Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 1. szám - Soós István: Mályusz Elemér (1898–1989) / 106–108. o.

Mályusz Elemér (1898—1989) Súlyos és pótolhatatlan veszteség érte a magyar történettudományt: rövid szenvedés után, életének 92. esztendejében, 1989. augusztus 25-én elhunyt Mályusz Elemér akadémikus, egyetemi tanár, a Történettudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa, a 20. századi magyar történetírás egyik legjelentősebb, legtermékenyebb és legsokoldalúbb alakja, a magyarországi levéltárügy kiemelkedő személyisége. Mályusz Elemér személyében a magyar középkor- és újkorkutatás hét évtizeden át fáradhatatlanul munkálkodó, óriási szorgalmú, iskolateremtő tudósa szállt a sírba. Mályusz Elemér 1898. augusztus 22-én született Makón. Családja mindkét ágon felvidéki származású volt, melynek egy tudós őse a 16. században humanista szokás szerint a Malus nevet vette fel. A családi hagyományok is inspirálhatták a tehetségét már egyetemista korában bizonyító Mályusz Elemért arra, hogy történetírói munkásságát Túróc megye középkori történelmének kutatásával kezdte megj Középiskolai tanulmányait Szegeden — evangélikus vallású létére — a piarista gimnáziumban végezte. Tanárai közül különösen nagy hatással volt rá Balanyi György (1886—1963), a kolozsvári egyetem későbbi tanára, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Mályusz érdeklődése elsősorban hazánk középkori történelme felé fordult. Mályusz 1916-ban kezdte meg egyetemi stúdiumait a Pázmány Péter Tudományegyetemen és az Eötvös Kollégiumban történelem—latin—filológia szakon. Tanárai között ott találjuk a pozitivista történész nemzedék legkiválóbb képviselőit: Fejerpataky Lászlót, Marczali Henriket, Angyal Dávidot, továbbá Domanovszky Sándort, Hóman Bálintot, Szentpétery Imrét és a méltatlanul elfeledett klasszikafilológust, Heinlein Istvánt. Rendkívüli tehetségével, forráskritikai érzékével, alaposságával és hatalmas szorgalmával gyorsan (kiérdemelte tanára elismerését. Első munkáját, melyben Túróc megye középkori vámhelyeit és forgalmát dolgozta fel (1919), a Századok akkori szerkesztője, Domanovszky Sándor változtatás nélkül közölte a folyóiratban. Egyetemi disszertációját (melyet harmadéves korában védett meg) Túróc megye kialakulásáról készítette, melyhez 1918-ban a felvidéki köz- és magánlevéltárakban gyűjtötte össze az anyagot. Ez a műve, melyet akadémiai díjjal tüntettek ki (1922), a magyar településtörténet első, úttörő jellegű alkotása volt. Mályuszi ezzel a munkájával lényegében megvetette az 1930-as években általa kialakított népiségtörténeti iskola alapjait. Egyik életcélja volt, hogy az egykori Felvidék középkori településtörténetét elkészítse, de erre történetírói életművének további alakulása nem adott módot. Tudományos pályája ugyanis nem elképzelései szerint alakult. 1920—1922 között bécsi ösztöndíjasként Szekfű Gyula irányítása mellett Hajnal István és 106