Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - Hajdu Lajos: A szabad királyi városok büntetőbíráskodása Magyarországon Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedében / 23–40. o.

27 cseh- és morvaországi, 19 ausztriai, 9 birodalmi német, 7 erdélyi és 3 egyéb országbéli személy neve olvasható; 1773 I. félévében pedig a befogottak-elítéltek között 14 eseh-morva, 11 osztrák, 6 birodalmi német, 2 erdélyi és 3 egyéb külföldi akadt. Ugyanez a helyzet Pozsonyban is, itt 1772 II. félévében a 47 rab közül 29 volt az idegen és 26 a külföldi (közülük 12 cseh-jmorva, 10 osztrák, 3 birodalmi német és 1 az „egyéb"); az 1773-as esztendő I. félévében viszont a 40 őrizetes-elítélt közül 25 idegen — köztük 23 külföldi — volt, egyebek között 13 osztrák, 6 cseh-morva, 2 birodalmi német és 2 egyéb. Pozsonyban az 1773-as év II. félévében is ugyanez a kép: a 32 idegen közül 30 külföldi található (17 osztrák, 11 cseh vagy morva, 2 egyéb); Győrben ugyanebben a szemeszterben az 57 befogottból-elítéltbŐl 52 volt az idegen, igaz — közülük „csupán" 21 volt a külföldi (5 osztrák, 11 cseh, illetve morva, 3 birodalmi német és 2 erdélyi).

11 E fenti adatokból azt lehetne hinni, hogy — az idegenek magas száma miatt — e városi bíróságok gyakran hoztak kemény, középkoriasan szigorú, mai felfogás szerint embertelen ítéleteket, mert hiszen a korszak megyei és úriszéki büntetőítélkezési gyakorlatának egyik jellegzetessége az, hogy az idegeneken verik el a port, általában ők azok, akiket elrettentés céljából, „mások üdvös példájára", elevenen karóba húznak, kerékbe törnek stb. A városokban azon-' ban más a helyzet: bár a magisztrátusok által elítélt személyek száma és aránya egyre növekedett (tehát a közbiztonság itt is folyamatosan romlott), annak ellenére, hogy a civitásokban olykor sok ezer Ft-os lopások elkövetői felett ítélkeztek — a városi bíróságok az országos átlagnál sokkal kisebb számban hoztak halálbüntetésre szóló marasztalást (lásd a 7. sz. táblázatot). A megyék, illetve az úriszékek a közbiztonság átmeneti romlása vagy egyéb okok miatti bosszúszomjtól indíttatva, az elrettentésre törekedve gyakran tömegesen küldtek akasztófára embereket, egy-egy tolvajbanda esetében nemcsak a vezetőketszervezőket, hanem az olyan részeseket (complices) is, akiknek szerepe sokkal kisebb volt a gaztett elkövetésében. Ilyen esetekben nem vettek figyelembe semmit, sem azt, hogy az egyik vádlott fiatal, a másik pedig érett, meglett ember; de azt sem, hogy egyiknek ez volt az első botlása — a másik viszont már sokszor került összeütközésbe a törvénnyel. Bács megye történetesen 1770 első félévében 49 rabja közül 7-et végeztetett ki; Csanád megye törvényszéke 1769 második felében 36 vádlott közül 6-ot adott hóhérkézre; a semptei hg. Esterházy-uradalom pedig 1770. december 7-én lopás gyanújával 23 férfit fogatott be és közülük 1771. március 24-én 12-t küldött akasztófára és ez az ítélet „ugyanezen hónap 28. napján végrehajtatott".

12 Az ilyen (előítéletekre épülő és még a feudális jog elveit, valamint tételeit is megcsúfoló) perek közül a legnagyobb visszhangot a Hont megyei „emberevő-per" váltotta ki, amikor 1782 augusztusában a megye 41 cigányt ítélt halálra és végeztetett ki viharos gyorsasággal.

13 A királyi városok praxisa más, talán Debrecen jelenti a kivételt, e civitás gyakorlata közelíti meg legjobban a megyei törvényszékek és az úriszékek praxisát — de nem a tömegességben, hanem csak az ítélet gyors meghozásában és végrehajtatásában. 1773. április 28-án, illetve 30-án történetesen a cívisváros börtönébe került emberölés vádjával Nánási György 32 éves, valamint Borsi János 30 esztendős debreceni lakos, május 10-én a magisztrátus mindkettőt lefej ezésre ítélte (Nánásinál az ítélet azt is elrendelte, hogy súlyosbításként előbb a jobb kezét kell levágni) és az ítéletet 3 nap múlva végrehajtották. De a magisztrátus 1770 első félévében is két hét vizsgálati fogság után ítélte halálra és végeztette ki közpénzlopásért, sikkasztásért (peculiatus) Pataki György 56 éves debreceni polgárt — 22 éves bűntársát, Mihály nevű fiát azonban 3 havi vizsgálati fogság után „csak" megvesszőzésre és egyévi kitiltásra ítélte.

14 A többi városban azonban a magisztrátus már nehezebben mondta ki (és még nehezeb30