Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 4. szám - Harsányi László: Magyar főpapi címerek a XX. században / 25–33. o.

tényező is erősítette ezt a folyamatot: a II. Vatikáni Zsinat (1962—65) által megalkotott új egyházkép. Célom viszont elsősorban a felmérés volt, nem a bírálat, mivel úgy gondolom, korunkban a címerek jelentése átalakult, így azokat mintegy modern értelemben vett identifikációs jelvénynek, ez esetben „signum episcopi"-nak ikell felfogni, amelyben az apostolutód jelmondata gyakran fontosabb szerepet kap, mint maga a címerrajz. A címerek a XII. század első felében jelentek meg Európában, néhány évtized leforgása alatt eljutottak Magyarországra is, s a lovagi tornák köréből hamarosan kitörve széles körben elterjedtek, jócskán túlélve a lovagkori.

5 Az egyházi heraldika kialakulása, a főpapi címereik gyakorlatilag egyidősök a nemesi, lovagi címerekkel, minthogy a középkorban, de még az újkorban is a főpapok dönttő többsége arisztokrata, de legalábbis nemesi családból származott. Az egyházi hierarchia valamely fokát elnyerő személy pedig szinte kivétel nélkül a nemzetségi vagy családi címerét használta, így a nemesi heraldika és az egyházi címerek összekapcsolódtak. E megállapítás viszont csak századunk első negyedéig helytálló, ugyanis már a két világháború közötti időszakban jelentősen lecsökken az arisztokrata vagy nemesi származású püspökök számaránya a katolikus püspöki karon belül.

6 A világjelenségként ha/tó folyamat az elmúlt fél évszázadban csak folytatódott, s ehhez kapcsolható XII. Pius pápa által 1951-ben hozott rendelkezés, a főpapok hercegi címének eltörléséről. A heraldikában mindez úgy jelentkezik, hogy a nemesi heraldika kiszorul a püspöki címerekből, s így azok ún. felvett címerek lesznek, s nem is élik túl viselőjüket, esetleg motívumaik és jelképeik tovább élnek egy újonnan kinevezett főpásztor címerében mint az emlékezés és kegyelet jelei. A főpapi címereket már az élő heraldika korában is meg kellett különböztetni, kifejezve ezzel, hogy viselője az egyházi rendhez tartozik. így alakult ki, hogy a címerpajzs fölé vagy felső szélére mitrát, a pajzs mögé cölöp mentén keresztet, haránt irányban pedig pásztorbotot helyezték.

7 A posztheraldikus kor főpásztori címereit szemügyre véve azonban a címerpajzs és a pontifikállak fölött szinte kivétel nélkül egy széles karimájú kalapot láthatunk, melyről meghatározott színű és számú bojthálózat lóg le, csomózott zsinóron. E jelenség magyarázatához a XIII. századra kell visszanyúlni. Az ún. prelátusi kalap, melynek kialakulásában szerepet játszott a korabeli olasz és francia divat, fokozatosan a rángj el vények egyik típusává válik.

8 Eleinte a bíborosi rangú püspökök kezdik használni; ugyanis a XIII. századtól a bíborosi tisztség megelőz minden más egyházi méltóságot, s ennék külsőségeikben való megnyilvánulása, hogy IV. Ince pápa (1243—1254) vörös kalapot. VIII. Bonifác (1294— 1303) pedig bíboröltönyt adományoz a kardinálisoknak.

9 Az említett kalap széles karimájú, lapos tetejű, mindkét oldalán zsinórral át van húzva, s erről két csomózott bojt lóg le. Innen ered a neve is: fiocchi-kalap, mivel „fioccoso" olaszul azt jelenti, bojtos, rojtos. A Képes Krónika és az Anjou-Legendárium néhány jól ismert miniatúrája arról tanúskodik, hogy a vörös színű bíborosi kalap jelentését hazánkban is ismerhették a XIV. század közepe táján.

10 A következő évszázadokból fennmaradt, kőbe vésett, kelyhek talpazatát díszítő és miseruháikra hímzett vagy kódexlapokon megfestett bíborosi címerek pajzsa felett az említett rangjelet találjuk, a kétoldalt megjelenő bojtok száma azonban esetleges és változó. Az érsekek és a püspökök címerét továbbra is a mitra koronázza, a XVI. század második felétől azonban ők is egyre gyakrabban kezdik használni címerpajzsuk felett a prelátusi kalapot.

11 A Szentszék illetékes kongregációja szintén foglalkozott e kérdéssel, s már a XVII. század végétől igyekezett rendet teremteni a címerviselés területén és egységesíteni a címerekhez tartozó ponti26