Levéltári Szemle, 39. (1989)
Levéltári Szemle, 39. (1989) 3. szám - Molnár András: Zala megye reformkori tisztújításai, 1819–1847 / 18–30. o.
mindezek özvegyeinek, a nemes születésű (vagy nemesített) és állandóan a megyében lakó katonatiszteknek, a még osztatlan birtokú, de már felnőtt örökösöknek, a nemes gyermekek gyámjainak (tekintet nélkül arra, hogy nemes ember-e a gyám), és a megye 1815. augusztus 28-án kelt, 1614. sz. végzése szerint a katolikus plébánosoknak. Aki személyesen nem tud megjelenni a tisztújításon, hiteles megbízólevéllel ellátott küldöttje által is leadhatja szavazatát. Nincs szavazójoga viszont az „atyai és gyámi hatalom" alatt állóknak, a hajadon nemes lányoknak, az elmebetegeknek és a törvénnyel összeütközésbe került nemeseknek. A statútum második pontja a választás lebonyolításának technikai részleteivel foglalkozott (milyen módon számlálják össze a szavazatokat, hogyan hirdessék ki a szavazás eredményét stb.). A tisztújítást levezető főispánt felhatalmazta, hogy ha a szavazatok a jelöltek között egyenlően oszlanának meg, az ő szavazata döntsön (az nyerje el a hivatalt, akire ő is szavazott). A rendek az 1770-es évekig visszamenően átvizsgálták a megye tisztújítási jegyzőkönyveit, és arra a megállapításra jutottak, hogy kizárólag a jegyzők kinevezése volt mindig a főispán joga, a tiszti ügyészt, a fő- és aladószedőket, a számvevőt és a járási esküdteket az egyik alkalommal a megye választotta, máskor a főispán nevezte ki. Ez utóbbiak választásához a megye továbbra is ragaszkodni kívánt, de a főispán is magának követelte (ugyanarra a szokásra hivatkozva) e tisztségekre is a kinevezés jogát. A statútumról szavazó közgyűlésen a jelen lévő „főispáni helytartó", gróf Amadé Antal végül is rákényszerítette akaratát a rendekre, amiért azok később — 1819. július 5-én — feliratban tiltakoztak az uralkodónál a választás szabadságának önkényes, főispáni korlátozása miatt. ; Másfél év eltelt már az 1819-es tisztújítás óta, amikor 1821. március 26-án kihirdették a megyében az uralkodónak a tiltakozásra adott válaszát. Az 1821. január 16-án kelt királyi rendelet kimondta, hogy a megye főtisztviselői közül egyedül a jegyzőket nevezheti ki a főispán, a tiszti ügyész, a fő- és aladószedő. a számvevő és az esküdtek hivatalát választás útján kell betölteni. 8 Az 1825. március 14-én elfogadott újabb tisztújítási szabályrendelet már ennek alapján korlátozta a főispán jogkörét. E lényeges változtatástól eltekintve, az 1819-es statútum előírásai maradtak érvényben (ill. ezeket erősítették meg), csupán a szavazásra jogosultak körét módosították kisebb mértékben (jogot kaptak az atyai hatalom alatt álló, de már hivatalt viselő, és a „törvényes" kort elérő nemesifjak), valamint a megbízólevél által történő szavazást csak a nemeseknek engedélyezték. Megismételte a határozat az 1819-es statútum bevezető és záró (tiltakozó és jogfenntartó) formuláit is, szinte szó szerint. Egy új elemmel is bővült a szabályrendelet: felhatalmazták a rendek a főispánt, hogy a szavazást megvesztegetéssel befolyásoló jelölteket a tisztválasztásból kizárja, és mind őket, mind kiszolgálóikat büntető perbe idézze, továbbá az ilyen ügybe keveredő vármegyei személyzet bármely tagját szolgálatából azonnal elbocsássa. 9 Az 1819-ben kiadott királyi rendelet, ahelyett, hogy elejét vette volna a tisztújítási visszaéléseknek, azokat éppen elősegítette. A tisztújítások szabotálása és a fejenkénti szavazás elleni országos méretű, erélyes tiltakozás (1825-ös követutasításában Zala megye is a „királyi parancsolat által elrontott régi szokás" visszaállítását követelte) végül meghátrálásra kényszerítette a kormányköröket. A Helytartótanács 1827. szeptember 14-én kelt, 24/236. sz. rendelete (addig is, míg az országgyűlés másként nem dönt) visszaállította a szavazás közfelkiáltással történő, régi módját, és csak a kétséges esetekben tette kötelezővé a fejenkénti szavazást. 10 A soron következő (1828-as) tisztújítás előtt en19