Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 4. szám - Föglein Gizella: A nemzetiségi oktatás jogi szabályozása Magyarországon, 1945–1956 / 13–28. o.

rált igény lehetett, több oknál fogva is. A német nemzeti kisebbség állampolgári és nemzetiségi jogokkal nem rendelkezett; s a német nemzetiségi iskolahálózat kiépítése ekkor még el sem kezdődött. A magyar—csehszlovák lakosságcsere végrehajtásával viszont a szlovák nemzetiségi tannyelvű iskolák száma radikálisan csökkent. A Tájékoztató Iroda 1948. és 1949. évi állásfoglalásai pedig az addig dinamikusan fejlődő magyar—jugoszláv kapcsolatok megromlását idézték elő. A Magyar Dolgozók Pártjának a sztálini politikát kiszolgáló vezetése következtében 1949-re a konfliktus teljesen elfajult, minden kétoldalú egyezmény (köztük a magyar—jugoszláv kulturális egyezmény) felbomlott, s csak a diplomáciai kapcsolatok formális fenntartása maradt meg. A magyar—jugoszláv határ 1949— 1953 között hidegháborús frontvonallá vált, a hazai délszláv nemzetiségi lakosság helyzete pedig a mélypontra jutott. Az 1950 nyarán végrehajtott déli határsáv-kialakítás és -tisztogatás jegyében Zalától Békésig terjedően internálások történtek a Közép-Tisza vidékére. Az 1953-ig fennmaradó internáló táborok deportáltjainak nagyobbik része délszláv nemzetiségű volt. E hidegháborús viszonyok nemcsak az 1949. évi népszámlálások alacsony „eredményeiben" mutatkoztak meg, hanem a délszláv nemzetiségi oktatás hanyatlásában is. Az 1948 —1949. tanévben a „délszláv" nemzetiségi tannyelvű iskolák száma 30-ra csökkent, a nyelvoktató iskoláké pedig 27-re (695, illetve 1200 tanulóval). Számuk az 1949—1950. tanévre tovább fogyott, összesen 48, köztük 27 tannyelvű és 21 nyelvoktató „délszláv" nemzetiségi iskola működött (734, illetve 950 tanulóval).

65 A hazai nemzeti kisebbségek közül valójában egyedül a románságot nem érintették a második világháború utáni „népvándorlások". Sem Európában, sem pedig Magyarországon nem volt olyan jellegű esemény, amely létszámukat csökkentette volna, vagy amely őket (ha időlegesen is) az anyanyelvük bevallásától való tömeges tartózkodásra késztette volna. Ebből is adódott, hogy a román nemzetiségi iskolák számának alakulása a leginkább stabilnak tűnt. Az 1947—1948. tanévben 18 román nemzetiségi népiskola működött Magyarországon 1200 tanulóval, akik közül 400-an román tannyelvű, 800-an pedig román nyelvoktató iskolába jártak.

06 Az 1948—1949. tanévre 21-re emelkedett a román nemzetiségi iskolák száma, közülük 7 tannyelvű volt 458 tanulóval, 14 pedig nyelvoktató iskola volt 959 tanulóval.

07 Az 1949—1950. tanévben viszont már 29-re nőtt a román nemzetiségi iskolák száma. A 7 tannyelvű iskolát 642 tanuló látogatta, míg 1752 tanuló a 22 nyelvoktató iskolába járt.

68 Sajátos módon éppen 1949-ben kezdődött el, s 1956-ig tartott az a folyamat, melynek során fokozatosan napvilágot láttak a német nemzetiségi lakosság állampolgári és nemzetiségi jogkorlátozását feloldó jogszabályok. A Minisztertanács 1949. októberi és 1950. márciusi rendeletei

69 elvben elismerték a hazai németség állampolgárságát és kimondták, hogy a lakóhely megválasztása és a munkavállalás szempontjából „a magyar állampolgárokkal egy tekintet alá esnek", illetve, hogy a „Magyar Népköztársaságnak a többiekkel minden tekintetben egyenlő jogú polgárai". Csak ezen legfőbb politikai és jogi akadályok megszüntetése után, az 1951—1952. tanévtől kezdődően kerülhetett sor — a nemzetiségi oktatásról szóló korábbi rendeletek értelmében —, a német nemzetiségi oktatás bevezetésére, pontosabban újjászervezésére és a német nemzetiségi iskolahálózat fokozatos kiépítésére.

70 Az 1952—1953. tanévben 59 német nemzetiségi nyelvoktató általános iskola működött Magyarországon, így pl. Bácsalmáson, Budakeszin, Budaőrsön, Diósberényben, Dunabogdányban, Eleken, Hajóson, Herenden, Ibafán, Kismányokban, Mecseknádasdon, Mohácson, Nagymányokban, Nemesnádudvaron, Ófalu24