Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - HÍREK - Bősze Sándor: Somogyi Levéltári Nap '89: Kaposvár, 1989. november 17. / 97–101. o.

vereséget szenvedett hosszúpuska jutott. Ha ilyen feltételek mellett tör ki egy világháború, a „tervezett" évi 200 000 fős véres veszteség jóval nagyobb lett volna, s a 2,9 milliós hadkötelesen túl a hátországgal együtt az ország lakosságának több mint fele pusztult volna el. Az erőltetett és gazdaságtalan hadseregfejlesztés óriásira növelte az alapanyag- és a nyersanyagszükségletet is. Ekkor emelte fel az MDP vezetése az I. ötéves terv mutatóit. A népgazdaságban beruházott 67,4 milliárdhoz viszonyítva a katonai kiadások iszonyatosan magasra — 51 milliárdra — rúgtak. Ennek az ára a mezőgazdaság tönkretétele volt. „A mai napig nem hevertük ki a népgazdaságban előidézett sokkot." A nemzeti jövedelemből rendkívül magas arányban részesedtek a fegyveres testületek (1950: 13,9%, 1951: 15,7%, 1952: 25,5%, 1953: 24,3%). 1950 és 1954 között az egész országban — Dunaújváros, Komló és más városok felépítését is beleértve — 3,9 milliárdot költöttek lakásépítésre, miközben csak 1952-ben 3,6 milliárd forintot fordítottak korszerűtlen lövegek beszerzésére. A gazdaság más ágaiban is hasonló helyzet alakult ki (textilipar 5 év alatt 0,7 milliárdot, a hadtáp ruházati szolgálat 1952-ben 1,7 milliárdot, az oktatás 1,678 milliárd, hadseregbeli bérekre 1953-ban 1,8616 milliárdot kapott stb.) A hadsereg vezetése is alkalmatlan, még a hazai viszonyokat sem ismerő káderek kezébe került, élükön Farkas Mihály hadseregtábornokkal, aki munkatársai (Bata István, Nógrádi Sándor, Szabó István, Ilku Pál) segítségével az okos és riválisnak tekinthető tisztek, tábornokok eltávolításával lefejezték a hadsereget. Az így elvesztett szakembereket egy erőltetett ütemű tömeges tisztképzéssel próbálták meg pótolni. Az 1952-ig kiképzett 32 000 tiszttel (26 tábornok) kapcsolatosan a legfontosabb elvárás a politikai megbízhatóság volt. A szakaszparancsnoki szinttől lefelé a tisztek több mint fele nem rendelkezett a szükséges katonai ismeretekkel. Emellett a műveltségi szintjük is rendkívül alacsony volt (érettségivel, diplomával 15,4%-uk rendelkezett). A gyakori áthelyezések és táborozások, a családos tisztek hosszú távolléte, a viszonylag alacsony fizetések, az 1953 utáni munkanélküliség (10 000 tiszt került az utcára), az ország politikai vezetőinek hibái, bűnei aztán egyenesen vezettek a hadsereg 1956 októberi sorsához. T. Mérey Klára A Dél-Dunántúl ipartörténetének fő vonásai a második világháború után c. előadásában a nagy trendek vonulatának feltárására vállalkozott. Az államosítást követően átszervezett ipari üzemekben az ipari keresők száma jelentősen nőtt. Az első hároméves terv során az iparirányítás új formái alakultak ki, az első ötéves terv alatt pedig a kötelező tervutasításra épülő centralizált termelés új rendszere épült ki. A négy dél-dunántúli megye helyét is e struktúrában jelölték ki. A megváltozott foglalkozási szerkezetet jelentősen befolyásolta a területet is érintő lakosságcsere, mert a kitelepített németség soraiban nemcsak az agrár, hanem az ipari népességen belül is magas volt a szakképzettek aránya. Az ipari keresők száma az országosnál lassúbb ütemben emelkedett, bár a régió egyes városaiban a számok a budapestinél gyorsabb ütemet jeleztek. A paraszti lét holocaustja — bevezető gondolattal indította Benke József, a Pécsi Orvostudományi Egyetem docense a Somogy mezőgazdaságának helyzete 1956 előtt című korreferátumát, melyben a problémát szinte napjainkig vizsgálta, mert — szerinte — az agrárlemaradás később, az 1960—70-es években következett be. A marxizmus már keletkezésétől fogva parasztellenes volt — mondotta az előadó, mert „osztály nélküli társadalmat akar — egy osztály vezetésével". 1948, ill. 1958 után egyértelműen a paraszti lét felszámolása következett be. A „marxizmus ideológiájának és a munkáspárt urbánus vezetői politikájának parasztellenessége oly megnyilatkozásokban testesült meg. mint pl. a 99