Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - KILÁTÓ - Borsa Iván: A XXVI. levéltári kerekasztal-konferencia: Madrid, 1989. október 2–5. / 64–73. o.

Épületek (9). A legtöbb európai központi levéltárnak van olyan épülete, amelyet csak maga használ, kivétel Hollandia, Lengyelország, Liechtenstein, az NDK és Portugália. — A Vatikáni Levéltár épülete a XV— XVI. században épült, a franciáké a XVII. században. A referátum több ország nemzeti levéltára monumentális épülete építésének, illetve átépítésének időpontját is közli, így Magyarországét is, ahol a régi iratokat 1917-ben, az új iratokat pedig 1909-ben épült épületben őrzik. — A legtöbb országban az épület a levéltár tulajdonában van. Kivétel Belgium, Olaszország és Portugália, ahol az épület köztulajdon, s a kormányzat különböző ágához tartoznak. — A jelentés 4. táblázata azt mu­tatja, hogy az egyes országok elegendőnek tartják-e központi levéltáruk épüle­teit (7 ország nem, köztük Magyarország); a jelen állomány számára van-e ele­gendő helye (8 ország válasza nemleges), a jövő növekedése számára mindössze 6 országnak van helye (Ausztria, Szlovákia, Franciaország, NSZK, Svájc és a Vatikán). — Hét országban van folyamatban új épület tervezése. Hollandiában (ahol kb. 10 éve készült el az új épület) újabb épület tervével foglalkoznak. Személyzet, tudományos kutatások, szolgáltatások (10). E témacsoportban 10 kérdést tettek fel, s a válaszok nehezen voltak értékelhetők, mert nem volt megfelelő összehasonlítási alap. — Az 5. melléklet azt mutatja, hogy az egyes országokban a központi levéltárban mennyi az alkalmazottak száma, s ebből mennyi a levéltáros, a számítástechnikával foglalkozó szakember, fényképész és restaurátor, illetve egyéb felsőfokú végzettségű szakember. — Az alkalmazottak száma a központi levéltárakban 5 (Liechtenstein) és 410 (Egyesült Királyság) között mozog. — A kutatási válaszok értékelése azon bukott meg, hogy más a helyzet egy régi levéltári anyaggal rendelkező levéltárban és más egy XIX. szá­zadban született államban. — A kutatási statisztika esetében — közös szempon­tok hiányában — szintén nem érkeztek összehasonlító adatok. Egyes országok a kutatást végzett személyek, mások a kutatási esetek (megjelenések) számát közölték. Magyarország 12 549 tudományos és 1633 adminisztratív kutatót je­lentett. — Majd minden központi levéltárnak van iratrestauráló műhelye, ki­véve Izlandot, Liechtensteint és Portugáliát. (Olaszországban a levéltári hatóság külön reprográfiai, kötészeti és restauráló központot tart fenn.) — Minden le­véltárban van fotómásolás (mikrofilm, xerox) kivétel: Liechtenstein, Portugália és Svájc. — Az NSZK szövetségi levéltára mozgófilmek másolására is be van rendezkedve. — Franciaországban és Olaszországban a központi levéltár rend­szeres képzéssel is foglalkozik, 15 országban pedig tanfolyamokat tart, ezek kö­zött szerepel Magyarország. — 9 országban a központi levéltár rendszeresen részt vállal az oktatási tevékenységben. — 10 országban van állandó kiállítása a levéltárnak, köztük Magyarország. — Portugália kivételével minden ország ad vagy adat ki kiadványokat. — Kiállításokat Liechtenstein kivételével minden ország központi levéltára rendez. Audiovizuális dokumentumokat bocsát a rádió és a televízió részére Jugoszlávia, Lengyelország, az NSZK és a Szovjetunió. Tudományos koordinálás, szakmai szabványok készítése (11). A központi levéltárak ilyen irányú tevékenysége igen változatos képet mutat a többi levél­tárakkal való koordinálás, a levéltári segédletkészítés (description), a komputer­technológia alkalmazása, a restaurálás vagy más funkciók szabványosítása te­rületén. — Azt is megkérdezték, hogyha ez nem központi levéltári feladat, ak­kor kié? — Ilyen koordináló feladatot 10 ország központi levéltára lát el. Cseh­szlovákiában, Lengyelországban, Portugáliában, Spanyolországban és Magyaror­szágon az ilyen koordinálást a levéltári hatóság végzi. — A központi levéltár 8 országban foglalkozik a levéltári leírás (segédletkészítés) szabványosításával. Hat országban (köztük Magyarországon) a szabványok tanulmányozásával és al­kalmazásának ellenőrzésével egy vagy több levéltári intézmény foglalkozik. Né­68

Next

/
Thumbnails
Contents