Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 1. szám - Tervezet a magyar levéltárügy újraszabályozására / 8–29. o.

megfelelő megoldás az sem, ha a területi és helyi szervek anyagát egyetlen központi intézmény gyűjtene. A területi elv érvényesíthetősége viszont teljes mértékben attól függ, hogy a valós önkormányzatok létrejöttét követően fenntartható lesz-e a megyei (fővárosi) levéltárak jelenlegi feladatköre. c) A most készülő önkormányzati törvény elfogadásáig a tanácsok is az egységes államszervezetbe sorolódnak be, állami szervként működnek. Levéltári anyaguk is állanii tulajdonnak minősül. Az önkormányzatoknak és az önkormányzati vagyonnak az állami szférától való elkülönülésekor azonban a saját és a jogelődök működése során létrejött levéltári anyag az önkormányzati vagyon része lesz. Ez a változás az 1950-ben állami területi levéltárakként megszervezett és 1988-ban tanácsi irányítás alá helyezett intézmények további sorsát illetően komoly problémákat vet fel. Az önkormányzatot egyrészt valószínűleg nem lehet majd arra kötelezni, hogy levéltárában az állami szervek iratait és az állami tulajdonban lévő egyéb levéltári anyagot vagy más önkormányzat iratanyagát megőrizze, illetve ezeket rendszeresen átvegye. (Jelenleg viszont a tanácsi levéltáraknak rendeltetésszerű feladata a fenntartó tanács illetékességi területén működő állami és önkormányzati szervek iratainak átvétele és megőrzése.) Másrészt lehetetlen lesz elvitatni az önkormányzatoktól azt a jogot, hogy levéltárukról maguk gondoskodjanak. Ugyanakkor irreális dolog lenne a magyar levéltári anyag nagyobbik részéről gondoskodó intézmények további sorsának, létének megkérdőjelezése. A megoldásra elvileg két lehetőség nyílik. A/változat. Alapelv, hogy a megyei levéltár —• fióklevéltáraival együtt — úgy is mint irategyüttes és úgy is mint intézmény megbonthatatlan, tovább nem aprózható. Fenntartásáról az állam gondoskodik. A megyei levéltár az önkormányzatok részére a levéltári anyag megőrzését és az ügyviteli célú adatszolgáltatást díjtalanul látja el. A megyei levéltáraik állami fenntartása az önkormányzat saját és jogelődei irataihoz fűződő tulajdonosi jogát nem érinti. Levéltári anyagát azonban csak akkor őrizheti külön, ha e célból — a követelményeknek megfelelő — külön intézményt működtet, s ennek létesítése az állam számára nem okoz többletkiadást. B/változat. Ez a megoldás abból az alapelvből indul ki, hogy minden önkormányzat maga gondoskodik iratainak archiválásáról. Ebben az esetben a megyei önkormányzat levéltára állami megbízásként látná el az adott megye területén keletkezett (illetve keletkező) állami levéltári anyag átvételét, megőrzését és feldolgozását. Az állami megbízásként végzett tevékenység költségeit természetesen az állam fedezné. A két változat alapvetően abban különbözik egymástól, hogy amíg az első a meglévő eredményeket védve, a helyi önkormányzati levéltárak létrehozásának lehetőségét viszonylag szűk keretek közé kívánja szorítani, addig a második ennek lényegében szabad utat engedne. Szákmai-tudományos és gazdaságossági szempontból az A/változatot tartjuk megfelelőbbnek. E változat mellett szól az is, hogy a levéltári anyag megőrzésével, feldolgozásával és hozzáférhetővé tételével kapcsolatos költségeket — tekintettel a megyék többségében jelentkező beruházási és felújítási igényekre — normatív módon nem lehet meghatározni. (Ebből következően az állami és az önkormányzati anyaggal kapcsolatos költségeket sem lehet a gyakorlatban ésszerűen szétválasztani.) d) A törvény a közfeladatot ellátó nem állami szervek számára eleve biztosítja a jogot saját levéltári intézményük működtetésére, de azok anyagát a köziratokra vonatkozó szabályok szerint kell kezelniük és kutathatóságát biztosítaniuk. (Egyelőre az MTA és az egyetemek levéltárait soroljuk ebbe a kategóriába.) 21