Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Gecsényi Lajos: Arcok a magyar levéltárakból: beszélgetés Borsa Ivánnal / 58–66. o.

A másik vonal az anyag mentése volt. A harmadik emeleten a Bécsi kapu felőli szárnyon levő raktár az utolsó lapig porrá égett. Ennek helyreállítása volt az előbb említett munkák legfontosabbika. A másik nagy kár az volt, hogy az Állami Nyomda felől levő szárnynak a vége leomlott, úgy, hogy az I—

IV. emeleti raktárak az épület mellett egy nagy törmelékkúpot alkottak, s a földszinti raktár vége is megroggyant oly mértékben, hogy az iratanyagot is megnyomta. E két nagy káron kívül minden raktárát ért kisebb-nagyobb belövés, aknabecsapódás. — Minthogy a nyomdai szárny minden színtan megrövidült, a raktárrend (egy nagyobb egység lehetőleg egy raktárban) nem volt tartható. A teljes rend érdekében először az egyik alagsori raktárban elhelyezett erdélyi guberniumi anyagot szállítottuk fel a Hadtörténeti Levéltár 1945 őszén kiürített egyik IV. emeleti raktárba, ahol máglyába raktuk. Helyére a Helytartótanács anyaga került, majd annak >a helyére polgári kori minisztériumok, s így tovább. Ha jól emlékszem, csak egy raktár maradt a helyén, az I. emeleti 31-es, benne a Diplivel. Azt is tudni kell, hogy éppen a DL, s több családi levéltár az alagsori raktárakba volt lemenekítve, s onnan kellett sok anyagot helyére, új helyére rakni. Ezt, a majdnem a teljes állományt megmozgató munkát én irányítottam közmunkásokkal, majd napszámosokkal. A raktári helyreállítás egyébként annyira haladt, hogy 1950-re minden raktár állványozása is megtörtént. A sérült anyag lényegében a helyén maradt, illetve az összenyomorodott iratcsomók, kötetek arra a helyre kerültek, amely a felállítási rendben jutott nekik. Sok csomó persze felbomlott. A sérült, égett darabok tömege indokolta azt, hogy 1949-ben restauráló műhely létesült az OL-ban, amely még hagyományos, csirizes módszerrel működött. Az égett anyagot nem állítottuk helyre, mint az összenyomottakat, hanem ládákban voltak. Ha jól emlékszem, ezek az 56-os tűzben semmisültek meg. A helyreállítási munkákat követően 1947-től a Magyar Nemzeti Múzeum törzsanyagának és az abból kiemelt levéltáraknak az okleveleit készítettem elő a Diplomatikai Levéltárba való beosztásra. 1948-ban egy segéderővel átrendeztük a Diplomatikai Levéltárat és megkezdtük az oklevelek beosztását. 1950 októberének elején azonban megbíztak az akkor szerveződő Levéltárak Országos Központjának (LOK) vezetésével. — Szabadjon itt közbevágnom. A 'központosított és államosított magyar levéltárügy vezetője lettél. Mi volt érzésed szerint a kinevezés hátterében? Szellemi múlt, politikai megbízhatóság? Az igazat megvallva, nem tudom, milyen tényezők motiválták a LOK vezetőjévé történt kinevezésemet. Mérei Gyula szegedi egyetemi tanár akkor az OL állományába tartozott és ő volt a levéltárak első és utolsó országos főfelügyelője. Ö volt kiszemelve erre a posztra, de amikor a LOK vezetőjének megbízására került sor, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium engem választott. Mérei akkor 41 éves volt és igen aktív párttag, én 33 és pártonkívüli. Csak azzal tudom magyarázni, hogy 1945—1950 közti szakmai és szervezési — beleértve bizonyos gazdasági dolgokat is — munkámmal meg voltak elégedve, s az akkori helyzet ilyen jellegű valakit igényelt. Véglegesítésemre csak 1952 derekán került sor. Egyébként erre a „középfokú" szervre várt az 1950. évi levéltári törvényerejű rendelet végrehajtása. Ennek keretében olyan feladatokat kellett megoldani, mint a Központ megszervezése, a megszűnt törvényhatósági levéltárak központi kezelésbevétele és létszámuk feltöltése, a feloszlatott szerzetesháítak59