Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 3. szám - MÉRLEG - Sáry Frigyes: Tanulmányok Tolna megye történetéből, XI. Szekszárd, 1987. / 77–79. o.

Tanulmányok Tolna megye történetéből XI. Szerk.: K. Balog János. Szekszárd, 1987. 624 pag. Ujabb kötettel gyarapodott a „Tanulmányok Tolna megye történetéből" című sorozat, immáron a 11. kötet látott napvilágot a Tolna Megyei Levéltár kiadásában. A mű mind esztétikai kiállításában, mind tartalmában megnyerő. A tanulmányok szerzői zömében a XIX—

XX. századra vonatkozóan dolgozták fel egy-egy témakörben a Tolna vármegyére vonatkozó forrásokat, adatokat. Oktatástörténettel két dolgozat foglalkozik, amelyek felölelik az 1849 és 1900 közötti fél évszázadot. Glósz József az önkényuralom időszakának alsóés középfokú oktatáspolitikáját jellemzi, míg Szenczi László a kiegyezéstől a századfordulóig kíséri figyelemmel a közoktatás fejlődését Tolna vármegyében. Glósz tanulmányában részletesen kifejti, hogy amíg a Bach-korszak vallás- és közoktatásügyi minisztere, gróf Leo Thun nevével jelzett oktatáspolitikának köszönhetjük a modern polgári oktatás alapjainak lerakását — az oktatásügy közüggyé nyilvánítása, a 6—12 év közötti gyermekek tankötelezettségének kimondása, a magyarországi elemi iskolák számának 3000-rel való növelése stb. —, addig a magyar társadalom ellenszenvvel fogadta ezeket az intézkedéseket, mivel gyakran olyan kifejezetten magyarellenes törekvésekkel párosultak, mint pl. a középiskolákban folyó erőteljes germanizálás. Az 1860-as októberi diploma visszatérést jelentett az 1848-as állapotokhoz. A tanügy a helytartótanács irányítása alá került, így az elnyomás és a németesítés alábbhagyott, de az ellenőrzés hiánya miatt csökkent az iskolák látogatottsága. Az oktatásügy megrekedt fejlődése csak a kiegyezés után az 1868. évi Eötvös-féle népiskolai törvénnyel kapott új lendületet. Az 1868. évi XXXVIII. tc-t, Eötvös majd Trefort tevékenységét, a múlt század végi iskolapolitikát tárgyalja, Szenczi László. Referátumát négy nagyobb részre tagolta. Külön-külön elemzi az elemi, az iparos és kereskedő tanonc, és a közép-, ill. felsőfokú iskolai oktatás helyzetét, végül pedig összegzi a megye tanügyi viszonyait a századfordulón. Bemutatja a törvények, rendeletek megjelenésének körülményeit, azok tartalmát, a megyei szervezetek kiépülését, működésük gyengéit, a tanárok és tanítók, valamint a diákok helyzetét, a különböző egyesületek tevékenységét, az iskolák munkájának hatékonyságát. Öszszefoglalóan megállapítja: „A népoktatás előrelendült az 1868-as törvény végrehajtása során. Az iskolahálózatunk bővülése, a tanítói létszámnövekedés általában követte a lakosság számának növekedését a dunántúli és az országos átlagnál is jobban és jól igazodott az iskolás korú lakosság létszámváltozásaihoz. Egyébként az iskolai feltételek terén . .. fáziskésés mutatkozik nemcsak Tolnában, de a Dunántúlon is, sőt az egész országban." Ilyen népiskolai rendszeren épült ki a polgári iskolák és a gimnáziumok hálózata, amely a fennálló társadalmi rendszernek megfelelően polarizálta a szülőket és a tanulókat egy77