Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 2. szám - Heindl, Waltraud–Malfer, Stefan: Az osztrák minisztertanács jegyzőkönyvei, 1848–1867: egy kétoldalú vállalkozás / 37–45. o.

resztmutató, azaz minden egyes tényálladék legalább két, gyakrabban azonban több címszó alatt került mutatózásra. A címszavak kiválasztása természetesen bizonyos fokig a kötetek összeállítóinak mérlegelésén alapul; a keresztmutató rendszere azonban mégis lehetővé teszi, hogy a forráskiadvány használója akkor is megtalálja a keresett tárgykört, ha hiányzik az egyik vagy másik vezérszó, amely alapján a keresést megkezdte. Ha pedig sikerül rábukkanni a keresett szövegrészre, a továbbiakban a jegyzetapparátus utal az előzményekre és az esetleges későbbi eseményekre. Most pedig vegyük a példákat. A jegyzőkönyvek forrásértéke az olyan esetekben a legjelentősebb, amikor a minisztertanács nem csupán meghozza a végső — lényegében már korábban sem kétséges — határozatát egy rutinszerű miniszteri előterjesztés alapján, hanem amikor az ülésen küzdelem folyik a döntés alakításáért, s amikor a határozat a kabinetben képviselt áramlatok közötti kemény összecsapás után születik meg. Ha ezeket a vitákat jegyzőkönyvezték, akkor az ilyen protokollumok teljesen önálló, más forrásokkal aligha pótolható dokumentumértéket képviselnek. Magyarország szempontjából ilyen esetnek számít az 1881. évi országgyűlés kezelésének kérdése, amely 1861. július 21-én heves vitát váltott ki az Anton Schmerling lovag vezette német miniszterek és a báró Vay Miklós udvari kancellár köré tömörülő magyar tanácsosok között. A másik ilyen példát az 1863. évi meghiúsult kiegyezési tárgyalásokra vonatkozó jegyzőkönyvek jelentik. Az 1867. évi kiegyezés előtörténetének feltárásához — más források mellett — ezek a jegyzőkönyvek a legjelentősebbek. Ha nem is ilyen feltűnő, de bizonyára nem kevésbé kiadós a jegyzőkönyvek hozadéka az olyan kérdésekkel kapcsolatban, amelyekre nem annyira a vita élessége a jellemző, hanem amelyek inkább problémagyakoriságuk miatt foglalkoztatták a kormányt. Az azonos és hasonló tárgyú napirendi pontok ismételt felbukkanása jelezte az ilyen jellegű problémák meglétét. Az ilyen napirendi pontok összességének áttekintése új összefüggéseket villanthat fel még akkor is, ha a kabinet tagjai teljesen azonos véleményen voltak, és bármilyen röviden fogalmazták is a jegyzőkönyv szövegét. Ennek szemléltetésére például az 1848-as magyar forradalmárok ügyének kezelésére utalriÉnk. A forradalom utórezgései — az elítélt, a jegyzőkönyvekben felségárulóknák nevezett személyek kegyelmi kérvényeinek elbírálása formájában —• az 185©-es években mindvégig foglalkoztatták a minisztertanácsot. Nemcsak az egyéni életutak, sorsok sokaságára találhatunk adatokat, hanem a jegyzőkönyvek alapján feltárulnak a kormány által gyakorolt amnesztia mozgatói, amelyekből az általánp^jj&plitikai helvzetre is következtetések vonhatók le. A másik komplex és sze. .. .-_.ríó kérdéskört, amely közvetlenül érinti a Magyar Korona országait, a neoabszolutista közigazgatás megszervezése jelenti. Ebben az esetben sem az egy alkalommal közvetlenül megragadható szöveg, hanem az éveken áthúzódó terveket, megbeszéléseket és intézkedéseket megörökítő szövegrészek összessége teszi szemléletessé a közigazgatási reformot, amely számos területen maradandó nyomot hagyott. Az 1860-as évekből a „magyarországi adóvégrehajtás" ügyét említhetjük meg példaként, mint amely korjelző eseménye a közvetlen neoabszolutizmusról az álcázott provizóriumra való átmenet időszakának. Az októberi diploma kiadását követő széles körű magyarországi adómegtagadási mozgalom energikus ellenintézkedésekre késztette a kormányt. Jegyzőkönyvek egész sora foglalkozik az adófizetési bojkottmozgalom hullámzásával és a hatósági lépésekkel. Ez az eset is jól példázza, hogy ennek a forráscsoportnak az értékét a végső soron jelentéktelennek látszó szövegrészek együttese adja. Ugyanez mondható el a „hivatalnokok kedvezményes éve" nevezetű ismétel42