Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - HÍREK - Bősze Sándor: Somogyi Levéltári Nap '89: Kaposvár, 1989. november 17. / 97–101. o.

vita éle ugyan nem Nagy felé irányult, mégis a támadás megtörtént, — egy Révai József készítette elaborátum formájában. A népfront felélénkülésével kapcsolatos vitaanyagában Révai meglátta még „csíra formájában" Nagy Imre ,gondolkodásában azokat az elemeket, amelyek a későbbiekben" . . . 1956 őszére elvezettek az egypártrendszer megszüntetéséhez, a többpártrendszer létrejöttéhez. „Azt gondolom, lényeges szál ez itt, mert hiszen nagyon sokáig a történetírás ezt az 1956 őszén létrejött többpártrendszert úgy fogta fel, mint egy engedélyt a tömegek nyomására, Nagy Imre gyengeségének bizonyítékát és nincs semmi komoly előzménye a pártban, nincs előzménye senki gondolkodásában, hát kérem nem igaz". Mindenesetre — a központi apparátus kellő támogatása hiányában — Nagy Imre kénytelen volt referátumtervezetét átdolgozni. Az 1954. október 1—3-i központi vezetőségi ülésen sikerült a háttérbe szorítani Rákosit, aki miközben itthon a politikai és szellemi életben ígéretes pezsgés indult meg, a KV-ülés után hosszabb szabadságra imént, Moszkvába, ahol ellenakciót indított. Rákosi dolgát — a szovjet vezetés elképzeléseiben — az időközben beállott változás jelentős mértékben megkönnyítette. Ö ezt a lehetőséget nem is hagyta kihasználatlanul, s november 29-én a szovjet vezetők bíráló megjegyzéseit magával hozva tért haza. A Politikai Bizottságban december 9-én a szovjet véleményről kirobbant vitában végül is a régi szokás szerint újra Moszkva döntőbíróságát kérték. Az MDP és az SZKP vezetői 1955. január 8-án találkoztak a Kremlben. A kialakult helyzetért Vorosilov elsősorban Nagy Imrét hibáztatta, majd a magyarországi mezőgazdaság helyzetével kapcsolatban arra emlékeztette, hogy ő, Nagy Imre lépett fel 1953 júniusában azért, hogy a tagok kiléphessenek a termelőszövetkezetből. Nagy Imre szólt közbe: „Ez nem az én gondolatom volt. A tanácsot itt kaptuk ..." A vitában azonban a szovjet delegáció minden tagja elítélte Nagy Imrét, s végül a szóváltást összefoglalva Hruscsov figyelmeztette: „Magának vannak érdemei, de Zinovjevnek, Rikovnak is voltak érdemei, talán nem is kevesebb mint magának, mégis keményen felléptünk ellenük, amikor ártalmára voltak a pártnak. Fel kell lépni magával szemben is." Nagy Imrének ezek után csak az önkritika-gyakorlást ajánlották. A moszkvai tanácskozást követő itthoni egyenlőtlen politikai kötélhúzás és a megromlott egészségügyi állapotát kihasználva Rákosi teljesen elszigetelte. Időközben a szovjet kormányban is változás történt, Szuszlovot Budapestre küldték. Ezek után sikerült kikényszeríteni az önkritikát Nagy Imrétől, aki ezzel együtt igen élesen megbírálta a Rákosi-csoportot. Nagyot formálisan az 1955. április 14-i központi vezetőségi ülésen hívták vissza. Az első korreferátumot Bencze László tartotta Politika és hadsereg az ötvenes években címmel. A Hadtörténeti Intézet igazgatóhelyettese a két szemben álló katonai-politikai tömb katonai doktrínáinak vázlatos bemutatásával kezdte a sokáig íróasztalfiókjába kényszerített előadását. A Szovjetunió óriási veszteségei miatt — a harmadik világháború megvívására készülődve — a hiányzó katonatömegek és a hadiipari kapacitás egy részének pótlását a szövetségesekre hárította. Igényeik szerint Magyarországon 1949—1950-ben 15 repülőteret kellett felépíteni. Helyre kellett állítanunk a hidakat és utakat. 1952-re 1 millió harcra kész embert vártak, ebből 260 000 főt állítottak fegyverbe 1952. december 1-jéig. Az 1000 főre jutott harcost tekintve 2—4 szeresen múlták felül a nyugati államok hasonló mutatóit. A Néphadsereg szerkezete és fegyverzete azonban rendkívüli mértékben alatta maradt a nyugati országok hasonló arányainak. Ennek köszönhetően 1953-ban a légierőnél bekövetkezett balesetek folytán a harceszközök egyharmada használhatatlanná vált a kiképzés során. A szárazföldi alakulatokon belül a páncélos fegyvernemnél a harckocsi ellátottság 50%-os, a tüzérségnél pedig 22—53%-os volt. A lövészeknek az orosz—japán háborúbac 98