Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - MÉRLEG - Füzes Miklós: Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700–1848. Kaposvár, 1988. / 84–87. o.

gig hátrányos helyzetben maradt. Tanulságos ismereteket kapunk az érdekek ütközéséről, az uradalmak felfogásáról, kiváltságaikhoz való ragaszkodásáról. Színes vásári kép is elénk tárul, bemutatva az árukat, melyek a használati cikkektől a ponyvairodalomig terjednek, és a vásári szokásokat. Pontos vásári naptár is rendelkezésünkre áll. Foglalkozott a szerző a hetivásárokkal és a búcsúvásárokkal is. Bemutatja a vásári szabályzatokat és árjegyzékeket. Meghatározó az uradalmak kereskedelme volt, ami a vizsgált időszakban fokozatosan bővült ki, de mindvégig a tőkehiánnyal való küszködés jellemezte. A hagyományos adás-vételt a felvásárlás egészítette ki. A jobbágyok eladásra szánt terményei az uradalmak közbejöttével kerültek távolabbi piacokra. Az áru szállítását ugyan a jobbágyok végezték, de egyre inkább külön szerződések alapján és nem robotként. Az uradalmak maguk is a közvetítő kereskedelemre voltak rászorulva, így szorosabb kapcsolatba kerültek a felvásárló kereskedőkkel. Rajtuk keresztül tájékozódtak a piaci viszonyokról. A hitel iránya is megfordult. Az uradalmak hitelezőkből hitelt igénylőkké váltak. Az érdekvédelem érvényesítésére az 1830-as évektől kezdődően Somogyban létrejöttek a gazdasági egyesületek. A szolgáltató kereskedelmet a csárdák és a vendégfogadók jelentették, melyek nagy részét az uradalmak ugyancsak árendába adták. A csárdai élet kettősségéről, a közbiztonsági problémákról és a felszámolásukra tett intézkedésekről értesülünk. A kötet tartalmazza a megyében 1808-ban és 1810-ben meglévő csárdák összeírását is, valamint egy falusi kocsma leltárát. A legfontosabb, külföldön is keresett árucikk a gyapjú volt. Leírja a szerző a juhtartás helyébe lépő juhtenyésztés kialakulását, a fajtaváltást, a Bécs, majd Pest felé is irányuló kereskedelmet, a dunántúli gyapjúvásárért folytatott harcot Pápa és Győr között. A zsidók kereskedelmi tevékenységének ismertetése társadalmi elhelyezkedésük, gazdasági, szociális, demográfiai és kulturális helyzetük részletes bemutatásával indul. Képet kapunk a földesurak befogadó készségéről, a céhek ellenállásáról, a zsidók autonómiájának működéséről, a diszkriminációról, adózásukról. A szerző megállapítása szerint a 19. század első felében a zsidó népesség a munkamegosztásban elfoglalt helyzetének megfelelően koncentrálódott. Nagyobbrészt a Kanizsa, Keszthely, Tapolca és Veszprém felé vezető kereskedelmi, illetve postaút mellett helyezkedett el, míg korábban a fontosabb útvonal melletti letelepedés nem volt meghatározó. A kereskedelmi tevékenységet egyre nagyobb arányban vették át, a konkurens görög kereskedőket pedig fokozatosan kiszorították. Mindehhez tulajdonképpen a szigorú diszkrimináció is hozzájárult. Tőkéjüket földbe, egyéb ingatlanba nem fektethették be, egyetlen lehetőség az áruforgalom maradt számukra. Az állattenyésztés egyeduralma a kereskedelemben — Szili megállapítása szerint — fokozatosan tért vesztett. Ennek ellenére az állattenyésztésben is fejlődést tapasztalt. Az állattartást a tenyésztés váltotta fel, ami fajtaváltással is járt. A jobbágygazdaságokban a folyamat azonban lassabban ment végbe. A 18. században még a juhtartás állt a középpontban, majd a lótenyésztés is megerősödött. A gyapjút Angliába és Németalföldre, a szarvasmarhát és a juhot Bécsbe szállították. A lótenyésztést eltérő igények össztönözték. Külföldre fajtiszta méneket, a jobbágygazdaságok részére nagy teherbírású fajtákat, a hadsereg számára ismét más speciális igényeket kielégítő állatokat kellett nevelni, illetve szállítani. A szarvasmarhatartás 1807-ig emelkedő volt, de már ekkor érezték a hizlalás visszaesését, ami a hús árának emelkedéséhez vezetett. A sertéstenyésztést az uradalmak piacra, a jobbágyok saját felhasználásra űzték. Gazdag adatsorokat ismerhetünk meg a terméseredményekről és a hoza85