Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 3. szám - KILÁTÓ - G. Vass István: A Der Archivar 1986-os évfolyama / 65–68. o.

A Der Archivar 1986-os évfolyama A folyóirat 1986. évi 1. számát jórészt az előző év őszén Hannoverben tartott 57. Német Levéltári Kongresszus eseményeiről, tanácskozásairól készült összefoglalók, illetve az egyes referátumok (rövidített vagy teljes) szövegei töltik ki. A tanácskozás résztvevői — amint a mottóként választott főcím fogalmaz — a levéltári munka racionalizálásának lehetőségeit és határait kutatták. Az előadások többsége e témakörön belül a számítástechnika levéltári alkalmazásának lehetőségeit vizsgálta, illetve az egyes levéltárakban addig elért eredményeket ismertette. (A három együttes munkaülés közül kettő ezzel a témakörrel foglalkozott.) A tanácskozás címében felvetett kérdés ennél természetesen lényegesen többet foglal magában és szélesebb körű, így érthető, hogy előadások hangzottak el a mikrofilm és mikrofiche levéltári hasznosításáról, a képről, mint történeti forrásról, a fényképarchívumok fondképzési és kutatási, valamint konzerválási és restaurálási problémáiról, és további más témákról is. A számítástechnika alkalmazásával kapcsolatos kérdések iránti megkülönböztetett érdeklődést indokolta az is, hogy ezt megelőzőleg a német levéltáros egyesület tíz évvel korábban, 1975-ben rendezett utoljára átfogó tanácskozást e témakörről. Az akkori szélsőséges viszonyulás (kritikátlan eufória az egyik, elutasító szkepszis a másik oldalon) 1985-re már lehiggadt, s így a tanácskozást az eredmények és a gondok reális számbavétele jellemezte. Siegfried Büttner osztályvezető, az NSZK Szövetségi Levéltára keretében működő átmeneti levéltár vezetője a minisztériumi iratok számítógépes feldolgozásáról tartott előadást. Az erre irányuló kísérleteket mintegy Öt évvel korábban kezdték. Miután nem volt lehetőségük valamely nagyobb teljesítményű számítógéphez kapcsolódni, ezért egy közepes kapacitású személyi számítógépre saját maguk által kifejlesztett program segítségével próbálják megoldani, hogy a minisztériumoktól átvett aktákról minél rövidebb idő alatt elkészítsék a szükséges részletezettségű repertóriumokat. A nyilvántartás modernizálására, a számítástechnika igénybevételére elsősorban az sarkallta őket, hogy az átmeneti levéltárban különösen élesen ütköznek az iratanyaggal kapcsolatos különböző érdekek: az iratképzők, a levéltárosok és a kutatók érdekei, valamint az államháztartás korlátozott lehetőségei. A feldolgozás munkafolyamatának ismertetése során az előadó szükségesnek tartotta kiemelni, hqgy az „két szálon" futott. Egyrészt továbbra is készítették a hagyományos kartotéklapokból készülő segédletet, amely egyúttal a feldolgozás párhuzamos szálát képező számítástechnikai feldolgozás „bemenő" adatainak egy részét is szolgáltatta. A számítógépre kerülő adatok többségét (az iratképző szerv neve, iktatószám, az ügy lezárásának ideje, őrzési, illetve selejtezési határidő) magából az átadási jegyzékből át lehetett venni, bár ellenőrzésre, és olykor egységesí65