Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 1. szám - Tervezet a magyar levéltárügy újraszabályozására / 8–29. o.

akkor semmisíthetek meg, há ahhoz az illetékes közlevéltár — á történeti érték szempontjából — hozzájárult. g) A közlevéltárakban őrzött köziratokban végezhető selejtezésre vonatko­zóan a levéltári hatóság — szükség szerint — a kiselejtezhető iratokat tételesen felsoroló utasítást ad ki. Az utasítást a létrehozó szerint illetékes főhatóságnak láttamozás céljából előzetesen be kell mutatni, de a közlevéltárakban végzett se­lejtezés ellen esak jogszabályra váló konkrét hivatkozás esetén emelhető kifogás. h) Köziratot a d)—g) pontokban leírtaktól eltérően, más módon elidegení­teni, megsemmisíteni vagy használhatatlanná tenni tilos. További szabály, hogy köziratot az ország területéről kivinni csak ideiglenesen és külön engedéllyel szabad. i) Megszűnő állami és tanácsi (önkormányzati) szerv irattári anyagának együtt tartásáról és elhelyezéséről gondoskodni kell. Ha az állami és tanácsi (ön­kormányzati) szerv jogutód nékül iszűnik meg, végleges megőrzésre kijelölt ira­tait az átvételre illetékes közlevéltárban kell elhelyezni. A felsorolt elveket, valamint a közirat fogalmának meghatározását csak ab­ban az esetben kell teljes egészében belefoglalni a levéltári törvénybe, ha az iratkezelést nem törvény fogja szabályozni. Ellenkező esetben csak az a)—c) pont kerülne be a levéltári törvénybe. (Megjegyezzük, hogy az a)—c) és e) pont a jelenlegitől eltérő rendezést javasol, a többi pontban szereplő előírások zömét pedig a hatályos jogszabályok csaik irányelvként rögzítik.) 2. Az állami vállalatok iratainak archiválása Annak érdekében, hogy az állami vállalatok irattári anyagának archiválá­sát a jövőben folyamatosan lehessen biztosítani, a következő problémák megol­dására van szükség. — Minden vállalat és egyéb gazdasági szerv irattári anyagát nem lehet és nem is érdemes levéltári szempontból átválogatni, illetve megőrizni. Ezért egyrészt előre ki kell jelölni azokat a gazdasági szerveket, amelyek irat­tári anyagának bizonyos részeire a közlevéltárak igényt tartanak, másrészt a jogutód nélkül megszűnő gazdasági szervek irattáraiból esetenként ki kell válogatni a tartósan megőrizendő irategyütteseket. — A gazdaság átalakítását szolgáló új szabályok alapjaiban változtatják meg az állam és a gazdasági szervek kapcsolatrendszerét. 1990. január 1-jei ha­tállyal a cégbíróságok veszik át az állami vállalatok, a pénzintézetek, a gazdasági társaságok és a szövetkezetek törvényességi felügyeletét és nyil­vántartását. A vonatkozó jogszabályokból megállapíthatóan a cégbírósá­gok irattárai — várhatóan a felállításra kerülő állami vagyonkezelő szer­vezetek irattárai is — megbízhatóan és jóval szélesebb körűen tükrözik majd a gazdasági szervek tevékenységét, mint a korábbi felügyeleti szer­vek iratanyaga. Ez a változás — a tudományos érdekek sérelme nélkül — a jelenleginél jóval radikálisabb szelektálásra ad lehetőséget. Ez a munka azonban a területi elv alkalmazásával — megyénként elkülönülten — nem végezhető el. — A gazdasági szervek iratainak levéltári átvétele évtizedek óta megoldat­lan. Ebből adódóan az irattáraikban igen nagy mennyiségű — levéltári át­válogatást igénylő — iratanyag halmozódott fel. Tekintettel a jogutód nél­kül, várhatóan nagy számban megszűnő gazdasági szervekre, rendkívül élesen vetődik fel történeti értékű irataik megmentésének, s az ehhez szükséges raktári háttér biztosításának kérdése. — A megszűnő gazdasági szervek iratainak sorsa jelenleg jogilag is rendezet­10

Next

/
Thumbnails
Contents