Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 3. szám - MÉRLEG - Szegfű László: Blazovich László: A Körös–Tisza–Maros köz középkori településrendje. Szeged, 1985. / 69–72. o.

így pl. az, hogy Kupa (Krwppa: Dl. 15814., Kwpa: Dl. 15862) és Kétkupa (Keethkwpa) — ez utóbbi is Dombegyház, Iratos, Wyzes, Marján és Abony társaságában említve (MTT 6:28) — nagyon messze (kb. 80 km-re) eshetett egymástól, alig hihető; inkább valami olyasféle alkalmi kettőződésre gondolnánk, mint pl. Két-Berény esetében (A0 5:124—130). Nem találtuk az adattárban Wereswynga és Kerekwynga nevét, amelyek pedig a kerekegyházi birtok tartozékai voltak (Dl. 14800). Azután számunkra továbbra is kérdéses az ún. Keresztényerdő feltüntetése ebben az alakban, mert az eddig ismert olvasatokban Keresztényardó, Kerecsénardo ül. Kerezthhyenardew van (FCD 10,7: 894., Rácz: Zaránd m. 129., MTT 6:28), vagyis majd minden variációban -ardo az utótag, ami a hajdani királyi erdőóvó szolgálónépek elnevezése (Heckenast: Fej. szolg. 92.). Ugyancsak problémás az ún. Háromasszonyfő olvasata és Csanád vármegyébe való lokalizálása is, egyrészt, mert Werbőczy 1523-ban Mátyás 1464-ben kelt oklevelének adatát nem asszony-nak olvassa, másrészt két külön helységnek tekinti (Három, Atthyfew) és határozottan Arad vármegyébe helyezi (MTT 6:28. — Borovszky egyébként Háromatyafi-pusztának tartja. Csanád m. 2:599). Persze lehetséges, hogy az ilyen értelmezési zavarok azonnal, önmaguktól megoldódnának, ha az írásvariációkat — amelyek talán egy később összeállítandó adattár gerincét képezhetnék — valamiképp jelölte volna a szerző. Hogy milyen eltérések lehetnek, arra talán elég egy példa: Keeth Sopron (MTT 6:28), Kethsoffron (Dl. 14942), Kethsopron (Dl. 15862). Nem tudjuk, mi indokolja Fábiánvára és Félhalom egymástól 5—6 km-re való lokalizálását, az egyik oklevélben ugyanis ez áll: „in possessione Újfalu, alias Felhalom, et adhuc alias Fabianvara vocata in comitatu de Bekes" (Bm. oki. 2:73). Ugyancsak nem tisztázott Fábiánvára és Györgyháza (Bm. oki. 1:74—75) egymáshoz való viszonya sem. A második rész utolsó fejezete a településhálózatnak a XVI. század második felében bekövetkező változásait tárgyalja. Ennek a fejezetnek a megírására az a nagyon jó megfigyelés indította a szerzőt, hogy nem a török előnyomulás okozta a terület nagyarányú pusztulását, hanem ez csak a tizenöt éves háború során következett be, amikor NagyszemÖldökű Szolimán temesvári pasa segítségére érkező tatár csapatok itt telelve kifosztották, felperzselték és elnéptelenítették az egész vidéket. Az adatok birtokában — amelyek elsősorban török és magyar adójegyzékekből kerültek ki — arra a konzekvenciára jut, hogy „a hódoltság előtt fennállt településstruktúra fő vonalaiban, ha a pusztásodás folyamata új lendületet is vett, épen maradt a XVI. század végéig", (p. 85) Bár a szerző mesteri módon operál a különféle számszerű adatokkal, és hihetően bizonyítja pl., hogy a nagy lélekszámú települések és a sok üres, puszta hely megléte között szoros összefüggés van, én mégis óvnám attól, hogy e forrásokra hagyatkozva bemerészkedjen a demográfia zsákutcájába. Ismeretes pl. Mezőberény esete, ahol az adott időszakban igen szélsőséges, de viszonylag alacsony értékeket jegyeztek fel (4-től 68 adózóig), mégis, amikor egy megvesztegethetetlen férfiú „egregius Stephanus Földvary dicator et exactor" kiszállt a helyszínre, azonnal 109-re emelkedett a számuk. (Mezőberény tört. I. 87.) Hiányosan fennmaradt, nem a demográfiai viszonyok rögzítésére, az adózási szisztéma szerint készült dokumentumok alapján dolgozni igen nehéz, ugyanis ezek néha annyira nem a valós helyzetet tükrözik, hogy pl. az uralkodó kénytelen 1593-ban arról panaszkodni: „alig félannyi porta íratott össze, mint amennyi a valóságban van", tehát az adókivetést „a kapuk új számbavétele mellett" rendeli el, de még három év múltán is kénytelen a törvényalkotás megjegyezni, hogy „a kapuk számát csalás nélkül és lelkiismeretesen" írják össze, később pedig úgy döntenek, hogy a rovókkal szakértők is szálljanak ki a csalások megakadályozása céljából. (CJH II. 734—735, 782—783., Acsády: 71