállt, ha a szerződés létre sem jött. A munkavállalás és a munkába lépés ténye egyma­gában elegendő volt arra, hogy a szerződéses viszony bekövetkezzék. A mun­kaviszony megszűnéséhez a gyár hozzájárulásán kívül az illetékes munkaügyi hivatal beleegyezése is szükséges volt, mert ez a hivatal adta meg az utazás­8

Next

/
Thumbnails
Contents