Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - KILÁTÓ - Borsa Iván: A XXVI. levéltári kerekasztal-konferencia: Madrid, 1989. október 2–5. / 64–73. o.

lejátszódhatott, s amely — sajnos — nem levéltárosok számára készült. Volt ugyan szó arról, hogy az adatbevitel lajstromok és indexek alapján történik, de közelebbi ismertetésre nem került sor, a levéltárosi munka részleteiről nem esett szó. A munka Sevillában és Madridban párhuzamosan folyik, számítógépe a madridi egyetemen van. Kb. 9 millió lapnak optikai lemezre való felvételezését (digitalizálását) is tervezik. Minta felvételeket ezekből is bemutattak. Azt is dokumentálták, hogy optikai és számítástechnikai eszközökkel miként lehet a vízfoltos irat felvételéről a vízfoltot eltávolítani és az írást jól olvashatóvá tenni. A proyect gazdagon illusztrált, reprezentatív ismertetése az Országos Levéltár könyvtárában megtalálható. Célszerű volna, ha olyan levéltáros, aki már foglalkozott iratanyag adatainak géprevitelével, a levéltári elő'készítő munkát a helyszínen tudná tanulmányozni. # * * A konferencia résztvevői az egyik napon három autóbusszal (két angol és egy francia nyelvű idegenvezetővel) meglátogatták az 1000 méter magasan fekvő Segovia történeti tartományi székhelyt és La Granja-t, a spanyol királyok nyaralókastélyát. A konferencia résztvevőinek tiszteletére a kulturális miniszter, a nemzetközi együttműködés államtitkára és az 500 éves jubileumot előkészítő nemzeti bizottság az első napon koktélt adott. A második napon Madrid polgármestere a városháza történeti épületében fogadta a konferencia résztvevőit, majd az utolsó napon a kulturális minisztérium levéltári főigazgatóságának vezetője és a konferencia elnöke adott búcsúkoktélt a madridi kongresszusi palotában, ahol a konferencia ülései is voltak. A konferenciáról szóló beszámoló függelékeként bemutatom az október 3-i ülésen elmondott felszólalásom eredeti magyar szövegét. A szöveget időhiány miatt lerövidítve olvastam fel. Mrs. Carluccinak jelentése összeállításakor különböző nehézségei voltak a levéltári szabványosítás hiányában. Biztos vagyok benne, hogyha az NLT olyan nemzetközi levéltári szabályokat tudna alkotni, amelyek a nemzetközi érintkezésben leggyakrabban előforduló fogalmakat, tevékenységeket definiálná, az ilyen nehézségeket minimalizálni lehetne. (Természetesen a szabvány szót olyan tág értelemben használom, mint Mr. Naugler, s nem olyan szabványra gondolok, amelyeket elő lehetne terjeszteni az International Standard Organization-nél.) Szerintem az NLT jó úton indult el, amikor 1977-ben az UNESCO statisztikai évkönyve részére történő adatszolgáltatás érdekében részletes adatszolgáltatási rendszert dolgozott ki. Kár, hogy csak az jött ki ebből, ami az UNESCO 1985—1988-as évkönyveiben megjelent. Azt javaslom, hogy iMr. Ketelaar, aki akkor ennek a munkának egyik motorja volt, az ügyben eljárt bizottság által kidolgozott valamennyi adatszolgáltatási lehetőséget tekintse újra át, nem véve figyelembe, hogy az UNESCO statisztikai évkönyvének szerkesztése imiként rontotta el azokat. Ha kell korrigálja, vagy esetleg bocsássák széles körű vitára, majd vizsgálja meg az NLT illetékes testülete (Titkárság, VB) annak közzétételének lehetőségét, és lehetne azután az NLT A-kategóriájú tagjai részére 3—4 évenként teljesítendő adatszolgáltatás alapja. Meggyőződésem, hogyha ezeket az eredményeket minden tagországban majd megismerik, netán a levéltárosképzésbe is beépítik, lényeges lépéssel megyünk előre a levéltári nemzetközi szabványosítás útj'án. Az így elvégzett adatszolgáltatás és adatkiértékelés után kellene majd megvizsgálni a további lépések lehetőségeit. Második észrevételem, hogy közel 50 éves tapasztalataim szerint ma már elengedhetetlen, hogy egy országban legyen egy olyan szakmai hatóság, amely a levéltárügyet központilag felügyeli és olyan feladatokat, amelyeket Mr. Naugler ajánl, kötelességszerűen ellát. Szeretném külön aláhúzni ennek a hatóságnak szakmai jel71