Levéltári Szemle, 38. (1988)
Levéltári Szemle, 38. (1988) 4. szám - MÉRLEG - G. Vass István: Dokumentumok a főváros 1954–1958 közötti történetéhez. Bp., 1988. / 92–95. o.
Dokumentumok a főváros 1954-1958 közötti történetéhez Források Budapest Múltjából V/B. Budapest Főváros Levéltárának kiadványa. Főszerkesztő: Ságvári Ágnes. Szerk.: Gáspár Ferenc, Szabó Klára, Bp. 1988. 415 p. A sorozat előző kötetének (Források Budapest Múltjából V/A — ismertetését lásd a Levéltári Szemle 1987. évi 3. számában) borítóján egy épülő várost láthatunk, amelyet a kép előteréből önbizalmat, optimizmust sugárzó, mosolygó fiatal pár szemlél. Az 1988 elején megjelent újabb kötet borítójára viszont egy harci események nyomait magán viselő, kihalt komor városrészlet képe került. Ha a kötet tartalma, a közölt dokumentumok összessége nem hordozta is ezt a tragikus hangulatot, a fotó kiválasztását mégis szerencsésnek tarthatjuk, hiszen az előző kötethez képest most már a szövegekben is inkább a komor színek, a valós mindennapi gondok dominálnak. A józanabb, reálisabb szemlélet térhódításának jegyében 1958 májusában például tömören így jellemzik a város helyzetét: „A tanácsok megalakulása óta a főváros nagy fejlődésen ment keresztül. Lélekszáma és területe Nagy Budapest kialakításával jelentősen megnőtt (népessége 50, területe 152%-kal). Ugyanakkor azonban túlzsúfolt belső városrészek, rendezetlen külső települések, rossz lakásviszonyok, elégtelen közmű- és közlekedési hálózat, rosszul osztott zöldterületek jellemzik." Természetesen sűrűn találkozunk még a szövegekben az ötvenes évek túlzó megfogalmazásaival, jellegzetes frazeológiájával, mégis az első, ami feltűnik a kötet lapozgatása közben, hogy 1954 után már nem lehetett nem tudomásul venni a valóságot. Egy hozzávetőlegesen 100 dokumentumot tartalmazó forráskiadvány természetesen nem ölelheti fel a közel kétmilliós világváros életének minden mozzanatát. A szerzők éppen ezért — amint azt egy belső címlapon közlik is — tulajdonképpen csak a „budapesti várospolitika" bemutatására vállalkoztak. E célkitűzés helyességét aligha lehet vitatni, következetes végigvitelét azonban megnehezítette, hogy a tárgyalt időszakban nemigen lehet beszélni Budapesten (vagy bárhol másutt az országban) önálló várospolitikáról. Az előző kötet jól érzékeltette, hogy a tanácsrendszer kiépítése Budapesten is az önkormányzat tagadása és a hatalom megragadásához nélkülözhetetlen centralizmus kíméletlen érvényesítése jegyében történt. A főszerkesztői bevezető sokoldalúan elemzi azt a küzdelmet, amelyet a Fővárosi Tanács vezetői folytattak Budapest különleges jogállásának elismeréséért. 1957 májusában egy tanácselnöki beszámoló e törekvés lényegét a következőképpen fogalmazta meg: ,,A főváros... gazdasági, kulturális és egyéb más szempontból is egyaránt az ország első városa. ... Mint ilyent, a többi városnál több kötelezettség terheli és ennek megfelelően bizonyos vonatkozásokban több jog is kell hogy illesse. ... A főváros részére... széles hatáskört és saját helyi ügyeiben maximális önállóságot kell biztosítani. Különösen fontos ... a saját bevételi forásokon alapuló költségvetés ..." Mindez azonban csak óhaj maradt, mert bár a központi 92