Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - KILÁTÓ - Körmendy Adrienne: Az "Archeion" LXXXVI. (1989-es évfolyam) és LXXXVII. (1990-es évfolyam) kötetei / 77–80. o.

sának a problémáit mutatja be. Bevezetőül ismerteti az ariyakönyvvezetés porosz jogszabályozását, majd részletesen leírja a levéltárban őrzött katolikus és evangélikus anyakönyveket (évkorukét, a bejegyzések tartalmát, forrásértékét), a zsidókról a városi magisztrátus által vezetett anyakönyveket, valamint a német nyelvű anyakönyveket. Ezután az anyakönyvek rendezésének módszertani kérdéseit tárgyalja. Mivel azok tíz állagban helyezkednek el, azért az ideális feldolgozási módszernek a leltári kártyával történő feltárás látszik. A levéltári raktározás és feldolgozás módját erősen meghatározza az a tény, hogy egyre újabb anyakönyvek érkeznek be a levéltárba, jelentős részük még mindig az egyházi levéltárak állományában van. Hanna Krajewska a lodzi állami levéltárban őrzött közjegyzői iratok forrásértékét elemzi cikkében. A közjegyzői intézmény Lengyelországban a 19. század elején jelent meg. Lodzban 1842-ben nyílt meg az első közjegyzői hivatal. A közjegyzői iratok viszonylag veszteség nélkül vészelték át a történelem viharait. Közülük különös figyelmet érdemelnek a leltárak, árverési jegyzőkönyvek, végrendeletek, adás-vételi jegyzőkönyvek, házassági szerződések, meghatalmazások. Hanna Krajewska ismerteti a közjegyzői iratok rendját, segédleteit, és egy példa — a filmtörténeti források keresése — alapján bemutatja a forrásban rejlő információs anyag felkutatásának és felhasználásának a lehetőségeit. Barbara Pecka tanulmánya a rzeszowi állami levéltár példáján az egyre hatalmasabb méretekben gyarapodó legújabbkori levéltári anyag néhány kérdését elemzi. A rohamosan megnövekedő iratmennyiság problémája már az 50-es évek elején jelentkezett. Ekkor merült fel az a gondolat, hogy az iratselejtezést nemcsak az egyes iratképző szervek anyagán belül kell elvégezni, hanem magukat az iratképző szerveket kell minősíteni. A Levéltári Igazgatóság 1955. IX. 25-én kiadott rendelete az iratképző szerveken belül huszonhárom olyan csoportot sorolt fel, amelyek nem képeznék levéltári megőrzésre érdemes iratanyagot. A rendelet meghatározza azoknak az iratképző szerveknek a körét is, amelyek anyagának levéltárba kerülésére különös gonddal kell figyelni. A Levéltári Igazgatóság 1984-ben, 1971-ben és 1985-ben kiadott rendeleteivel felülvizsgálta és időszerűsítette az iratképző szervek minősítését. Az egyetemi hallgatóknak az állami levéltárakban folytatott gyakorlatáról írva Maria Lewandowska részletesen bemutatja a levéltári gyakorlat célkitűzéseit, tárgyát, módszereit, időtartamát és helyét a levéltárosképzés rendszerében a második világháborútól napjainkig. Szorosan kapcsolódik ehhez a témához Tadeusz Mencsl visszaemlékezése, amelyben a poznani levéltárban eltöltött tanulóéveiről számol be rendkívül közvetlenül,élethűen. A LXXXVI. kötet tanulmányainak sorát Irena Radtkenek a spanyolországi levéltárakban tett tanulmányútjáról szóló beszámolója zárja le. A tanulmányok után könyv- és folyóiratismertetések, valamint a levéltárak gyakorlati és tudományos működésével kapcsolatos eseményekről szóló beszámolók következnek, amelyek az Archeion hagyományainak megfelelően a kötet második felét teljesen megtöltik. A második világháború után ugrásszerűen megszaporodtak a levéltárakra háruló feladatok, s következésképpen a levéltárosok utáni kereslet is megnőtt. A levéltárosképzés fontos kérdéssé vált. Nagy szükség volt egy levéltártani kézikönyv mielőbbi elkészítésére. Az Archeion 1951. évi kettős kötete (XIX—

XX. kötet) ezen a problémán igyekezett segíteni. A legtöbb tanulmány a levéltártan egy-egy elméleti és gyakorlati problémájával foglalkozott. A kötet hosszú éveken keresztül a levéltárosi kézikönyv szerepét töltötte be. Az iratkezelésről szóló tanulmányt a két világháború közti időszak egyik legkiválóbb levéltári szakem78