Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - KILÁTÓ - Solymosi László: A magyarországi középkori latinság szótára. Bp., 1987–1989. / 81–88. o.

266745) őrizték az okleveleket. Az asylum szót valóban Hartvik püspök említi először. De az egyház, mint menedékhely már Szent István törvénykönyvében (11/17. c.) is szerepel, csak refugium néven. Nem kellene ezeket az összetartó fogalmakat utalással összekapcsolni egymással? A sok jelentésmeghatározás között akad néhány vitatható. Az altarista például inkább alpap, mint oltárigazgató, az anima mindössze egy adattal alátámasztott 'kedv, akarat' jelentés változata törlendő, mivel ilyen értelmezés ellenkezik az idézett forrás szellemiségével; a végrendelkező közvetlenül vagy közvetve a maga lélekváltsága érdekében intézkedett javairól. Az akó nem kapcsolható kizárólag a gabonához, illetve a borhoz, mert liszt és maláta (sör?) mérésére is használták (PRT I, 678, 679). Az értelmezésnél vigyázni kell a condícionarius szó használatára. Mivel ez a kifejezés a 13—14. század terminusa, a tihanyi alapítólevél szolgálónépei (nem pedig szolgáltató népei) között szereplő ablutor értelmezésére alkalmatlan. Természetes, hogy a Szótár hatalmas anyagából kimaradt néhány jelentésárnyalat. Az aedifico szónak a szőlővel kapcsolatban speciális jelentése volt: a vineas aedificare annyit tett, mint szőlőt telepíteni. A szőlőtelepítést a középkori források rendszerint a vineas plantare, implantare kifejezéssel jelölték. Európa más tájaihoz hasonlóan azonban Magyarországon is használták a vineas aedificare szókapcsolatot. így 1344-ben a Kassa melletti Széplakon, 1418-ban pedig a bakonyi Bársonyossal szomszédos Szőlősön éltek ezzel a terminológiával (DF 271245, PRT III, 493). A Nyitra megyei Csitár szőlőhegyén levő műveletlen, lepusztult szőlők helyrehozatalára, újratelepítésére 1496-ban a vineas reaedificare, reaedificatio vinearum kifejezéseket alkalmazták (DL 20414, kiadása: Wenzel Gusztáv, Magyarország mezőgazdaságának története, Bp. 1887, 310—311). A latin forma szőlő építése, szőlőt építeni magyar változata is ismert volt. Aligha kétséges, hogy mind a latin, mind a magyar szóhasználat német terminusra vezethető vissza. Az altare szócikk is bővítésre szorul. Az 1057. évi keltezésű Radó-féle oklevél hitelt érdemlő első részében olvasható cartam . .. super altare sancti Petri. . . posui fordulat (Fejér, I, 395) sajátos joggyakorlatot örökített meg: az egyházat érintő jogügylet — jelen esetben az adományozás — érvényét az biztosította, hogy az adománylevelet az illető egyház oltárára helyezték. Az eljárás alapját a római jog képezte, amely szerint az átadás (traditio) volt a tulajdonszerzés módja. Az ingatlan elidegenítését tartalmazó okmány csupán jogcím volt a tulajdonszerzéshez, a jogügyletet a róla szóló okmány átadása tette befejezett ténnyé. Az egyház ezt a jogfelfogást a 6. századtól kezdve alkalmazta a maga viszonyaira, kialakítván azt a főként német területen általános formát, amelynek egyetlen magyarországi emlékét Radó nádor oklevele tartotta fenn. Az ámen szónak a közöltéken túl sajátos használatát tartja számon a diplomatika. A Karoling-korban elterjedt gyakorlat .szerint ez a szó az oklevelek befejezésére, berekesztésére (apprecatio) szolgált. Hogy ezzel a 11—13. századi magyarországi írásbeliség is élt, arra a zselicszentjakabi alapítólevél és néhány későbbi oklevél a bizonyíték (TBM 16/1964, 55, 65, 77; PRT I, 600; DF 200617, kiadása: Wenzel, I, 75—76, ahol többek közt ez a szó is hiányzik, Urk. Burg. I, 124). Az 'akó űrmérték, adó' jelentésű aco címszó a példatár összeállításának újabb 'kérdését veti fel: bekerüljön-e minden egykorú értelmezés a szócikkbe. A fogalmakat a középkori források — hol vulgáris szóval, hol latinul — gyakran maguk is értelmezték, Példaként álljanak itt időrendben az akó szó idevágó adatai; 87