Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - KILÁTÓ - Körmendy Adrienne: Az "Archeion" LXXXVI. (1989-es évfolyam) és LXXXVII. (1990-es évfolyam) kötetei / 77–80. o.

bére, Adam Stebelski írta. Andrzej Tomczak az Archeion LXXXVII. kötetének bevezető cikkében az ő levéltárosi pályafutását mutatja be, és újra közzéteszi az Archeion 1951. évfolyamában megjelent tanulmányát az iratrendezésről. A levéltári feldolgozás fontos kérdését érinti a LXXXVII. kötet következő értekezése is. Wojciech Calczynski a varsói Régi Iratok Főlevéltárában őrzött térképtár anyagának (1579—1955) leltározásával kapcsolatos tapasztalatait teszi közzé. Pontosan leírja, milyen alapelvek szerint időszerűsítették a leltári kártyákon a térképeken található feliratok régi írásmódját, hogyan azonosították a földrajzi neveket és építészeti objektumokat, milyen eljárást követtek a térképek keletkezési időpontjának megállapításánál, végül részletesen ismerteti a térképek leltári céduláján (kártyáján) szereplő pontok rendeltetését és a kitöltésüknél követett alapelveket. Karola Ciesielska cikkében Torun város levéltárának régi leltárait ismerteti. Az első összeírás 1657-ben keletkezett, az utolsó olyan leltár pedig, amely a levéltár évszázadokig változatlan eredeti rendje szerint készült, az 1836-os dátumot viseli. Az ismertetést az indokolja, hogy a régi leltárak (összesen húsz darab) időbeni keresztmetszetben képet adnak a levéltár állományáról, az anyag őrzési rendjéről, az anyagban végzett rendezési munkálatok milyenségéről és gyakoriságáról, végül a jelzetelés módjáról, amely az egyes dokumentumok azonosításához nélkülözhetetlen segédeszköz. Az Archeion LXXXVII. kötetének következő két cikke egy-egy fond ismertetését tartalmazza. Stefan Czech a Lengyel Vöröskereszt opolei teljhatalmú megbízottjának 1945—1950-ből származó iratanyagára azért hívja fel a figyelmet, mert itt a háború utáni első évek történetéhez találhatók fontos adatok. Anna Bitner-Nowak a Nemzeti Egységfront poznani vajdasági bizottságának anyagával kapcsolatiban a legújabbkori társadalmi szervezetek és szövetségek iratanyagának rendezése során felmerülő problémákról ír. Elsősorban az iratok hovatartozása megállapításának, a fondok, állagok szétválasztásának a nehézségeit emeli ki. Javasolja, hogy a levéltárosoknak konkrét és indokolt esetben legyen joguk, hogy eltekintsenek a proveniencia elvének szigorú alkalmazásától. A forráskiadás hálátlan foglalkozás, nem hoz megfelelő anyagi és erkölcsi sikert, ezzel szemben nagy tudást, lelkiismeretességet és szorgalmat követel meg — írja Stefan Kieniewicz közvetlen, személyes hangvételű cikkében, amelyben gazdag forráskiadási tevékenységének tapasztalatairól ír, és hasznos útmutatásokat ad. A varsói Régi Iratok Főlevéltára őrzi Varsó régi városi bíróságainak jegyzőkönyveit, amelyek bőséges forrásai lehetnek a legkülönfélébb diplomatikai kutatásnak. Zbigniew Górski cikkében kísérletet tesz azoknak az anyagoknak az elemzésére, amelyeket az Ö-Varsó városi bíróságai jegyzőkönyveinek írásánál használtak. A vízjelek vizsgálata alapján megállapítja, hogy a 15. században kizárólag Németországból importált papírt használtak, míg a 14. században Dél- és Nyugat-Európából, elsősorban Itáliából került be a papír nagy része. A 17. században már a sziléziai eredetű .papír dominált. A papírellátás problémájával foglalkozik Slawomir Myk tanulmánya is. Az 1594 és 1812 között Zamosc-ban működő nyomda papírellátásánák forrásait igyekszik megállapítani. Lublin vásárai különböző helyekről származó papírt kínáltak, így nem csodálkozhatunk, ha a zamosci nyomda különböző eredetű (krakkói, lublini, sziléziai, német, porosz, litván) papírt használt. Világszerte egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanák a levéltárosképzés színvonalának. Gazdag irodalom is áll már róla rendelkezésre. Mostoha gyereknek csak a levéltári gyakorlatot lehet tekinteni. Erre próbálja felhívni a figyel79