Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Gecsényi Lajos: Arcok a magyar levéltárakból: beszélgetés Borsa Ivánnal / 58–66. o.

nak az Államvédelmi Hatóság által zár alá vett iratainak a zár feloldása után való átvétele, a katolikus egyházi levéltárak kettős — állami és egyházi — kezelésbevétele, az iratok radikális selejtezését követelőkkel szembeni harc, a Munkásmozgalmi Intézet archívuma részére iratok átadása, a Levéltári Szemle megalapítása, az Országos Levéltár alapleltárainak kiadása, a Levéltári leltá­rak sorozat megindítása. — Mennyire voltak meg 1950-ben a levéltárak átszervezésének anyagi és személyi feltételei? S ez utóbbit illetően szeretném megkérdezni, hogy tudo­másod szerint hány törvényhatósági főlevéltárnokot bocsátottak el 1948—2950 között? Az első kérdésre indirekt választ ad az 1954. évi Levéltári Közlemények­ben írt cikkem. Ma egy kissé másképp látom, ezért így foglalom össze: Az 1950. évi tvr. kerületi levéltárakat képzelt el, vagyis a törvényhatósági levél­táraknak jelentős összevonását, s mindezt központi igazgatásban. Az ezzel párhuzamosan készült tanácsi törvény már nem számolt a levéltárakkal, mint tanácsi intézményekkel. A LOK kapott státushelyeket és ezeket kellett szét­osztania a volt törvényhatósági levéltárak között. Megkapott természetesen 1951. január l-jétől, mint önálló költségvetési cím minden, a működéséhez szükséges pénzügyi fedezetet. A fővárosi és a Pest megyei levéltárat leszámítva, sehol sem volt egy főlevéltárnoknál több alkalmazott, s ezek is többnyire más feladatot is elláttak a megye város apparátusában. Az, hogy mindegyik levél­tárba a levéltárvezetőn kívül legalább még egy kezelő és egy raktáros került, nagy vívmánynak számított. Ez a pénzügyi alap érdemlegesen csak 1956-ban, a minisztertanácsi alárendeltségben javult, de kibontakozni már nem tudott. — A személyi alap az állásban levő thj. levéltárosokból lényegében biztosítható volt, azzal, hogy az egy yárosban levő két thj. levéltárat összevontuk. A második kérdést illetően a thj. levéltárosok elbocsátásáról nincs tudo­másom. Pontosabban akkor — LOK-beli megbízatásom előtt — többségüket nem is ismertem. Házi Jenő és Lengyel Alfréd voltak azok, akik ebbe a kate­góriába tartozhattak. Másról nem tudok. — Az újonnan létrehozott állami levéltáraknak sok-sok nehézség mellett legnagyobbként talán az iratbegyűjtéssel, a pusztuló iratok megmentésével kellett szembenéznie. Milyen jogai voltak a Levéltárak Országos Központjá­nak az egyházi, családi és vállalati iratok mentésében? Volt-e információtok az iratpusztulásokról? Talán ez a legnehezebb kérdésed. Ha az egyházi levéltárak alatt az egy­házmegyei és egyházkerületi levéltárakat értjük, úgy azokat nem kellett men­teni a szónak abban az értelmében, hogy nem voltak pusztulás veszélyének kitéve. A feloszlatott szerzetesrendek levéltáraival még Mérei, mint főfel­ügyelő kezdett el foglalkozni, de minden eredmény nélkül. Az ÁVH által zár alá vett közgyűjtemények felszabadítását a minisztérium útján az Országos Könyvtári Központtal együtt sokat sürgettük, míg 1951 első felében több na­gyobb levéltárat — Zirc, Csorna — átvehettek a területileg illetékes állami le­véltárak, sok anyag elpusztulhatott. Domonkos és jezsuita iratok alig kerül­tek levéltárba. Kisebb töredékeket később is adott vissza a BM. A földesúri levéltárak, hisz ilyen a legtöbb családi levéltár, mentése 1950-re befejeződött. Azelőtt azt központilag a „Veszélyeztetett magángyűjtemények miniszteri biz­tosa", Fügedi Erik intézte. A LOK idejében gondot a kitelepítettek iratanya­gának mentése jelentette. Nem volt könnyű dolog. Ezzel tulajdonképpen csak 60

Next

/
Thumbnails
Contents