Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - Ress Imre: Nemzeti levéltári vagyon – közös szellemi tulajdon: a bécsi magyar levéltári delegáció szerepe a határokon átnyúló levéltári problémák megoldásában / 3–10. o.

fogva Magyarországot illető levéltári állagokat kiemelték a bécsi levéltárakból és átadták Magyarországnak. Ennek keretében elsősorban olyan magyarországi kormányszervek, hatóságok levéltárai kerültek átadásra, amelyeket vagy politikai okokból — mint pl. az 1848/49. évi magyar minisztériumok és a neoabszolutizmus korának főkormányzósági levéltárait — vagy alkalomszerű közigazgatási átszervezések során — mint pl. a magyar udvari kancellária 1782—1791 közötti iratanyagát — helyeztek el különböző bécsi levéltárakban.

9 2. Mindazokat a levéltári állagokat, amelyek a központi államigazgatás 1526—1918 között létező, magyarországi hatáskörű szerveinek működése során keletkeztek, a két állam megoszthatatlan és elidegeníthetetlen közös szellemi tulajdonának nyilvánították. 3. A közös szellemi tulajdonból Magyarországot megillető jogok gyakorlására a bécsi levéltárak mellett állandósították a levéltári delegáció intézményét. A közös szellemi tulajdon elvének alkalmazása nyilvánvaló kompromiszszum volt, amelynek értelmében a Magyarországot érintő állagok esetében Ausztria lemondott a kizárólagos tulajdonosi jogról, Magyarország pedig nem érvényesítette társtulajdonosi jogigényét. A választott formula a levéltári gyakorlatban azonban mindkét fél számára biztosította azokat a jogosítványokat, amelyek az eredetileg igényelt jogállapotból fakadtak. Ausztria megkapta a közös levéltári anyag saját területen való megtartásának, kezelésének és igazgatásának jogát, Magyarország viszont reális befolyást nyert a levéltári kutatás feltételeinek meghatározására és a levéltári anyag információs értékét alakító olyan levéltárbeli munkálatokra, mint a rendezés és selejtezés. A közös szellemi tulajdont képező állagokban ugyanis ún. „alapátrendező" munkát és selejtezést csak a magyar levéltári delegációval egyetértésben lehetett végrehajtani. A kutathatósági időhatár módosítása is csak a két szerződő fél egyetértésével történhetett. Az osztrák levéltárosok és magyar delegátusok azonos jogokkal rendelkeztek a közös állagokhoz való hozzáférhetőség és használat terén, s azonos előírások vonatkoztak az osztrák és magyar kutatókra is. A két világháború közötti időszakban, amikor az egész közép-kelet-európai térségben a külföldiek levéltárhasználatát a kutatáshoz való hozzájárulás megtagadása, a korlátozásokkal való visszaélés és az előzetes iratcenzúrázás nehezítette, sőt sok esetben lehetetlenné tette, a badeni egyezmény rendelkezései valóban újszerűek és jövöbemutatóak voltak. Jövőbemutató volt ez az egyezmény abban az értelemben is, hogy nemcsak a monarchia levéltári örökségének felszámolásáról intézkedett, hanem az első világháborút lezáró békeszerződések által meghatározatlanul hagyott szellemi tulajdon fogalmát a levéltári vagyon kérdésében a tudományos együttműködést elősegítő módon konkretizálta. A legfontosabb előrelépésnek azt tekinthetjük, hogy a szellemi tulajdon fogalmát megszabadította a merev területi megfeleltetéstől, azaz elismerte egy államnak a saját felségterületén kívül található levéltári anyaghoz fűződő kulturális-tudományos érdekeltségét, biztosítva egyúttal a korlátlan információszerzés és a levéltári anyag szakmai feldolgozására való befolyás lehetőségét. Az információhoz való jog elismerésével, valamint a levéltári anyag használatának, információs értéke megőrzésének intézményes biztosításával a badeni egyezmény a határokon átnyúló levéltári együttműködés olyan alapelveit érvényesítette, amelyhez hasonló kívánalmak jogosultságát az államok közötti levéltári jogutódlás kérdéseivel foglalkozó ENSZ- és UNESCO-ajánlások csak három-négy évtizeddel később nyilvánítottak méltányosnak.

10 A bécsi magyar levéltári delegációra mint minden levéltári intézményre igazgatási és tudományos feladatok hárultak. Az igazgatási feladatokat a következőképpen határozták meg: 6