Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 4. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Balázs Péter: A megyei városok iratanyaga a Horthy-korszak utolsó éveiben és a frontvonal áthaladása idején: II. rész / 34–47. o.

rosi képviselőtestület által elfogadott selejtezési tervezetet a megyei kisgyűlés jóváhagyta, s egyúttal (az ügyészből, két bizottsági (tagból és a megyei főlevéltárnokból álló) bizottságot küldött ki a selejtezés ellenőrzésére. A selejtezést az akkori irattáros végezte, s a melléje beosztott kezelők gondoskodtak a kiselejtezett iratok jegyzékének elkészítéséről. Miután a selejtezést az említett bizottság megvizsgálta és jóváhagyta, a kiselejtezett csekély iratanyagot elégették, mert eladásából alig folyt volna be valami. Az eddig elmondott, többé-kevésbé elfogadható selejtezések mellett említést kell tennünk néhány iratpusztításról is. Bármennyire is meglepő, a sort mindjárt Zalaegerszeggel kezdhetjük, ahol az előbb említett szabályszerű selejtezés után két évvel (1930-ban) az 1870—1811 közötti iratokat, amelyeiket más férőhely hiányában a városháza padlására hordtak, részben a hurcolkodás alkalmával elégették, ami megmaradt, az később a padláson kallódott el. Kőszegen arról tájékoztatták az Országos Levéltár kiküldöttjét, hogy a város 1867—1902. évi iratanyaga az 1916-ban végzett pusztító selejtezésnek esett áldozatul. Nyíregyházán (ahol az 1880-as években már végeztek iratpusztításnak is beillő selejtezést) 1941-ben, tehát nem sokkal az országos levéltári szemle előtt, a légoltalmi pince létesítésével kapcsolatban az ott felhalmozott iratokat (mintegy 100 q mennyiségben), köztük a községi bíráskodás, a katonai sorozások, az első világháború alatt és után működött lakáshivatal iratait minden válogatás nélkül — az irattáros távollétében — eladták. Sátoraljaújhelyen az 1930-as évek közepe táján, jóllehet a selejtezést a vármegye által is jóváhagyott képviselőtestületi határozat alapján végezték, az irattáros és két hajdú 1890-ig minden iratot kiselejtezett a segédkönyvekkel együtt, csupán az az egy köbméternyi dokumentum maradt meg, amelyet Kozák Béla kezelő emelt ki a selejtesnek minősített kupacból. A szándékos iratpusztításon és a gondatlan tároláson kívül említést érdemel az 1914. évi egri tűzvész, amelynek alkalmából szerencsére a tűz nem tudott belekapni az iratkötegekbe, sok iratnak csak a széle pörkölődött meg. Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy a megyei városok levéltáraiban — egy-két alkalmi kivételtől eltekintve — érdemleges szakmai munkát nem végeztek. Pedig feladat mindenütt bőven akadt volna. Ugyanakkor az sem hallgatható el, hogy a megfelelő szakmai ismeretek és segítség hiánya itt érezhető a legszembetűnőbben: a régi iratok rendjében a legtöbb helyen senki sem tudott eligazodni, nem is tudták a szövegeket elolvasni, a selejtezéseknél az iratok történeti értékének figyelembevétele általában fel sem merült. A megyei városoknak semmi kapcsolatuk nem volt megyéjük főlevéltárnokával, akitől pedig a levéltári szakmai kérdések megoldásához útmutatást és segítséget kaphattak volna. Kutatók, szakmai segédeszközök, dologi kiadások A megyei városok levéltári forrásanyaga iránt csak elvétve mutatkozott kutatói érdeklődés, pedig a jelentések szerint a polgármesterek a kutatást engedélyezni szokták, elutasításra nem említettek egyetlen esetet sem. öt várossal (Balassagyarmat, Kalocsa, Kaposvár, Mohács és Rákospalota) kapcsolatban a felmérők nem is reagáltak e kérdőpontra, ezekben az iratanyag kezelői kutatási igénnyel nyilvánvalóan egyáltalán nem találkoztak. Tizenkét másik városban kevés konkrétumot tartalmazó válaszokat adtak a felmérőknek. E városok voltak: Esztergom (2—3 évenként egy kutató), Hajdúnánás (olykor fordulnak meg a levéltárban kutatók), Karcag (a levéltárban 36