Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 1. szám - Tervezet a magyar levéltárügy újraszabályozására / 8–29. o.

tott magánlevéltári anyag őrzésére és kezelésére vonatkozó szabályok megsértését kell szankcionálnia. Javasoljuk, hogy a felsorolt cselekmények pénzbüntetéssel vagy 2 évig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel legyenek sújthatok. Ennek megfelelően szükséges a szabálysértési kódex módosítása és a Btk. kiegészítése. Mivel a törvény nem terjedhet ki minden olyan szákmai és eljárási kérdés részletes szabályozására, amelyet a végrehajtás egységessége feltétlenül megkövetel, szükséges, hogy a levéltári anyag védelméért felelős művelődési miniszter törvényi felhatalmazást kapjon a következő tárgyú végrehajtási rendeletek kiadására: — a magánlevéltári anyag nyilvántartására, kezelésére és elidegenítésére vonatkozó szabályok, — a közlevéltárak ügyviteli szabályzata, — a levéltári hatóság feladatköre. MELLÉKLET a levéltári törvény szakmai koncepciójára vonatkozó javaslathoz Az új levéltári törvény előzetes szakmai koncepciójának előkészítésekor áttekintettük és elemeztük: — az európai országok levéltári törvényeit, — a magyar levéltárügy kialakulásának és fejlődésének, valamint szabályozásának (1947: XXI, te, 1950. évi 29. sz. tvr., 1969. évi 27. sz. tvr.) fontosabb jellemzőit, — az 1969. évi 27. sz. tvr. végrehajtása nyomán kialakult helyzetet. E vizsgálatok főbb tapasztalatait az alábbiakban foglaljuk Össze. I. Levéltári törvények Európában A levéltári anyag fennmaradásához és kutathatóságához fűződő közérdek érvényesítésének alapintézményei az állami levéltárak. Létrehozásukra, működésük törvényes szabályozására Európa minden, országában a polgári fejlődés eredményeként — ebből következően elég nagy időeltéréssel — került sor. A levéltárügy átfogó szabályozása csak a XX. század első felében vált általános európai gyakorlattá. Az ennek nyomán -megjelent törvények legtöbbjének közös vonása, hogy a nemzeti múltat dokumentáló levéltári forrásanyag egészének védelmét kívánják: szolgálni, két alapvető elv figyelembevételével. — Az állami szervek tartós megőrzésre érdemes irataikat az állami levéltáraknak kötelesek átadni, ahol azokat egyrészt megőrzik és szakszerűen feldolgozzák, másrészt a kutatás számára hozzáférhetővé teszik. A levéltárak emellett gyűjtik vagy letétként megőrzik a nem állami tulajdonban lévő iratokat is. — A nem állami szervek (politikai pártok, egyesületek, magánvállalatok) történeti értékű irataikról maguk gondoskodnak, az iratok kutathatóságát önállóan szabályozzák, de tulajdonosi jogukat az állam, közérdekre való tekintettel, valamilyen mértékben korlátozza. Ennek legáltalánosabb módja, hogy a levéltári hatóság irataikat nyilvántartásba veszi, szakmailag felügyeli, átrendezésüket és az országból való kivitelüket külön engedélyhez köti. E két alapelv alkalmazásának részletes szabályozása — az alkotmányos berendezkedés és a hagyományok különbözőségéből adódóan — országonként igen eltérő, Ennek ellenére megfigyelhetők további közös vonások is. A nyugat-európai országokban a községi, városi és területi önkormányzatok iratainak archiválását ma már ugyancsak intézményesítetten, az állami levéltárakéval azonos szakmai követelmények szerint végzik. Az állami és az önkormányzati levéltárakban, mint „nyilvános levéltár"-nak minősülő intézményekben a kutatás egységesen szabályozott. Szervezeti kapcsolódásuk és- szakmai felügyeletük rendje viszont országonként különböző. 23