Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - Körmendy Lajos: Számítógépes adathordozók és adatok archíválása: nemzetközi tapasztalatok, 1983–1988 / 15–26. o.

Számítógépes adathordozók és adatok archiválása — Nemzetközi tapasztalatok 1983—1988 1. Bevezetés Az elmúlt két évtizedben bekövetkezett gazdasági, technikai és társadalmi változások óriási hatással voltak a levéltárak életére. A legnagyobb változást — mint közismert — az információs forradalom eredményezte, és a szakmán belüli eredmények azt mutatják, hogy a levéltárak, pontosabban azok legjobbjai tudatában vannak a kihívásnak. Az élvonalat földrajzilag is világosan elkülöníthetjük: Észak-Amerika, Franciaország és még egy-két nyugat-európai ország. Az utóbbi öt évben nemzetközi szinten több területen sikerült előrelépni, a legjelentősebb eredménynek én a következőket tartom: a) Lezárult a vita, eldőlt, hogy a számítógépes adathordozók, illetve adatok — megfelelő feltételek megléte esetén — levéltári anyagnak számítanak, tehát a levéltárak gyűjtőkörébe tartoznak. Ennek jegyében zajlott például az 1988ban Párizsban tartott XI. nemzetközi levéltári kongresszus: egybehangzóan kimondatott: mivel csak a formájuk tér el a hagyományos iratétól, minden fontosabb levéltári alapelv (proveniencia elve, történeti érték, selejtezési, rendezési kritériumok stb.) érvényes. Ez természetesen nemcsak deklaráció kérdése volt, hiszen ki kellett dolgozni és próbálni azokat a módszertani eljárásokat, amelyek segítségével az archiválás elvégezhető, és az új típusú iratok a levéltár állományába beilleszthetők. Ennek az elvnek az általánossá válása egyébként olyan következménnyel is járt, hogy egyre inkább háttérbe szorult az a korábbi évtizedékben szakmai körökben eléggé elterjedt nézet, hogy külön, speciális levéltárakban kell gyűjteni a számítógépes adathordozókat. b) A fejlett világban megindult egy egységesülési folyamat, amit egy rendkívül intenzív nemzetközi tapasztalatcsere fémjelzett, és élére a Nemzetközi Levéltári Tanács állt. Mindez azt is jelentette, hogy széles körben ismertté és alkalmazottakká váltak a legjobb módszerek és eredmények. A kiadványok is „nemzetköziesedtek", azaz nemcsak egy, hanem több ország tapasztalataira építettek. Ennek legékesebb példája H. Naugler munkája (The Archivál Appraisal of Machine-Readable Records), de a franciák nagy, átfogó programjáról, a CONSTANCE-ról született leírásokban is érezni a széles körű tájékozódást. Summa summarum elmondható, hogy nincs lényegi különbség az angol, amerikai, kanadai vagy francia gyakorlat között. Ez a tanulmányomat annyiban befolyásolta, hogy szakítottam a földrajzi tagolással, és az egyes országokat csak akkor említem, ha az eltérés figyelemreméltó. c) Megszülettek azok az összefoglaló munkák, melyek kézikönyvként szolgálva biztos fogódzót jelentenek a debütáló levéltárak számára. Elsősorban M. L. Hedstrom (Archives and Manuscripts: Machine-Readable Records) és H. Naugler előbb említett-munkájára gondolok. Az ismertetésem is elsősorban erre a két műre épül. ,....._... 15