Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - KILÁTÓ - Borsa Iván: A XXVI. levéltári kerekasztal-konferencia: Madrid, 1989. október 2–5. / 64–73. o.

legét. Ez lehet természetesen maga a nemzeti/szövetségi levéltár is, vagy egy önálló szervezeti egység annak az állami szervnek/minisztériumnak a keretében, ahová a levéltárügy az országban tartozik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen szakmai centrum könnyebben tudja előbbre vinni az ország levéltárainak ügyét. Utolsó észrevételem tulajdonképpen egy kérdés, amely régóta foglalkoztat. Van-e (kell-e, hogy legyen?) összefüggés a hagyományos levéltári anyagot őrző levéltárban az iratanyag mennyisége és az alkalmazottak létszáma között? Összevetettem Mrs. Carlucci jelentése 2. és 5. táblázatának az európai országok által szolgáltatott adadait. — 23 országból 18 ország adta meg központi levéltárai hagyományos iratanyagállományát folyóméterben, egyszersmind közölve a levéltár ehhez kapcsolódó személyzetének teljes létszámát. 15 ország tájékoztatott arról is, hogy a teljes létszámon belül mennyi a levéltáros. Ha a folyóméterek számát elosztjuk a személyzet teljes létszámával, úgy azt látjuk, hogy Jugoszlávia Levéltárában a legkedvezőbb a helyzet, mert 132 iratfolyóméterre jut egy alkalmazott, míg ez a szám a 18. helyen levő Portugália levéltárában 2307 iratfolyóméter. Ez 17-szerese a jugoszláv aránynak. Számomra ez a 17-szeres arány feltűnően nagy. Ha alkalmazzuk egyes sportzsűrik által — a szubjektivitás kiküszöbölése érdekében — alkalmazott módszert, hogy az elsőt és az utolsót figyelmen kívül hagyjuk, bár itt nem merülhet fel a szubjektivizmus gyanúja, akkor a következő adatot kapjuk: 2. Magyarország 219 ifm, 17. Franciaország 1340 ifm. Ez esetben az eltérés 6,1-szeres. Ha ennek a 18 országnak a teljes állományát (1 655 928 ifm) elosztjuk a teljes létszámmal, úgy az átlag 677 ifm/személy. — Biztos, hogy ezek az adatok nem képviselnek matematikai pontosságot (pl. a nem tradicionális iratanyag igénye nem volt figyelembe véve), de feltétlenül elgondolkoztatok. Ugyanígy el lehet gondolkozni azokon a számokon is, amelyeket akkor kapunk, ha azt vizsgáljuk, hogy hány folyóméter hagyományos iratanyag jut országonként egy levéltárosra. (Ezt csak 15 ország esetében vizsgálhatjuk, mert három ország nem adta meg a személyzet létszámán belül a levéltárosok létszámát.) Ez esetben a legkedvezőbb számot Csehszlovákia (pontosabban Szlovákia) esetében kapjuk, ahol egy levéltárosra mindössze 532 ifm jut, a leghátrányosabb Franciaországé, ahol ennek 11-szerese. Ha ez esetben is elhagyjuk az első és az utolsó adatot, az arány nem változik lényegesen. 10,3-t kapunk (2. Magyarország 537, 15. Ausztria 5556). Ha ennek a 15 országnak a hagyományos iratállományát (1 456 234 ifm) elosztjuk az alkalmazott levéltárosok (612) számával, ez esetben az „európai átlag" 2379 ifm/levéltáros. E téma tárgyalása elején felvetett kérdést most így fogalmaznám meg: Mi az oka vagy magyarázata ezeknek a nagyarányú eltéréseknek? A kérdést nem tudom megválaszolni. Mint már említettem, régóta foglalkoztat a kérdés, eközben ilyen válaszok merültek fel bennem a mellékelt A-listával, az összlétszámmal kapcsolatban: a kelet-európai országokban több, a nyugat-európai országokban kevesebb a személyzet, ami csak akkor állja <meg a helyét, ha így tagoljuk Európát. A másik válasz az lehetne, hogy szegény országokban kevesebb a személyzet, de akkor hogyan kerül Jugoszlávia, Magyarország és (Cseh)Szlovákia az élre, továbbá Svédország, Ausztria, Svájc, Franciaország a lista utolsó harmadába Izlanddal és Portugáliával? Netán azzal magyarázható, hogy a nemzeti össztermékből arányosan több jut az élen álló országoknak? Minthogy Magyarország mindkét listán „ezüstérmes", ezt a gondolatot is el kellett vetnem. Ha a B-listát (az egy levéltárosra eső iratmennyiséget) nézzük, úgy olyan válaszok, magyarázatok adódnak, mint az egyetemet nem végzett személyek alaposabb képzettségének, megbecsült voltának hiánya; az egyetemet végzettek inkább egyéni munkát végeznek, kevésbé irányítanak és ellenőriznek; helytelen személyzeti politika; képzettségi vagy rátermettségi fogyatékosságok. Erre a kérdésre se tudnék határozott választ adni. Ha valaki már foglalkozott a témával, s vannak tapasztalatai, örülnék, ha segítene a kérdések megválaszolásában. Elnézést kérek, hogy ezzel a témával annyi idejüket elvettem, de remélem, nemhiába, mert az eddigiekből le merem vonni azt a tapasztalatot, hogy mindkét lista elején vagy végén állóknak el kellene gondolkozniuk arról, hogy nincs-e valóban szükség a létszám növelésére, illetve a személyzeti struktúra korrigálására. 72