Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 1. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos–Lakos János: A XI. Nemzetközi Levéltári Kongresszusról / 57–69. o.

galmasság megköveteli, hogy a régi struktúrákat (pl. munkacsoportokat) felülvizsgálják, és ha nem megfelelők, akkor átalakítsák, kiegészítsék. Történtek is kísérletek a meglevő munkacsoportok felülvizsgálatára, ill. ami ezzel törvényszerűen együtt jár: megszüntetésekre vagy összevonásokra — eddig nem sok sikerrel. A kongresszuson elhangzottakat hallván él a gyanú, hogy a frissen megalakult vagy most szerveződő új szekciók, bizottságok egy része új területek bekapcsolása helyett inkább a meglevő csoportok közötti átfedések növekedését eredményezi. (A kongresszus idején alkault meg a tanács új szekciója, amely a városi levéltárakat tömöríti — Section of Municipal Archives.) * # * A közgyűlés két ülésén többször is szóba került a tanács egyik legnagyobb akciója, a fejlődő országok számára nemrégen elindított nagy mikrofilmezési program. Ismeretes, hogy a pár évtizede függetlenné vált volt gyarmati országok levéltárainak alapvető dilemmája, hogy a rájuk vonatkozó történeti iratok jelentős része országhatáron kívül, általában a volt gyarmattartó ország levéltáraiban található. Mivel eredetiben meg- vagy éppenséggel visszakapni ezeket az iratokat elég reménytelen vállalkozás (egyébként gyakran sem szakmailag, sem erkölcsileg nem is indokolt), kézenfekvő a másolatban történő szerzeményezés. A feladat hatalmas, hiszen több tízezer, ha nem százezer filmtekercs elkészítése lenne indokolt! Ennek megfelelően a költségek is óriásiak: minimum 1,5 millió dollár kellene. A program gondos előkészítést igényelt. Első lépésként fel kellett mérni a filmezendő anyag mennyiségét, tisztázni kellett a technikai kérdéseket, megnyerni az érdekelt országokat, szponzorokat találni, hiszen a fejlődőknek nincs pénzük, és a pénzszűkében levő tanács anyagi lehetőségeit is messze meghaladná a finanszírozás. Anyagi, szervezési és technikai okok miatt elhatároztatott, hogy a szóbajöhető iratokat erős szelekciónak vetik alá, csak bizonyos kategóriába tartozókat vesznek figyelembe, és előnyben részesítik azokat az irategyütteseket, melyek több országra vonatkoznak. Elsősorban már meglevő filmeket fognak másolni (sokkal gyorsabb és olcsóbb mint eredeti iratokról készíteni filmet), és ha szükséges, akkor a tanács bérel gépet, munkaerőt, vagy megbíz egy magáncéget egy részfeladat elvégzésével. Sikerült elnyerni az UNESCO (egyelőre erkölcsi) támogatását is. Már ki is jelölték az első menetben másolandó iratokat és a kedvezményezett országokat (területeket). Summa summarum, az előkészítés megtörtént, a program sikere most már „csak" azon fog múlni, hogy milyen anyagi forrásokat tud a tanács mozgósítani. A szokásoknak megfelelően megtörtént a tisztújítás. Hagyomány, hogy a kongresszust rendező ország levéltárügyének vezetője lesz a tanács új elnöke a következő négyéves periódusra, a következő kongresszus házigazdája pedig az egyik alelnök. A főbb tisztségviselők a következők lesznek 1992-ig: Elnök: Jean Favier (Franciaország). Alelnökök: Jean-Pierre Wallot (Kanada) és Leonóra Ortiz Monasterio (Mexikó). Főtitkár: Michael Roper (Anglia). Végrehajtó igazgató: Kecskeméti Károly (Franciaország). Kincstárnok: Klaus Oldenhage (NSZK). A kongresszus rendkívül látványos körülmények között fejeződött be. A záróülés végén, műholdas élő adásban, a konferenciaterem hatalmas vetítővász66