Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 1. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos–Lakos János: A XI. Nemzetközi Levéltári Kongresszusról / 57–69. o.

cia területek levéltári központjának létrehozását Aix-en-Provence-ban, a gazdasági szervek levéltári központjának felépítését Roubaix-ban, a területi levéltárak költségvetésének megkettőzését, a bel- és külföldi kutatók legmodernebb technikával való kiszolgálását lehetővé tevő levéltári kutatási központ létesítését Párizsban. A Francia Köztársaság elnöke — nálunk aligha ismerős — meleg szavakkal szólt a levéltárak szerepéről és a kongresszus résztvevőin keresztül a világ levéltárosaihoz: „Azt hiszem, nem lehetséges az államot irányítani, egy nemzet fő tisztségét viselni és sorsáról gondoskodni anélkül, hogy meggondolnánk: a könyvtárak, a levéltárak és az általuk a különböző történelmi korszakok között font kötelékek tesznek méltóvá időszaki megbízatásunkra a közügyek szolgálatában. Azt hiszem, hogy a kultúra az egyik, s talán a legfontosabb válasz azokra a kérdésekre, melyeket az aggódásnak túl gyakran alávetett emberek föltesznek maguknak. Ezekből a kérdésfeltevésekből, Hölgyeim és Uraim, munkájukkal, többnyire szerény munkájukkal, mely végtelen türelmet, szívós figyelmet, aprólékos képzést és erős kötelességtudatot kíván, bőven kiveszik a részüket, önök a kultúra fejlődésében nagyobb részt vállaltak, mint ahogy azt az emberek sejtik." Mitterand felszólalását nagy tetszéssel és jóleső érzéssel fogadta a kongresszusi közönség. Általános volt a vélemény, hogy a levéltáros világtalálkozók 40 éves történetének egyik legjelentősebb eseményét kísérhettük figyelemmel. Egyébként a külsőségekre, a hangulatra általában is igen nagy súlyt fektettek francia vendéglátóink. Jó alkalmat kínált erre a francia polgári forradalom közelgő 200. évfordulója. A kormány és a főváros egyaránt reprezentatív fogadást adott az összes résztvevőnek, az előbbi a versailles-i kastélyban, az utóbbi a párizsi városházán. * $ * A negyedik plenáris ülésen a tanács programjairól, pénzügyi helyzetéről, kiadványairól, politikájáról stb. élénk, tartalmas vitát remélni egy hatalmas, alig belátható teremben, ahol közel 2000 résztvevő foglal helyet, nemigen lehetett. A tényszerű ismertetés helyett engedje meg az olvasó, hogy — mindazonáltal a vitából kiindulva, az ott hallottakból következtetéseket levonva — hangosan gondolkodjunk a tanács jelenéről és jövőjéről. A Nemzetközi Levéltári Tanács vitathatatlanul hatékonyan működő nemzetközi szakmai -szervezet. Ellentétben más nagy kulturális szervezetekkel, itt sikerült korlátok között tartani az elbürokratizálódást, és — a lehetőségekhez képest — távol tartani a politikát, ami törvényszerűen a szakmai munka rovására megy. A nemzetközi szervezeteknél azonban erős a növekedési kényszer, és ez alól a tanács sem kivétel. A nyomás belülről jön, ez jól tükröződött a kongresszuson is. A tagok különböző csoportjai rendszeresen bombázzák a vezetést újabb és újabb munkacsoportok (bizottságok, szekciók) alapításának kérésével vagy elismerésével. A javaslatokat hallván óhatatlanul fölmerül a kérdés: hol vannak a növekedés határai? Ez természetesen nem jelenti azt, hogy új csoportok létrehozása szükségszerűen a hatékonyság rovására menne. A körülmények állandóan változnak, időnként robbanásszerűen (lásd az új levéltárak megjelenését és gyors expanzióját), az a szervezet, amely nem követi a változást, hanyatlásnak indul. A ru65