Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 2. szám - MÉRLEG - J. Újváry Zsuzsanna–Gecsényi Lajos: Ünnepi kötet Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond tiszteletére: Forschungen über Siebenbürgen und seine Nachbarn Bd. 1–2. München, 1987–1988. / 85–90. o.

néprajzi munkássága is. Kelemen Lajos a történettudományokba vezette be Szabó T. Attilát; Csüry Bálint pedig végérvényesen a nyelvtudomány művelőjévé avatta, s ő tanította meg a népnyelv és a nyelvjárások tiszteletére is. Fő műve, „Az eredélyi magyar szótörténeti tár" — mely valójában nem is szótár, hanem művelődéstörténeti adattár — munkálata is e forrásból táplálkozva duzzadhatott iskolát teremtő, kiapadhatatlan folyammá. Jakó Zsigmond munkásságáról Péter Katalin írt. A történész és a forráskiadó minden munkájának jellegzetessége, alapvető módszere már az első, 1940-ben megjelent művében (Bihar vármegye a török pusztítás előtt) is jelen van; világos, jól átgondolt cél, kristálytisztán definiált fogalmak, a források és az irodalom magas mércéjével mért kritikája. „A történetírás nem egyszerűen szakmai, hanem morális kérdés is. A történész tévedhet, de nem torzíthatja el a tényeket. ... A történész szava építhet vagy rombolhat, megmutathatja az utat vagy tévútra vezethet" — vallja a tudós történetírói felelősséggel. És ennek szellemében munkálkodik hazájában, Erdélyben idestova ötven esztendeje. A mostani, egyre nehezedő időkben is kemény, szinte konok kitartással dolgozik, és ad erőt példamutató életével és munkásságával a fiataloknak. Az erdélyi magyar történetírás szervezője Kelemen Lajos nyomdokain haladva, az erdélyi magyar nemzetiségtörténet művelésének elveit és módszereit dolgozta ki. „ . .. a román—magyar—szász együttélés természetes erdélyi történeti adottság. Ebből az egykori valóságból kiindulva, a párhuzamos vizsgálati módszerével akarják (a szerzők) feltárni saját nemzetiségük múltját. A román— magyar és szász—magyar kapcsolatok kutatása tehát számukra nem divatos tematika csupán, hanem a kendőzetlen, józan történeti önismeret megszerzésének egyedül járható útja." (Művelődéstörténeti tanulmányok) A kötetek tematikailag a következő fejezeteket ölelik fel: állam, egyház, társadalom; politikai eszmék; településföldrajz és demográfiai fejlődés; nyelvés szótörténet; Erdély különleges helyzete; művészet és népművészet; „egyebek"-függelékben az ünnepeltek műveinek bibliográfiája. A nyitó cikk Boba Imre; Erdély és Magyarország. Álmos és Árpád korától István király koráig c. írása. A szerző Erdély történetét a magyar királyságon belüli, de eltérő etnikai, kulturális és politikai egységként kezeli. A forrásokban, Anonymus és Kézai Simon krónikáiban a honfoglalás leírásának értelmezése körül néhány kérdés, így Erdély szerepe még vitatott. Ennek tisztázására vállalkozik a szerző. Hangsúlyozza, hogy Árpád és Tuhutum, Pannónia, illetve Erdély birtokbavevői egyenrangúak voltak. A pannóniai és az erdélyi fejedelmi család dinasztikus kapcsolata Árpád utóda, Géza fejedelem és Tuhutum unokája, Gyula lánya közötti házassággal erősödött meg, hogy fiuk, István király anyai nagyapai patrimoniális jogán Erdélyt királyságába beolvassza. Boba Imre kitér a kalocsai érsekség máig tisztázatlan helyzetére, valamint a székelység eredetére is. Makkai László Erdély politikai története a X. században c. cikkében időrendileg Boba Imre tanulmányához kapcsolódva folytatja e térség történetét. A források, a helynevek és a szakirodalom alapos elemzésével, sok helytelen adat korrigálásával állít fel újszerű elméletet Erdély birtokbavételére vonatkozóan. Honfoglaló őseink e régiót már a honfoglalás kezdetén meghódították, de csak a Maros vonaláig. A folyótól délre eső területek birtokbavétele a ragyogó képességű Bogát gyula nevéhez fűződik. Fia, Zombor (Zsombor) folytatta apja művét, mindvégig jó viszonyt tartva fenn Bizánccal, a keleti kereszténység fellegvárával. István király Prokuj gyula fejedelmet és a lázadó Ajtonyt legyőzve egyesítette Fehér-, illetve Fekete-Magyarországot ural86