Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - Hajdu Lajos: A szabad királyi városok büntetőbíráskodása Magyarországon Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedében / 23–40. o.

ben hajtotta végre) az élettől való megfosztást, erre talán jó példa Szeged város egyik ilyen ítélete: 1770 első felében 4 heti vizsgálati fogság után pallos általi lefejezésre ítélték Bátor Julianna 28 esztendős zombori (Torontál m.) nőt két tehén ellopásáért (a tabella elkészítője hangsúlyozza, hogy már nem először követett el jószáglopást), négy ház kifosztásáért (expilatio), valamint házasságtörésért és azért hozták ezt az ítéletet, mert „benne a javulásnak semmi reménye nem tapasztalható".

15 Az imént írtak ellenére a korabeli öt „nagyváros" magisztrátusai nemcsak az országos, hanem a városi átlagnál is ritkábban éltek a legsúlyosabb büntetőjogi szankció, az élettől való megfosztás kimondásával, ezt tanúsítja az alábbi kis táblázat: Összes rab Kivégzettek száma Arány Város Összes rab 1771 1772 1773 1774 1775 ossz. Arány Debrecen 755 1 1 2 — 3 7 0,9% Győr 416 — 1 — — — 1 0,2% Pest 1041 2 1 2 — 1 6 0,6% Pozsony 471 — 3 — 1 2 6 1,3% Szeged 447 — — 1 — — 1 0,2% Együtt 3130 3 6 5 1 6 21 0,7% Ez a tabella azt tanúsítja, hogy a XVIII. sz. hatvanas éveihez viszonynva is enyhült a szabad királyi városok büntető igazságszolgáltatásának szigora (vagy feudális jellege): az 1. sz. táblázat tanúsága szerint 1766 és 1770 között Szeged magisztrátusa 14 személy büntetőperében mondott ki valamilyen életvesztésre szóló marasztalást, a következő öt esztendőben azonban már csak egyetlen ilyen ítélet végrehajtására került sor [az 1. sz. táblázat adatai alapján 1771-ben is hozott a magisztrátus halálra szóló ítéletet, ezt azonban a rabtabella tanúsága szerint nem hajtották végre — lásd fejtegetésemet a 2. j. utáni a) pontban, Gányi Mária ügyét]. A városi ítélkezési gyakorlat megváltozásában két tényező is szerepet játszott: mindenekelőtt az, hogy a királyi városokban súlyos bűncselekmény gyanújával befogott személyek érdekében magasabb szerveknél gyakran interveniáltak —• vagy a rokonság, vagy az a közösség (céh stb.), amelyhez a letartóztatott személy tartozott. Ez azt jelentette, hogy a gyanúsított befogását követően szinte azonnal útnak indították az uralkodóhoz címzett „könyörgő levelüket", ez rendszerint azzal fejeződött be, hogy — amennyiben az ügyben a bíróság halálos ítéletet mond íki — Őfelsége adjon gráciát a letartóztatott személynek (fiatal kora vagy esetleges érdemei, az ügy ímentő körülményei miatt). E kérelem eredményeképpen az udvar (kancellária) rendszerint előírta, hogy a peranyagot terjesszék fel és a királyi döntés 'megérkezéséig ne hajtsák végre a meghozott ítéletet. A levéltári anyag tanulmányozása során sok ilyen esetbe botlik a kutató: Üjvidék magisztrátusa például kötél általi halálra (ad patibulum) ítélte Milovanovics János 20 éves helybeli szabót, aki 1769. okt. 6-ának éjszakáján 2000 Ft értékű árut lopott Gyurkovics Mihály kereskedő boltjából. Mire azonban az ítélet megszületett, a város megkapta a peranyag felterjesztésére szóló parancsot is (mandátum transmissionale), majd Mária Terézia a büntetést 3 évig tartó szabadságvesztésre (közmunkára) változtatta.

16 Az ítélkezési gyakorlat megváltozásában szerepet játszó másik tényező: a királyi városok praxisában gyakran fordult elő, hogy a meghozandó ítélet kérdésében a bírák véleménye eltért, egy részük az enyhítő vagy mentő körülmé31