Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 1. szám - Tervezet a magyar levéltárügy újraszabályozására / 8–29. o.

kell elhelyezni. Ezek archiválásának szabályozása azonban — gyakorlati okok miatt — a köziratokénál némileg eltér. Köziratnak minősülnek: — az államhatalmi, államigazgatási és jogszolgáltatási szervek, az állami intézmények és intézetek, — a tanácsok (önkormányzatok) és intézményeik, — az államigazgatási felügyelet alá tartozó vállalatok (főleg a közüzemek) működése, — továbbá a közfeladat ellátásával megbízott természetes vagy jogi személy tevékenysége során létrejött iratok. A felsoroltak közül kivételt képeznek azok az iratok, amelyek az ügyintézéskor — rendeltetésük szerint — nem közfeladatot ellátó szerv vagy személy birtokába kerültek (illetve kellett volna kerülniük). Ezek ugyanis nem tekinthetők köziratnak. Az 1947. évi levéltári törvényben alkalmazott „közirat" kifejezés ismételt használatát az indokolja, hogy e fogalom tartalma, terjedelme egyrészt rugalmasan igazítható a módosuló jogszabályi környezethez, másrészt visszamenőleges hatállyal történő alkalmazása elvi alapot teremthet egyes vitás kérdések eldöntésénél. (Pl. az MDP, az MSZMP, a szakszervezetek, a művészeti szövetségek stb. által ellátott állami feladatokhoz kapcsolódó iratok védelmét és kutathatóságát érintő kérdésekben.) A közlevéltárak közé soroljuk az állami és tanácsi (önkormányzati) szervek történeti értékű iratainak őrzését és gondozását jelenleg is ellátó intézményeket : — a Magyar Országos Levéltárat és az Űj Magyar Központi Levéltárat, — a megyei (fővárosi) tanácsok levéltárait, — az állami szaklevéltárakat (a Hadtörténeti Levéltárat, továbbá a Központi Statisztikai Hivatal, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és az egyetemek által fenntartott levéltárakat). Általános szabály, hogy a levéltári anyagról vezetett állami nyilvántartás a közlevéltárak teljes anyagára kiterjed. (A közlevéltárak különböző típusaival, felügyeleti rendjével és feladataival külön fejezet foglalkozik.) b) Az 1969. évi szabályozáshoz képest igen lényeges szemléleti változást jelent, hogy a törvény a nem közhatalmi és nem közfeladatot ellátó szerveket, valamint a nem állami tulajdonban lévő gazdasági szerveket nem kötelezi irattár fenntartására. Azt sem írja elő számukra, hogy irattári anyagukból — hatóságilag megadott szempontok szerint — levéltári anyagot válogassanak ki. Levéltáruk mint irategyüttes (esetleg úgy is, mint intézmény) létrehozásáról maguk döntenek. így a jelenlegi gyakorlattól eltérően a jövőben nem lesz szükség az iratkezelés átfogó, minden jogi személyre kiterjedő egységes szabályozására. Feleslegessé válik továbbá a nem állami levéltári intézmények létesítésének engedélyeztetése is. Alapelv, hogy minden olyan levéltári anyag, amely nem közirat, illetve nem képez állami tulajdont, „magánlevéltári anyag"-nák minősül, s fennmaradásáért a tulajdonos (birtokos)' felelős. További alapelv, hogy csak azt a magánlevéltári anyagot kell felvenni az állami nyilvántartásba, amelynek fennmaradásához közérdek fűződik. Ennek megfelelően a törvény megkülönbözteti az államilag nyilvántartott és nyilvántartásba nem vett magánlevéltári anyagot. Annak eldöntéséhez, hogy melyik magánlevéltári anyagot kell hatóságilag nyilvántartani, s melyiket nem, a közlevéltárakban őrzött anyag forrásértéke 11