Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - MÉRLEG - Füzes Miklós: Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700–1848. Kaposvár, 1988. / 84–87. o.

mokról. A háromnyomásos rendszer volt az uralkodó még a 19. század közepén is, csak a modernebb gazdaságok tértek át a vetésforgóra. A növénytermesztést az olcsó árak, a pénzhiány miatti cserekereskedelem jellemezte, de ez gyakran a helyi igényeket sem tudta kielégíteni. Időszakonként éhínségzónák keletkeztek. A századforduló körül szerkezetváltoztatásra került sor. Növekedett a rozs, a zab és a burgonya aránya. A len- és kendertermelés csak a saját igényeket elégítette ki. Megnőtt a dohány utáni kereslet, bár a jobbágyoknak a nyilvános dohányzást tiltották. A kereskedelem két speciális ága — a só- és élelmiszerkereskedelem — adja a további témát. A sókereskedelem az igényeket nem tudta kielégíteni. A hiány nehezítette a lakosság ellátását, de a szarvasmarha-tenyésztést is. Melegágya volt viszont a visszaéléseknek és a csempészetnek. Napirenden volt az árdrágítás. Részletes adatokat kapunk a sóházak működéséről és a sóárakról. Az élelmiszerek és a mezőgazdasági termények árviszonyainak elemzését széles adatbázis segítségével végezte el a szerző. Az 1810-es évek devalvációját követő marhahús-áremelkedés okait vizsgálva kitért a megyék limitációs ármegállapító gyakorlatának a bemutatására, de bemutatja az egyéb élelmiszerek árait is, több metszet felhasználásával. A kereslet-kínálat kérdésével összefüggésben került a kötetbe az agrárnépesség napszámbérének az alakulása. Megállapításuk ugyancsak megyei feladatot jelentett. Munkafajtánként részletesen, időről időre határozták meg. Általános jellemzőjük, hogy igen alacsony szinten álltak, különösen a készpénzben kifejezett járandóságok. Az ármozgást nem követték, így a piacra orientált termelést eleve akadályozták. Annál is inkább feltűnő ez, mert Szili Ferenc a munkaerőhiányból táplálkozó konkurenciaharcról is beszámol. A piaci viszonyok hiánya részesmunkákhoz, természetbeni juttatásokhoz vezetett. Az iparosok a mezőgazdasági munkások bérének a többszörösét keresték. A felgyülemlett problémákat a megye országgyűlési követei útján is igyekezett megoldani. Követeinek adott utasításai progresszívak, egyúttal az egész magyar gazdasági életre is jellemzőek. A szabad kereskedelem biztosítását, a só árának mérséklését a megye már 1790-ben kérte. Korlátozni akarta a király kivitelt tiltó tevékenységét is. A továbblépés már 1796-ban bekövetkezett, amikér az egyedárusítás megszüntetését, a kikötők elzárásának mérséklését követelték. Követeléseik között szerepelt még a zsidók türelmi adójának csökkentése, a Kapós, a Sió és a Dráva szabályozása. Á 19. század első évtizedeiben harcukat tovább folytatták. Szabad kivitelt, a céhek megszüntetését, a kézműipar szabadságát tűzték zászlajukra. Hatásköri kérdésként is foglalkoztak a vámokkal és harmincadokkal. Azokat a Helytartótanács és nem a pénzügyi kormányzat, a Pénzügyi Kamara feladatának tekintették. Egyenlő jogokat akartak Ausztriával. 1832-re a megye véleménye teljes körűvé vált. Hibásnak tartották a mezőgazdasági termelés egyeduralmát, hiányolták a manufaktúrákat. A belkereskedelem támogatását javasolták, így a házaló kereskedők szabad közlekedését, a vásárok fejlesztését, ami által az ellátás megjavul. E téren szembekerült a megye a nagybirtokosokkal, akik kiváltságaikat igyekeztek megőrizni. A magas behozatali vámok miatt az országot gyarmati sorban lévőnek látták. E kérdésekben a Helytartótanács is csak az országgyűlés szellemének megfelelően dönthessen, követelte a megye. Megítélése szerint a korabeli állapotra a lakosságot a jó minőségű külföldi árutól való megfosztása, a rossz minőségű hazai és osztrák árak drágasága volt a jellemző. Elfogadhatatlannak tartották, hogy a magyar kivitelt az örökös tartományok érdeke határozza meg. Ilyen előzmények után kézenfekvő, hogy a védegyleti mozgalom a megyében jó talajra talált, az első vidéki osztály éppen Kaposváron alakült. 86