Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - MÉRLEG - Draskóczy István: Kállay István: Az úriszéki bíráskodás a XVIII–XIX. században. Bp., 1985. / 81–83. o.

birtokokon, önálló hivatal azonban csak a XVIII. század közepe után alakult ki. Eme intézmény feladata nemcsak a nemzetség jogainak a védelme és képviselete volt, hanem a perek nyilvántartása és előkészítése is idetartozott, ahogy az úriszék feletti felügyelet is. Ez a hivatal gondoskodott az ítélet végrehajtásáról. Kállay István vizsgálatai alátámasztották azt a már korábban kialakult véleményt, hogy a XVIII. századra a falu füstjén már csak a jelentéktelen ügyeket intézték. A községi elöljáró fő feladata a peres eljárásban való részvétel volt. Érdekes módon, amíg a falu ügyeibe beleszólt az úriszék, jobban meghagyta a hegyközségi autonómiát. A mezővárosok is többet tudtak megőrizni egykori önállóságukból. Nemcsak azokat az ügyeket vette át az úriszék, amelyeket korábban alsóbb fokon elintéztek, hanem például a korábban a szentszéki bíróságok alá tartozó pereket is. így például a családra, házasságra, hitbérre, hozományra vonatkozó vitákat — épp vagyonjogi vonatkozásaik miatt — itt intézték el. Katolikusok és protestánsok felett egyaránt ítélkeztek. Az uradalmak zsidó alattvalói számára az alsófokú bírói hatóság a zsidóbíró volt, s innen lehetett az úriszékhez fellebbezni. Kállay vizsgálatai szerint a jobbágyi lakosság mellett az uradalom alattvalói közé számító nemesek dolgait ugyancsak az úriszéken intézték el. Nem utasította el ez a bírói fórum azokat sem, akik — az archaikus gyakorlatot követve — önként álltak eléje. A szerző fontos megállapítása, hogy a földesúri bíráskodás az úr kötelessége volt. Ez sokszor súlyos terheket rótt az uradalomra, s a XIX. században több helyütt önként lemondtak a gyakorlásáról. A könyv írója — elemezve a jogi eljárás rendjét — a korábbi szakirodalommal szemben arra a megállapításra jut, hogy a bírákra korántsem volt jellemző a jogi tudatlanság. Erre utal az eljárás, a jogi nyelv, az alkalmazott joganyag, a jegyzőkönyvvezetés uradalmak közötti egyöntetűsége. A peres eljárásnak két formáját alkalmazták. Gyakori volt a sommás procedúra, ahol a pert röviden, a felek előadása után intézték el. A büntetőügyek jó részénél ezt a módot alkalmazták. A másik eljárás a formális procedúra volt. Itt az ügymenet hosszabb, részletesebb volt. A súlyosabb, bonyolultabb eseteket tárgyalták így. Kállay István az úriszék elé kerülő ügyeket négy csoportban tárgyalja. Az első kategóriába az úgynevezett magisztratuális ügyek tartoztak, amelyekbe lényegében az úrbéri ügyeket sorolták. Számuk azonban nem volt nagy, mivel Mária Terézia a földesúr és jobbágy közötti viták eldöntését — mint Kállay írja — közigazgatási útra terelte. Ezeket a pereket a helytartótanácshoz, illetve az uralkodóhoz lehetett fellebbezni. Sokkal több munkát adtak az úriszéknek a bűnügyek. A szerző részletesen foglalkozik az emberölés, lopás, gyújtogatás, paráználkodás eseteivel, az itt követett eljárással. Tudjuk, a bírósági tárgyalást megelőző nyomozás során még mindig alkalmazták a kínzást. A büntetés az előző évszázadhoz viszonyítva enyhült. Lólopásért, házasságtörésért már nem halál, hanem csak korbács, illetve börtönbüntetés járt. A feudális jogelvnek megfelelően külön tárgyalja a szerző a „delicta privata" eseteit. örvendetes, hogy másokkal szemben Kállay István nagy figyelmet szentelt a polgári pereknek. Eljárása érthető, hisz az ilyen típusú ügyek száma tekintélyes volt. Gyakran kellett az úriszéknek foglalkoznia — mint megtudjuk — betáblázással, 1790 után pedig csődperekkel. Az uradalom területén élő kereskedők sokszor társaságokat alapítottak. A velük kapcsolatos jogviták eldöntése szintén az úriszék hatáskörébe tartozott. Az adásvételi szerződések vizsgálata során figyelt fel a szerző arra, hogy a jobbágyok között milyen sokrétű és változatos adásvételi ügyekre, szerződésekre, zálogosításokra került sor. Ez az in82