Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 2. szám - MÉRLEG - J. Újváry Zsuzsanna–Gecsényi Lajos: Ünnepi kötet Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond tiszteletére: Forschungen über Siebenbürgen und seine Nachbarn Bd. 1–2. München, 1987–1988. / 85–90. o.

kultúrbefolyas mellett a magyar népi életmód sajátossága is. A szerző kitér a román nyelvű helységnevek megjelenésére és eredetére. Fodor István: A magyar 11—19 és 21—29 számnevek strukturalista szláv eredeztetéséhez c. munkájában a magyar nyelv számnévhasználatát vizsgálja; ez esetben nem bizonyítható az idegen szláv, még kevésbé a román hatás. Kálmán Béla értekezésében — Néhány magyar igekötő történetéhez — a finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelveknek azt a sajátosságát tekinti át, hogy az igekötők használatában ezek különösen gazdagok. Szép számmal vannak olyan igekötők is, amelyek analógiái más nyelvekben nem, vagy csak ritkán fordulnak elő. A szerző ezek fejlődéstörténetét és jelentésváltozásait követi nyomon. J. Űjváry Zsuzsanna * * * A második kötetben Vajay Szabolcs: A fejedelem népe. A Habsburg-ház kísérlete egy sui generis erdélyi társadalom kialakítására — a királyi könyvek fényében 1691—1848 c. írása az erdélyi nemesség összetételének változását vizsgáló, úttörő jellegű társadalomtörténeti tanulmány. Bevezetőben áttekinti az erdélyi társadalom kiváltságolt csoportjainak 1691 előtti helyzetét, szól a királyi könyvek jellegéről, forrásértékéről, majd számszerű összegzést ad a nemességadományozásokról, indigenációkról. Adatai szerint a tárgyalt korszakban 2310 nem nemes személyt emeltek a nemesség soraiba. A nemesítettek között valamennyi erdélyi nemzetség (magyar-székely, szász, román) jelen volt. A nemesítések időszakonkénti számszerű hullámzását szorosan köti az egyes uralkodók politikai szándékaihoz s ennek megfelelően három döntő korszakot különböztet meg — mégpedig I. Lipót, III. Károly, valamint Mária Terézia uralkodása idején. II. József korától kezdve a folyamat minimálisra zsugorodott és jellegtelenné vált. A függelék gazdag adatsorai a bárói és grófi címadományozásokat, a honfiúsításokat, a közösségi címer- és pecsétadományokat, továbbá az előnévadományokat foglalják egybe. A közelmúltban elhunyt Trócsányi Zsolt, az utóbbi évtizedek kiemelkedő Erdély-szakértője a kevésbé ismert 1741—1742-es rendi mozgalomról írt, amely az 1741-es erdélyi országgyűlésen kezdődött. A rendek által kidolgozott álláspont szövege a panaszok csokorba gyűjtésével megkísérelte kihasználni a Mária Terézia trónralépésekor kialakult helyzetet és egy konzervatív reformot keresztülvinni. A próbálkozás a bécsi udvarnál elutasításra talált s nem hozott más eredményt, mint az erdélyi hatalmi struktúra pozícióinak szerény átrendeződését. Spira György az 1848-as szabadságharc erdélyi nemzetiségi konfliktusainak történetéhez járult újabb adalékkal, amikor Drágos János országgyűlési képviselő Avram láncúnál folytatott békemisszióját ismertette. Pomogáts Béla az erdélyi magyarságnak a nemzetiségi autonómia megteremtésére irányuló kísérletét foglalta össze, az 1918—1921 közötti években. K. Lengyel Zsolt, a fiatal müncheni kutató, az erdélyi nemzetiségi és művelődéstörténeti kutatások legjobb hagyományainak folytatója — egy nagyobb terjedelmű munkája alapján — az 1924 januárjától hét hónapon át megjelent Cultura c. erdélyi folyóirat programjának, a német—magyar—román szellemi kapcsolatok új alapokon való megfogalmazásának vizsgálatára vállalkozott. A „művészet és néprajz" témakörben Entz Antal Géza a brassói „fekete templom" kassai és kolozsvári stíluskapcsolatait tekintette át. László Gyula a Szent László-legenda jeleneteit ábrázoló falfestmények előfordulási helyének, m