Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 1. szám - KILÁTÓ - Künstler Ferenc: A második európai levéltári konferencia / 70–79. o.

amelyben a történeti iratok tág értelemben vett kezelésének eltérő módjai és formái alakultak ki. Az alapvető levéltári feladatokban — pl. a rendezésben és segédletkészítésben — kimutatható hasonlóságokon túl az Európa és ÉszakAmerika levéltárügye között meglévő határozott különbségek következtében egységes levéltári világról nem beszélhetünk. Blouin a továbbiakban az eltéréseket három csomópontban tárgyalta. 1. A hagyományok eltérése A hosszú és jelentős mértékben dokumentált történelmi múlttal rendelkező európai országok mindenkori intézményrendszerei döntő hatást gyakoroltak a levéltárakban őrzött iratanyag jellegére, de egy sor egyéb, történetileg kialakult tradíció is befolyásolta az írott forrásokhoz való európai közelítésmódot. Blouin szerint ebből a szempontból meghatározó jelentőségű a dokumentumok szövege és nyelvezete. Egy észak-amerikait az európai levéltárakban először az iratanyagban testet öltött sok évszázados történelem, a tárgyiasult történetiség jelenléte kápráztat el. Az észak-amerikai államok késői kialakulása miatt levéltári értelemben véve ott egyszerűen nincsenek dokumentumok, vagy ha vannak, csak azért, mert speciális könyvtári gyűjtemények megvásárolták azokat Európából. Ezzel szemben az óvilágban a nagy tömegű, korai évszázadoktól kezdve felgyűlt levéltári anyag már a modern nemzeti államok kialakulásának folyamatában is fontos szerepet játszott, de e funkciójának kiteljesítéséhez nélkülözhetetlen volt egy olyan jól felkészült, a rendszeres képzés során megfelelő ismeretekkel felvértezett levéltári szakszemélyzet fenntartása, amely képes volt a régi dokumentumok paleográfiai és tartalmi értelmezésére. Az európai történelem folyamán elterjedt nyelvek és írásformák sokasága, valamint a dokumentumok szövegösszefüggéseinek, illetve az őket létrehozó intézmények feladatainak és kapcsolatrendszerének ismeretlen volta következtében állandósult az igény a használó és az állami intézményrendszer, valamint a nyelv fejlődése nyomán homályos tartalmúvá vált dokumentum között elhelyezkedő interpretátorra. A szerző szerint ez a szövegmagyarázó-tolmácsoló szerepkör az európai levéltáros hagyományos feladata lett, s ma is az. Blouin a fentiekből eredeztette a két földrész között a kutatás és a proveniencia kérdéséről vallott nézetekben és a levéltári gyakorlatban megnyilvánuló eltéréseket. Észak-Amerikában, ahol az önálló államiság története rövid múltra tekint vissza, s az intézményrendszer ezen idő alatt viszonylag szilárd és változatlan maradt, az európaihoz hasonló nyelvi problémák pedig nem merülték fel, sem a proveniencia vizsgálatának, sem a szövegek értelmezésének az igénye nem vált általánossá. A levéltárosok feladataiban a hangsúly inkább az iratanyag megőrzésére, illetve visszakeresésére és rendelkezésre bocsátására esik, s kevésbé terjed ki az interpretálásra. A szerző úgy vélte, ez az oka annak is, hogy az USA-ban — Európával szemben — nem alakulták ki nagyobb számban helyi levéltárak; az iratok tárolására és esetleges kikeresésére vonatkozó alapelvárásoknak a városi vagy megyei hivatalnokok egyszerűen hivatali feladatukként is eleget tehettek. Az európai és észak-amerikai levéltári rendszerek közötti második lényeges különbséget a jogi szabályozásban látta a szerző. Míg Európában, különösen Franciaországban és a kelet-európai országokban erős központosító, az állam felelősségére építő előírásokat rögzít a jog, egészen a helyi (ön)kormányzatok szintjéig lemenőén, addig az USA-ban a szövetségi állami és helyi levéltárak jogi státusa általában rendezetlen, noha az utóbbi időben már megfigyelhető bizonyos hatósági szabályozás kialakítására való törekvés. Különbséget jelent 72