Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 4. szám - Föglein Gizella: A nemzetiségi oktatás jogi szabályozása Magyarországon, 1945–1956 / 13–28. o.

egyházi iskolák államosításáról 1948 júniusában megszületett törvény

35 is. Ez a törvény a nemzetiségi oktatást is érintette, hiszen a hazai nemzetiségi tannyelvű elemi népiskolák addig hagyományosan szinte kivétel nélkül egyházi kezelésben állottak. Ami a nemzeti kisebbségek felekezeti megoszlását — és az iskolafenntartó nemzetiségi egyházakat — illeti, a római katolikus, az evangélikus, a görögkeleti és a görögkatolikus egyházak voltak nagyobbrészt „érdekelve". A hazai németek és szlovákok többsége római katolikus, kisebb részük evangélikus; a románok részben görögkeletiek, részben görögkatolikusok; a horvátok római katolikusok; a szerbek pedig görögkeleti vallásúak voltak. Az egyházi iskolák államosítása a nemzetiségi felekezeti iskolákra is kiterjedt, kivéve az egykori német tannyelvű nemzetiségi népiskolákat. Miután ezekben az iskolákban a háború után a nemzetiségi oktatás meg sem indult, így az államosítás ezeket nem mint nemzetirégi felekezeti iskolákat, hanem „csak" mint felekezeti iskolákat érintette. Más volt a helyzet a szlovák, a „délszláv" és a román tannyelvű felekezeti iskoláknál. Az 1947—1948. tanévben 15 görögkeleti szerb népiskola volt Magyarországon,

56 közülük 6 Budapest környékén.

57 így államosították pl. Százhalombattán, Szentendrén, Szigetcsépen, Budakalászon, továbbá Battonyán, Mohácson, Magyarcsanádon

58 és más településeken a szerb nemzetiségi egyházi iskolákat. Ugyancsak államosították a római katolikus egyház .kezelésében lévő azon iskolákat is, melyekbe horvát, sokác, bunyevác, bosnyák anyanyelvű gyerekek jártak (pl. Alsószentmárton, Áta, Baja, Bácsalmás, Belvárdgyula, Csávoly, Felsőszentiván, Gara, Hercegszántó, Katymár, Kátoly, Lothárd, Magyarsarlós, Mohács, Németi, Pécsudvard, Pogány, Püspökmárok, Személy.)

59 A római katolikus és evangélikus szlovák nemzetiségi népiskolák is állami kezelésbe kerültek (pl. Békéscsaba, Tótkomlós, Szarvas, Sátoraljaújhely, Kishuta, Nyíregyháza, Sámsonháza stb.)

00

; csakúgy mint a 17 román egyházközségben működő nemzetiségi tannyelvű iskolák

61 is (pl. Gyula, Kétegyháza, Méhkerék, Battonya, Magyarcsanád, Pusztaottlaka, Kőrösszegapáti, Kőrösszakái).

62 A nemzeti érzés, a nemzetiségi hovatartozás szabad eldöntésének és vállalásának inkább csak elvi biztosítékát jelentette, hogy a magyar parlament még ugyancsak 1948-ban törvénybe foglalta a nemzetiségi hovatartozás büntetőjogi védelmét. Eszerint ha „a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, vétség miatt egy évig terjedhető fogházzal büntetendő, aki a magyar nemzetre, a demokratikus államrendre, annak valamely alapintézményére, az országban élő valamely nemzetiségre, illetőleg hitfelekezetre lealacsonyító kifejezést használ, vagy ilyen cselekményt követ el."

63 Sajátos módon azonban a „valamely nemzetiség" kifejezés ekkor korántsem jelentette a „bármely", vagy még inkább a „minden nemzetiség" fogalmát. A második világháború után az 1949: XX. törvény, az ún. alkotmánytörvény volt az a jogszabály, amely a jogalkotás legmagasabb szintjén szabályozta a hazai nemzeti kisebbségek helyzetét, deklarálva, hogy a magyar állampolgárok a törvény előtt egyenlő jogokat élveznek, hogy bármilyen hátrányos megkülönböztetésüket „nemek, felekezetek, vagy nemzetiségek szerint" a törvény szigorúan bünteti. Az alkotmány ezen kívül kimondta: ,,A Magyar Népköztársaság a területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az anyanyelvén való oktatásnak és nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét."

64 1949-ben a „minden nemzetiség" anyanyelvi oktatása valójában csak dekla23