Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - KILÁTÓ - Jaroschka, Walter: A levéltárak feladatai napjainkban / 61–66. o.

Ezt a mai levéltárak objektív helyzetéből adódó nehézséget még tovább fokozza néhány korunkra jellemző tényező, nevezetesen — a kutatás kiterjesztése a második világháború utáni korszakra, — olyan új történettudományi módszerek, amelyek nagy tömegben igényelnek azonos típusú személyi vonatkozású iratokat, és ezeket új technikák segítségével ki is tudják aknázni, — a személyi vonatkozású irattári anyag mennyiségének növekedése az iratképző szerveknél az állam szociális feladatainak megszaporodása következtében, — és végül az, hogy a levéltárak rábírhatók, gyakran csak saját maguk lefedezése okán, új és legújabb iratanyag idő előtti átvételére. Mármost, ha egy szervnek, amely önmagában korlátozott információs értékkel bír, elő lehet írni, hogy a tevékenységéhez már nem szükséges személyi vonatkozású adatokat törölje, ül. semmisítse meg, mennyivel inkább megkövetelhető a levéltáraktól, mint központi adatgyűjtő intézményektől, hogy ilyen adatok átvételéhez, tárolásához és szolgáltatásához kellő jogalappal rendelkezzenek. Ezt a fajta tevékenységet azonban a bajor adatvédelmi törvény (természetesen még az úgynevezett adattárakra korlátozva) általánosan külön jogszabályhoz köti, ami a levéltárak vonatkozásában egyelőre még nem létezik.

2 A lényeg az, hogy az érintett intézmények, esetünkben a levéltárak számára törvényes feladataik ellátása ilyen tevékenységgel jár; ehhez szükségesek a megfelelő felhatalmazások. Logikus, hogy a szövetségi és tartományi adatvédelmi megbízottak által 1982-ben elfogadott „Ajánlások a levéltári adatvédelem biztosítására" c. dokumentumban a következő követelmény áll az első helyen: „Adatfeldolgozás csak a jogszerű feladatteljesítés körében megengedett. Ez az alapelv a levéltárakra is érvényes. A feladatokat ezért pontosan kell meghatározni."

3 Az eddig elkészült összes levéltári törvénytervezetben (a törvényalkotási eljárás tartományi szinten Baden-Württembergben van a legelőrehaladottabb stádiumban, közvetlenül utána Bajorország következik)

4 egy ilyen feladatmeghatározás alkotja a központi cikkelyt, a többi rendelkezések formailag és tartalmilag erre épülnek. Közben a népszámlálásról hozott 1983. decemberi döntés nyomán, amely bevezette az „információs önrendelkezési jog" fogalmát, a jogi helyzet tovább tisztázódott. Azóta már nem lehet kétség afelől, hogy a tudomány szabadsága és az egyén személyiségvédelme közötti konfliktust csak a törvényhozó oldhatja fel. Ezzel arra is esély kínálkozik, hogy állandóan erősítsük a közvéleményben, társadalmunkban a levéltáraknak, mint a jog-, kultúr- és jóléti állam intézményeinek pozícióját. Emlékeztetek arra, hogy a Bajor Alkotmány szerint, amelynek 40 éves jubileumát 1986. december l-jén ünnepeljük, a történelem emlékei — és ide számítandók a levéltárakra bízott történeti források — az állam, a községek és (a többi) közjogi testületek nyilvános védelmét és gondozását élvezik (141. §).

5 A levéltári törvényeket ezért nem úgy kell felfogni, mint az adatvédelem puszta függvényeit, hanem mint egy kultúrállam sajátos jogszabályait. Ha most a levéltári feladatoknak a meglevő törvénytervezetekben olvasható jogi definícióit nézzük, kiderül, hogy a levéltárak fő feladatai keveset változtak az alapvető, de ezzel együtt is csak ideiglenesnek tekinthető funkcióváltozás óta, azóta, hogy a tulajdonosuk jogbiztosító iratainak szekrényeiből a történettudomány mindenki számára hozzáférhető kutatóhelyeivé váltak. A bajor levéltári törvénytervezet indoklásában nagyon találóan ez áll: „A levéltárakban őrzött iratok, mint objektív források, a történelmi múlt kutatásának nélkülözhetetlen és pótolhatatlan bázisát alkotják. Ugyanakkor ezek a doku62