Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - Ress Imre: Nemzeti levéltári vagyon – közös szellemi tulajdon: a bécsi magyar levéltári delegáció szerepe a határokon átnyúló levéltári problémák megoldásában / 3–10. o.

gáltatás elérésére törekedett. Noha az osztrák és magyar szakemberek egyetértettek abban, hogy a monarchia levéltári örökségének felszámolását a proveniencia elv alkalmazásával és a fondok sérthetetlenségének tiszteletben tartásával kell végrehajtani, az egykori közös levéltárak jövőbeni tulajdonjogi hovatartozásának kérdésében eltért egymástól az osztrák és magyar vélemény. E kérdésben sajátos módon a békeszerződések sem teremtettek egyértelmű, világos helyzetet. A St. Germain-i békeszerződés alapján az Osztrák Köztársaság joggal ausztrifikált egyoldalúan, azaz kizárólagos osztrák tulajdonná nyilvánította a monarchiának az osztrák állami felségterületen levő közös vagyonát, közte a levéltári anyagot, hogy azután kétoldalú megállapodások alapján elégítse ki az utódállamok részesedési igényét. Az 1919 decemberében hozott osztrák felszámolási törvény ideiglenesen felfüggesztette a felszámolási biztosként működő bécsi magyar levéltárosok tevékenységét.

4 Magyarország viszont — a szövetséges és társult hatalmaknak a trianoni békeszerződéshez csatolt 1920. május 2-i jegyzékétől társtulajdonosi jogaiban megerősítve — változatlanul társtulajdonosként formált jogot az egykori közös levéltárakra. Ennek a nemzetközi jogi szempontból ellentmondásos helyzetnek hosszadalmas diplomáciai jegyzékváltás lett a következménye. Magyarország társtulajdonosi jogain esett sérelemnek tekintette Ausztria és az utódállamok között az egykori közös levéltárakról magyar közreműködés nélkül létrejött levéltári megállapodásokat, valamint az azokat követő iratátadásokat.

5 Mivel az osztrák—magyar viszonyt az 1920-as évek elején olyan politikai problémák terhelték, mint a nyugat-magyarországi kérdés, továbbá a monarchia felbomlásából eredő vagyonjogi, pénzügyi kérdések egész sorozata várt tisztázásra, egy ideig nem volt kilátás a közös levéltárák ügyét rendező megállapodásra. Végül azonban mégis a levéltári területen sikerült először áttörést elérni az egykori monarchia kulíúrjavainak kezeléséről folyó osztrák—magyar tárgyalásokon. A megállapodásra való törekvés első jelének számított, hogy osztrák részről előbb a Kriegsarchiv-ban,

6 majd 1922-ben a Haus-, Hof- und Staatsarchivban, valamint a Hofkammerarchivban lehetővé tették a magyar levéltári delegátusok működését.

7 Ez az ideiglenes megállapodás nyitva hagyta az egykori közös levéltárak tulajdonjogi hovatartozásának kérdését és a magyar levéltári delegátusok tevékenységi körét a levéltári likvidáció végrehajtására korlátozta. Azok az átfogó osztrák—magyar tárgyalások, amelyek 1923 elején kezdődtek az államközösség felbomlásából keletkezett pénzügyi problémákról, hamarosan ismét napirendre tűzték a levéltári megállapodás ügyét. A békeszerződések értelmezésében fennálló elvi nézetkülönbségek ellenére a tárgyaló felek az egyes részterületeken teendő kölcsönös engedmények útján keresték a vagyonjogi és pénzügyi kiegyenlítés lehetőségét. E rékompenzációs megállapodások során Ausztria, amelynek az államközösségből kifolyólag jelentős tartozása volt Magyarországgal szemben, többek között a kulturális örökség terén teendő engedményekkel csökkentette az aktív magyar szaldót. Az egykori közös levéltárakról szóló megállapodás tulajdonképpen ezeknek a több évig tartó tárgyalásoknak a sikeres nyitányát jelentette. A magyar—osztrák levéltári albizottság 1923. évi közös jelentései lényegében már tartalmazták azokat a kompromisszumos alapelveket, amelyek változatlan formában kerültek be az 1927. január l-jén hatályba lépett badeni levéltári egyezmény néven ismert államközi szerződésbe. Az elvi egyetértést követően a végleges levéltári megállapodás aláírása egyrészt az általános pénzügyi kiegyenlítés körüli nehézségek miatt húzódott el, másrészt meg kellett teremteni a Magyarország részére előirányzott iratkiszolgáltatás külpolitikai feltételeit.

8 A monarchia felbomlása után az osztrák-magyar levéltári jogvitát lezáró badeni egyezmény három fontos területen intézkedett: 1. A tisztán magyar szellemi tulajdonnak számító és a proveniencia elvénél 5